Peronkakas 66. Almaszedés

Az alma az mosolyog

66.  Almaszedés

        A Gyümölcsoltó boldogasszony, nem Micsurin özvegye.
                                                                    (vicces mondások)                                                             

Mint személyszállítási vezető, a tevékenységem egyik fontos része volt, hogy a csoportos utazásokat megszervezzem, lehetővé tegyem.
Érdekesség, hogy a "nosztalgia" vonatoknak,  akkor,  csak a hírét hallottuk.
A GySEV Igazgatóságon keresztül jelentkezett egy osztrák csoport, hogy nosztalgia vonattal elutaznának a Bakonyba.
Nagyon megörültem, hogy a nosztalgia vonatokat a MÁV az én javaslatomra kezdi el közlekedtetni.  Csalódnom kellett.

Nosztalgia

A "vaskalaposok", a magasabb szinteken, hallani sem akartak róla.
Mit képzelek én?  Külön gőzmozdony.  Külön  -  régi típusú  - kocsik.  Külön szakasz.
Külön menetrend.
És még ezer kifogás, ami miatt nem sikerült nekem, illetve a MÁV-nak elkezdeni a nosztalgia vonatok közlekedtetését.
Mert a GySEV-nek igenis sikerült.  Megcsinálták a nosztalgia vonatot.
A MÁV-osok csak kapkodták a fejüket.  Később persze rájöttek, hogy meg lehet szervezni ilyen  kiránduló vonatokat.  Főleg a Bakonyba.  A Győr - Veszprém vasútvonal már akkor is az ország  csodálatos tájain vezetett keresztül.  Annak ellenére, hogy Győrt elvágták a Balatontól.   A 60-as évek végén megszűnt a Veszprém - Alsóörs szakasz. 
A Balatonra  vonattal csak kerülővel lehetett eljutni.

A Bakonyban

De nemcsak nosztalgia vonatokkal utaztak.
Főleg az iskolák szerveztek csoportos utazásokat.
Szeptember hónapra majdnem minden napra esett egy  kirándulás 200-300 fővel, természetesen a Bakony volt a legkézenfekvőbb célpont.
Tavasszal úgyszintén  megnövekedett  a kirándulások száma.
Nagyon szerettem ezeket az utazásokat szervezni.  Rengeteg munka volt vele, mert kocsikat kellett előteremteni,  ha Győrben nem volt, akkor más állomásról ide irányíttatni.
Rengeteg győri és Győr környéki iskolával alakítottam ki nagyon jó kapcsolatot.
Általában meg voltak elégedve úgy a menetrenddel, mint a helybiztosítással.
A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolával is nagyon jó,  mondhatnám  érdekes kapcsolatot alakítottam ki.
Az érdekesség az volt, hogy azok a tanárok, akik Szegeden engem tanítottak, és mondhatnám nyugodtan, hogy néhányszor jól megnyaggattak,  most szinte kivétel nélkül mindegyik barátjának fogadott el.
Mondanom sem kell nagyon jó érzés volt.
Egyrészt azért, mert a közlekedési üzemmérnök jelöltek kijártak gyakorlatra az állomásra, és a főnök   - mint az egyetlen üzemmérnököt az állomáson - (hadd nagyképűsködjek egy kicsit),  mindig engem bízott meg: - Ápám, vedd őket a szárnyaid alá!

Én ezt meg is tettem.  Olyannyira, hogy azt hitték talán, hogy örökbe is fogadtam őket.
Nagyon sok mindent el tudtam nekik intézni.  Végigvezettem őket az állomás minden szegletén.  Amilyen biztosítóberendezés létezett, azt mindet megnézhették.
A jó kapcsolatba azért egy kis porszem is került.
Felkeresett az egyik főiskolai tanár és elmondta, hogy a Főiskola 400 diákja Nyíregyházára utazna, almát szedni.
Na, végre, valami izgalmasabb szervezés.
Egyeztettük az időpontot, melyik nap mikor indulnának?  Mikorra tervezik a visszautazást?
Mindent összeírtam és megkezdtem a szervezést.

Kész a különvonat

Szereztem elegendő négytengelyes személykocsit (kértem a Szombathelyi Igazgatóságtól, akikkel szintén jó munkakapcsolatot ápoltam),  megkértem a vonat közlekedésével kapcsolatos engedélyeket az érintett  Vasútigazgatóságoktól.  Elkészítették a vonat menetrendjét, oda-vissza.
Igényeltem mozdonyt és vonatkísérő-személyzetet (jegyvizsgálókat).
Minden remekül sikerült.  Az indulás napján a szerelvényt beállíttattam az első vágányra, ne kelljen aluljárózni az alma leendő szedőinek.
Be is szállt a rengeteg fiatal.  Jó volt a hangulat.  Ennél jobb csak akkor szokott lenni, amikor leszerelő katonákat utaztattunk csoportosan hazafelé.

