Papa mesél 5. A hameln-i patkányfogó

Papa mesél  5.

A hameln-i patkányfogó

A Hameln nevű kisváros Németország északi részén , Alsó-Szászországban található.  Nem messze tőle folyik a Weser folyó, amelynek partján dús nád és sok hatalmas nyárfa nőtt.

Sok-sok évvel ezelőtt különös dolog történt a városban.

A patkányokkal

Egy nap a városka lakói furcsa dologra lettek figyelmesek: patkányok lepték el a várost. Senki nem tudta honnan jöttek. Százan, ezren, talán millióan is lehettek. Feketéllett tőlük a föld. Senki sem mert átmenni az utcán, ahol az átkozott rágcsálók szaladgáltak
. Ott voltak mindenhol, a legkisebb sarokban, pincékben, padlásokon, a legkisebb zugokban, és mindent hihetetlen gyorsasággal felfaltak.

Egy tonna búzát olyan gyorsan tüntettek el, amennyi idő alatt egy ember megiszik egy pohár vizet.   A városban óriási pusztítást végeztek.

Hiába raktak ki egérfogókat, patkánymérget. Hozattak Brémából egy hajónyi, legalább százötven macskát.  Hiába.
Megöltek ezret, kétezer termett helyettük.

A gabonatartalék napról napra csökkent. Ha nem találnak valamilyen megoldást, a városka lakói éhen pusztulnak.

Ekkor történt, hogy egy idegen jelent meg a város kapujánál.
A lakók ablakukban könyökölve figyelték a hányaveti mozgású alakját, amint átvágott a patkányoktól hemzsegő utcákon és elért a főtérre, a városháza elé.

 

A hameln--i templom ablakán

A polgármester gyanakodva figyelte a furcsa jövevényt, aki vörös színű ujjast, zöld sarut viselt, meg hozzá még egy hegyes sapkát.

Az idegen nyugodt hangon így szólt:

-         Uram, én megszabadíthatom a várost a patkányoktól!

-         Hogyan?  Kelmed megtudná ezt tenni?  Ráadásul egymaga?

-         Teljes mértékben! De ezért a munkáért ezer dukátot kérek.

-         Ha sikerrel jársz, tízezer dukátot is megadunk érte.

-         Ezer dukát nekem elegendő. Készíttesse elő, érte jövök!

Az idegen lement a főtérre, a templom harangja éppen delet ütött.
Előhúzott a tarisznyájából egy fekete fából készült furulyát és játszani kezdett.

Különös zene szállt a város felett. A patkányok meghallották ezt a varázslatos, melankólikus hangot és hirtelen százával ezrével futottal elő a pincékből, padlásokról és a furulyás ember köré gyűltek.
A furulyás ember – anélkül, hogy a játékát abbahagyta volna – szép lassan elindult a Weser felé.  A patkányok engedelmesen követték.

A folyó partjára érve az idegen levetette a saruját és továbbra is furulyázva belegázolt a vízbe.  A patkányok követték…. és az utolsó szálig mind belefulladtak a folyóba.

Küldetése teljesítése után visszatért a városházára a fizetségért.

Ott viszont kellemetlen meglepetés érte.
Időközben az előljárók össszedugták a fejüket és így okoskodtak: már nem kell félniük a patkányoktól és ez az idegen ember egyedül van velük szemben, a polgármester odavetette neki:
- Még mit nem!  Ezer dukát egy ilyen kis semmiségért?  Száz garast adok.
- Nem ebben állapodtunk meg, uram – válaszolta a furulyás.

- Száz garas bőven elég lesz.  Nesze, fogd!  -  és a lábai elé hajította a pénzérméket.     – És most eredj!

Viszi a gyermekeket

A fuvolás nem hajolt le a pénzért, nyugodtan csak ennyit mondott:

- Ezért úgy megfizetnek, hogy maguk is megbánják!

Darabontokkal kísérték ki a városból.

Az élet visszazökkent a régi kerékvágásba.
Egy hét elteltével, pénteken, pontosan délben az idegen visszatért a főtérre.

Elővette furulyáját és a dallam, ami szállt a város felett ezúttal, derűs, vidám, magával ragadó volt.
A zenét meghallván a város összes gyereke odasereglett:  kicsik és nagyok, fiúk és lányok, szőkék és barnák. Jöttek mindenhonnan, hogy csatlakozzanak a menethez, senki sem tudta őket visszatartani.

A furulyás elhagyta a várost, a gyerekek mind mentek utána egészen egy nagy barlangig, amely ma már le van zárva. Bement a barlangba, a gyereksereg még mindig a nyomában.

Egy darabig hallani lehetett a vidám furulyaszót, majd lassanként elhalkult, végül teljesen elhalt.

Senki sem látta többé a hameln-i gyerekeket.  Mi lett a sorsuk senki sem tudja.

Vagy talán igen?
130 gyerek tűnt el. A különböző változatok eltérnek abban, hogy  visszatért-e néhány gyerek. Az egyik változat szerint az egyik sánta, a másik vak, a harmadik siket volt; ő a többi gyereket követte kíváncsiságból.
Egy másik változat szerint az egyik vak, a másik néma volt, a harmadik pedig visszafordult útközben a kabátkájáért.
 Egyes változatokban a gyerekeket is a folyóba fullasztotta, míg mások szerint a gyerekek visszatérhettek, miután a szülők többszörösen is kifizették a patkányfogót.
Egyes változatok szerint a patkányfogó Erdélyben bukkant fel újra, ahol letelepedett a gyerekekkel. Így ők lettek az első erdélyi szászok.

Egyes vélemények szerint a patkányfogó a halált jelképezi, mások szerint a gyerekeket eladták a konstantinápolyi rabszolgapiacon.

A furulyás szobra

A városban egyetlen utca őrzi emléküket: ott ugyanis tilos énekelni és zenélni.

A templom üvegablakán lévő patkányfogó rajz a 17. században eltűnt.
A főtéren pedig a furulyás szobra.
Ez emlékeztet csak arra a szomorú napra.

Papa mesél. 4. Pandora szelencéje

5.   Pandora

A görög mitológia szerint Prométheusz gyúrta az első embereket, és nekik adta a tüzet, amelyet az istenektől lopott el. 

Ezért a cselekedetéért meg is büntette Zeusz.

A tűz istene az Olümposzon, Héphaisztosz volt, a kovács, a fémművesség elismert mestere.

Héphaisztosz sántasága viszont nem csupán veleszületett lehetett, hanem baleseti eredetű is. Nevezetesen: anyja születésekor csúfsága miatt el akarván rejteni, leejtette, illetve csúfsága, sántasága miatt magasból ledobta. Más verzió szerint Héphaisztosz felnőttként apjával összekülönbözött és az dobta le hegy- magasból.

Zeusz személyesen kérte meg, hogy készítsen egy agyagfigurát.

Héphaisztosz a kovács

A kovács félretette az összes munkáját és az istennőket véve modellül, csodálatos szépségű teremtményt alkotott.

Athénét annyira gyönyörködtette a látványa, hogy életet és kifinomult kézügyességet adományozott neki.
Apollón zenei tehetséggel ajándékozta meg.

Hermész megtanította a rábeszélés és hazugság művészetére.

Pandórának nevezték el, ami görögül annyit jelent:  „akit mindennel megajándékoztak”.

Zeusz azonban Pandórát büntetésül szánta az embereknek, akiknek ereje és becsvágya a tűz birtokában nem ismert határokat.

Amikor Pandóra eladósorba került, Zeusz Prométheusz fivérének ígérte a kezét.

A főisten időtlen idők óta két becses tartalmú amforát őrzött: az egyik telis-tele volt mindenféle jóval, a másikba az összes rosszat zárta be.
Az egyik amforát a fiataloknak ajándékozta.  Vajon melyiket?  Kitalálhatjátok. Azt, ami az összes rosszat tartalmazta.
Igaz, hogy szigorúan meghagyta, hogy semmiképpen nem szabad kinyitni, de a tiltás rendre kísértést szül, és ezt tudta jól.

Pandora

Szerelmes együttlétük közben Pandóra mindig hízelegve kérte párját:
Mi lenne, ha megnéznék mi van az amforában?