Az alma már reszket

Szállt az énekszó.  Megérkeztek a kísérő tanárok is.
Mindenkinek volt helye, meg voltak elégedve.
A vonat időben elindult.
 Győrtől  Bp Keleti pályaudvarig egy győri jegyvizsgáló volt a vonathoz kirendelve  (aki Keletitől  vissza Győrig egy másik vonatkísérő szakaszhoz csatlakozott, hogy ne kelljen szolgálaton kívül utaznia).
A jegyvizsgáló, aki szintén fiatalember volt, a vonaton Pestig elbeszélgetett a hallgatókkal és a tanárokkal.  Tudta, hogy milyen célból utaznak a Nyírségbe.
A Keleti pályaudvaron a mi jegyvizsgálónk átadta a szerelvényt egy Keleti honállomású jegyvizsgálónak.  Elmondta neki is, hogy a fiatalok almaszedés céljából utaznak Nyíregyházára.
Amikor a vonat a Keletiből tovább indult,  a jegyvizsgáló megindult a vonaton és elkezdte keresni a csoport vezetőjét.  Rövidesen meg is találta.
És ebből alakult ki néhány tisztázatlan helyzet.
A jegyvizsgáló kérte a csoport menetjegyét. A tanár csak lesett!  Mit kér?
Hát a menetjegyet, amivel az utazás árának kiegyenlítését tudják igazolni.
Ne vicceljen,  mondta a tanár,  nekünk senki nem mondta, hogy menetjegyet kell váltani.
Különben is Győrtől Pestig a jegyvizsgáló ilyen dolgot egyáltalán nem említett.

Jegy nélkül nem megy

(utólag kiderült, hogy ő meg volt győződve arról, hogy megvan a jegyük).
A Keletis jegyvizsgáló nem engedett.  Bizonygatta, hogy márpedig fizetés nélkül a vasúton nem szabad utazni. 
Egy darabig még próbálták egymást meggyőzni a saját álláspontjukról.  Nem ment!
A jegyvizsgáló elővette az "Utánfizetési" tömböt és elkezdte számolgatni, hogy mennyit is kell az utazásért fizetni.
Mondhatom  -  persze jogosan, illetve szabályosan  - elég vastagon fogott a ceruzája.
Mert köztudott - hogy a vonaton elszámolt menetdíj  tetemes pótdíjjal meg van fejelve!
Osztott, szorzott a jegyvizsgáló  (a tanár szerint inkább csak szorzott) és végül közölte, hogy a menetdíj Győr - Nyíregyháza és visszaútban (mert ezt is elszámolta) Nyíregyháza - Győr között, az annyi mint  260 ezer forint (leírom: kétszázhatvanezer forint).

A jegyvizsgáló dolgozik

Csak megjegyzem, hogy egy tanár talán 13 ezer forintot keresett akkor havonta.

Ez azért is szót érdemel, mert mi vasutasok tudjuk, hogy a jegyvizsgáló által a vasút részére, a vonaton beszedett menetdíjból 10 %, a jegyvizsgálót illetett.
Ez a 10 %, akkor még úgy oszlott meg, hogy a jegyvizsgáló Vezénylőtisztje kapott egy százalékot, a vonatvezetője szintén ennyit, és neki maradt az összeg 8 %-a.
Ami egyszerűen számolva a jegyvizsgálónak 20 ezer 800 forintot jelentett.
(Hogy ez ma hogy van szabályozva azt nem tudom, de akkor így volt.)
Egy úton,  a tízezer forintos havi keresete mellett.    Jó kis pénz.  20 perc alatt kiszámolta.
Azért a fiatalok továbbutaztak.  Leszedték az almát.  Nem gondoltak arra, hogy az összes alma ára is kevés lenne a menetdíj kifizetésére. Nem is érdekelte őket.
Amikor az almaszedő különvonat visszaérkezett Győrbe  (visszaúton már nem volt probléma, mert felmutatták az Utánfizetési jegyet), a kísérő tanár azonnal rohant be hozzám, a nagy összegre kiállított Utánfizetési jegyet lobogtatva.
Nekem esett, hogy miért nem közöltem velük, hogy a különvonat nem ingyenes.
Csak annyit mondtam neki, hogy arany gyermekem, hol hallottatok már olyat hogy egy különvonat ingyen szállít,  oda-vissza úgy ezer kilométeren keresztül egy nagy csoportot.
Nem gondolhattátok, hogy örökbe fogadtalak benneteket és ezen túl saját zsebemre utazgathattok keresztül az országon? 
Még jó, hogy nem banánt szedni mentetek.
Persze másnap felvettem a kapcsolatot a Menetkedvezményi csoporttal, akik nagyon humánusan álltak a dologhoz és megelégedtek azzal, hogy a jelzett összeg tizedrészét fizessék meg.
A tanár is, az iskola is hálálkodott, hogy megmentettem nekik "néhány forintot".
Arra viszont úgy emlékszem, hogy ebben az időszakban én is és a jó anyám is rengeteget csuklottunk.
Valószínű szegény keletis jegyvizsgáló emlegetett bennünket, mert nem kapta meg azt az összeget, amire az Utánfizetés után számított.
Elnézést!

Hegyek völgyek között...