Mire volna jó – felelte a férje – látod, minden jól működik, mit akarhatunk még többet?
Pandórát azonban tovább foglalkoztatta a titok. Kitartóan kerülgette az amforát, rátette a kezét, finom ujjaival megsimogatta az amfora viasszal lepecsételt dugóját.
Mi lehet benne?  Ékszer ?  Illatszer ?  Netán valami finom nektár?

Ám egy napon mégis megtörtént, aminek meg kellett történnie.
Pandora, minden bátorságát összeszedve, kihasználta férje távollétét és végtelenül óvatosan feltörte a pecsétet, kibontotta az amforát záró szalagokat.

Az amfora kinyitása

Hirtelen erős nyomást érzett az ujjai alatt és mivel nem tudta visszatartani, a dugó kipattant.
Anélkül, hogy belepillantott volna fájdalmasan felsóhajtott.
Elugrott az amforától, amelynek tartalma feltartóztathatatlanul ömlött kifelé.

Mielőtt még bármit is tehetett volna az erőszak és a gyűlölet, a féltékenység és a kegyetlenség, a düh, a gőg és minden bűn, őrültség, szenvedély, nyomorúság és éhinség, mindenfajta betegség és szenvedés, az öregség és a halál szerteoszlott a világban.

Pandóra megrémült, szinte eszét vesztette, nem tudta mitévő legyen.

Miután azt hitte, hogy az edény már teljesen kiürült, gépiesen megfordította és megrázta.
Akkor vette észre, hogy maradt még az alján valami, ami így nem terjedhetett el a világban:
ez volt a remény.

A gonosz kiszabadult

Zeusz számítása bevált:  Pandora kíváncsisága ránk zúdította az összes rosszat, amit ma is lépten-nyomon érzékelünk.
Bár csak tévedésből a másik amforát ajándékozta volna az ifjú párnak!

Papa mesél 3. Évszakok

3. Évszakok

Hajdan az emberek számos magyarázatot találtak az évszakok váltakozására.

Évszakok

Az északi népek szerint mindez a kalapácsával jeget törő Thor istennek köszönhető, míg a szlávok egy kulcsnak tulajdonítják a változást, amely a Földet nyitja-zárja, s amelyet a költöző madarak gondjaira bíztak.

A görögök viszont egy anya bánatában lelték meg a magyarázatot.

Démétér istennő, aki megajándékozta a halandókat a földművelés tudományával, termékennyé tette a földet, hogy az gazdag termést hozzon. Megtanította az embereket a kenyér sütésére, amely mindennapi táplálékuk lett.

A szépséges Démétért  Zeusz fiatalon elcsábította, e nászból született imádott leánya Perszephoné.

Ám Poszeidon a tengerek féktelen ura ugyancsak szemet vetett Démétérre.

Aerion

Az istennő visszaverte próbálkozásait. Hogy megmeneküljön tőle, kancává változott, de támadója azon nyomban csődör alakot öltött és így vágya végül beteljesedett.  A nászból született Aerión csikó.
Démétér bánatában és szégyenében egy távol eső sziklabarlangban keresett menedéket.
Elvonulásának következményei lettek:  a szántóföldek terméketlenné váltak, a termés tönkre ment, a növények elszáradtak, az embereket éhinség gyötörte.

Egy szép napon azonban Pán isten vadászat közben rábukkant. Sietve beszámolt erről Zeusznak, aki három istennőt, a moirákat küldte el Démétérhez, hogy győzzék meg:  legfőbb ideje folytatni áldásos tevékenységét.

Nem tudta, hogy leányát a szépséges Perszephonét rút és visszataszító fivére, Hádész, az alvilág ura asszonyává kívánta tenni. 

Hádész elrabolja Persephonét

Ki is leste egy vén olivafa mögé rejtőzve,  amikor Perszephone nárcisz virág szedése közben nem figyelt.
Hirtelen megnyílt a föld, Hádész pedig rávetette magát a hőn áhított lányra és négy sötét ló vontatta szekéren magával hurcolta birodalmába, a halál, a sötétség és a fagy megközelíthetetlen világába.

Az alvilágban Perszephone  Hádész felesége lett, az alvilág királynője.
A szépséges teremtés különös módon sosem panaszkodott sorsára. Igaz, Hádész tisztelettel bánt vele.
Ő pedig elviselte a szerelmét és lassanként hozzászokott ahhoz a különös birodalomhoz, amely annyi embert elborzasztott, ahol csont-sovány, nyomorult árnyak jártak-keltek, hiszen mindenki odakerült, akit a halál elragadott.

Hádész törvényt hozott arról, hogy Perszephone senkitől, soha nem ismerheti meg anyja fájdalmát, aki eközben fáradhatatlanul kereste őt mindenütt.

Néhány együtt érző nimfa elmondta neki ki rabolta el a leányát.

Bánata erre még nagyobb lett.
Elment Zeuszhoz és könyörögve kérte segítségét, hisz közös lányuk az alvilág urával osztja meg ágyát.
Zeusz, akit megrendített húga bánata, nemkülönben az emberek nyomorúsága, úgy határozott, hogy közbelép.
Nehéz volt azonban számára a döntés.
Démétér anyai szeretete vagy Hádész hitvesi szeretete a fontosabb?
Kinek kedvezzen?

Perszephoné

És vajon mit szeretne Perszephone?

Zeusz, miután belátta, hogy a föld terményei nem függhetnek az istenek kényétől-kedvétől, és meggyőződött mind Hadész, mind Démétér kérésének jogosságáról, a következő döntést hozta:
Perszephone hol az anyja, hol meg hitvestársa oldalán éljen.

Az emberek és a természet ideje azóta évről évre két nagy időszakra oszlik.
Az első harmadban Démétér egyedül marad, amikor Perszephone az alvilágban lakozik: ezalatt a növényzet pihen, a magok a földben szunnyadnak.
A másik időszakban  az év kétharmad részében , amikor anya és lánya az Olümposzon együtt van, a növények szárba szöknek, a fák gyümölcsöt hoznak.

És, hogy az emberek számára mindez minél elviselhetőbb legyen, a második időszakhoz még két évszak, a tavasz és az ősz, a várakozás, a reménység és a beteljesülés időszaka is hozzátartozik.

Démétér                   

Azóta Zeusz akaratának megfelelően esztendőről esztendőre megújul az élet:  a hideget meleg követi, az árnyékot pedig felváltja a fény.

Mostanában úgy érzem, hogy anyja és a lánya nagyon sokat van együtt az Olümposzon, mert igaz, hogy a növények szárba szöknek és a fák gyümölcsöt hoznak, de a nyári forróság  már lassan elviselhetetlenné válik, mintha nem is lenne tavasz és ősz, a várakozás, a reménység és a beteljesülés időszaka.

A Tavasz az igazi

Papa mesél 2. Ádám és Éva

                                                                       Papa mesél

Ádám és Éva

Isten hat nap alatt teremtette a világot.

Végezetül így szólt:   „Teremtsünk embert a képmásunkra.”            Nem messze egy forrásból éppen akkor tört fel a víz.  Agyagot és port kevert össze, némi vizet öntött hozzá.
A „némi” szerintem hamis, hiszen 65-70 százalékunk víz!

Ádám teremtése

És ugyanabból a finom agyagból gyúrt egy férfit és egy nőt, Ádámot és Lilitet.

Az orrlyukain át életet lehelt beléjük, amitől a lények nyomban megelevenedtek.
Isten az Ádám nevet adta egyiknek, amelynek jelentése:  „férfi”. A nőnek a Lilit nevet adta, mondván neki, hogy azért, mert az éjszakából és a szélből születtél.

Dús növényzetű, illatozó kertet teremtett Keleten, Éden földjén. Ádám élt-halt Lilitért. Verseket szavalt, virágfüzért font neki.  Szeretett vele hálni és érezni, amint combjai lágyan megnyílnak alatta.

Lilit

Lilitnek ellenben elege lett abból, hogy minduntalan a földön feküdjön, testén a férfival, akárcsak a kóborló farkasok.

E lázadás láttán Ádám szemrehányásokkal illette. Lilit gyötrődésében kimondta Isten nevét: ekkor egy szempillantás alatt szárnyai nőttek és messzire röpítették a Paradicsomból. Ádám reményvesztetten egyedül maradt. Sirámai hamarosan felébresztették a Magasságost, aki a három legügyesebb angyalát küldte Lilit után, hogy észre térítsék. Ám a szép nő válasza megfellebezhetetlen volt:
- Elpusztulok inkább, mintsem, hogy visszatérjek abba a pokolba!

A kert közepén két szép fa volt,  Az egyiket az Úr az élet fájának nevezte, a másik a jó és a gonosz tudásának fája volt.
Megparancsolta Ádámnak, hogy minden fáról ehet gyümölcsöt csak a jó és gonosz fájáról ne egyen, mert meghal.  Ádámnak eszébe sem jutott enni róla!

Éva teremtése

Ám látta az Örökké való, hogy Ádám nagyon egyedül van.  Megvárta, amíg elaludt és felnyitotta az oldalát. Kiemelt egy csontot, a helyét hússal töltötte ki.
Az oldalbordának emberi alakot kölcsönzött. Így alkotta meg az asszonyt.
Ádám elé vezette, aki ettől a pillanattól tudta, hogy hozzá méltó lény van az oldalán.

A hír hallatán Lilit meg akart halni. Felment a hegyre és lehajolt a szakadék fölé.
 

 

Lilit a sötétség úrnője

Hívta a Halál angyalát, hogy vigye magával.   

Amikor az angyal meglátta, valósággal beleszédült.
A nő így szólt:  - A nevem Lilit. Fekete a bőröm, de szép vagyok, és azt akarom, hogy vigyél magaddal.
Az angyal válaszolt:  - Én Samael vagyok, és így tetszel nekem, ahogy vagy.
A Pokolra szálltak és férj-feleség lettek.
(Azóta számos legenda kering Lilitről:  Ő csábította bűnre Évát a kígyó képében, ő bírta rá Káint, hogy ölje meg testvérét Ábelt. És esténként, amikor bealkonyodik, feljön a földre, fekete haja kibontva, bőre a vihar illatát hordozza.
Azt is mondják, hogy elszívja az újszülöttek elől a levegőt, és legnagyobb öröme, ha ellophatja a férfiak magját álmukban!)

Ádám eközben megkedvelte Évát.

Együtt örültek a kertnek, az állatoknak, kivéve a kígyót, akire gyanakvással tekintettek.

Egyik nap, amikor az asszony közel került hozzá, a tiltott fa gyümölcsének nagyszerűségét kezdte dicsérni.  „Ha abból esztek, a szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.”

A tiltott gyümölcs

Éva engedett a csábításnak és beleharapott a szép gyümölcsbe.  Adott belőle a férjének is, aki szintén beleharapott.
Ekkor felnyílt a szemük, észrevették, hogy mezítelenek, s nyomban elfogta őket a szégyenérzet.

Hiába rejtőztek a fák közé, Isten ítélete elől nem menekülhettek.
- Ettetek a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyetek!
Ádám így védekezett:  „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.”  Az asszony így védekezett:  „A kígyó becsapott, azért ettem.”

Mondhatta volna, hogy Ő nem is hallotta a tiltást, mert akkor még meg sem volt teremtve!”

Már hangzott is az ítélet:

A kígyót kiátkozta és idők végezetéig csúszni-másznia kellett a földön.
Ádámnak és Évának a következőt mondta:
Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.
Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.

Kiűzetés a Paradicsomból

Hogy ez mit jelent, azt a hittantanárom nem tudta megmagyarázni.

A Gonosz elvégezte a maga művét, Isten kiűzte az embert és az asszonyát az Édenkertből.  Görnyedve hagyták el a Paradicsomot, hogy dolgozni kezdjenek és párosodjanak és népesítsék be a világot.
Ádám asszonyát Évának nevezték, ami azt jelenti: „minden élők anyja.”

Így ismerték őket gyermekeik, az ő gyermekeik, és azok gyermekei.
Emléküket megőrizte a világ minden nemzedéke.

Szerintem, ha nem eszik azt a tiltott gyümölcsöt, én sem írhatnám le a történetüket.
Ha csak nem Lilit az ősanyám.