Kocsmában sincs ennyi |
90. Ajándékot kaptunk
Minden
nyereség más kárán szereztetik.
(Michel de Montaigne)
Interneten olvastam azt a kérdést,
hogy mit tenne Ön, ha találna egy pénztárcát, benne 20 ezer forinttal. És
a megadott három válasz közül kellett kiválasztani, hogy én mit tennék.
Nem szólnék, csak eltenném.
Otthagynám.
Bevinném a Talált tárgyak osztályára.
Nem szólnék, csak eltenném.
Otthagynám.
Bevinném a Talált tárgyak osztályára.
Pénztárca |
A
választ mindenki tudja. Mivel becsületesek vagyunk, biztos, hogy leadnánk
a tárcát, pénzzel együtt.
Húszezer forintért, mondjuk, még érdemes becsületesnek lenni?

Ehhez
hasonló választás elé kerültem egyszer.
Mióta megengedték a vasúton a másodállást, a hétvégéket nagyon sokszor a vasúton töltöttem.
Nekem is jó volt, mert arra a nyavalyás pénzre mindig szükségünk volt, a vasútnak is jó volt, mert ki tudták adni a kötelező pihenőidőt a dolgozóknak. A dolgozónak esetenként jó volt, mert kapott szabad időt, pihenőt, hogy otthon tudjon lenni a családjával.
De azt is visszahallottam, hogy akit elküldtek pihenni, az inkább a pénzre tartott volna igényt, és maradt volna dolgozni. Őket sajnáltam.

Az emeleten volt a szolgálati hely (D/I.) |
Egy
vasárnapi napon, gmk-ban, a Delta I. szolgálati helyen voltam
térfelvigyázó.
Ez az Előrendező pályaudvar Pest felőli végén egy nyugis szolgálati hely volt.
(Ráadásul akkor még nem volt ilyen viharos állapotban)
Egyedül voltam, váltókezelő nélkül. De váltókezelő nem is kellett, mert ahányszor váltót kellett állítani azt könnyen elintéztem, bár nem volt egyszerű, mert a szolgálati hely emeleten volt, ahova keskeny deszkalépcsőn lehetett feljutni.
Nagyon sokszor nem kellett leszaladgálnom, mert 12 óra alatt négy-öt vonatnál több nem érkezett. Ugyanis az érkező vonatok részére kellett a váltókat állítanom és lezárni.
A vonat behaladása után pedig felnyitni.

Volt
egy tolatócsapat, akik azzal foglalkoztak, hogy szolgálatonként kétszer
háromszor a tolatómozdonnyal bementek a rendező pályaudvarra és az
„Ébenfurti” elegy gyűjtővágányán összeaggatták az ott lévő kocsikat és
kihúzták az úgynevezett „Előrendezőbe”, ahol ezekből állították össze a Sopron felé
induló GySEV vonatokat.
Az egész Előrendező csak hat vágányból állt.
Tolatás közben ritkán kellett lemennem váltót állítani, mert a tolatásvezető és a kocsirendező ezt elvégezte.
Én csak az emeletről nézegettem, hogyan végzik a tolatást.

Ebéd
után, amikor már két-három vonatot elkészítettek, bementek egy következő
„fogásért” a rendezőbe.
Magas oldal-falu nyitott kocsi |
Egy óra múlva már jöttek is vissza. Hoztak körülbelül 20-25 kocsit.
Egyből ki is húzták a kihúzóvágányra, ahonnan a tolatást szokták végezni.
Ehhez a kocsisort a szolgálati hely ablaka alatt kellett elhúzni.
Kihúzás közben az ablakban álltam, figyeltem, milyen kocsikat hoztak.
Hátulról a harmadik kocsi egy magas oldalfalú, nyitott kocsi volt.
Amint húzták el alattam, beleláttam és azt vettem észre, hogy a kocsi sarkában van valami.
Azt
egyből észleltem, hogy nem szemetet hagytak a kocsiban, mert elég szabályos,
szögletes alakja volt.
A tolatórádión szóltam a tolatásvezetőnek, hogy mit tapasztaltam.
Mondta, hogy rögvest utánanéz.
Hamarosan hallottam a szörnyülködését:

Pistikém,
itt egy egész kocsma van.
No, ha egy egész kocsma nem is volt, de volt egy karton pezsgő. Nem is egy karton, hanem kettő.
Egyelőre annyit mondtam a tolatásvezetőnek, aki szintén Pista volt, hogy a kocsit toljátok ide a „bódé” elé.

Tudni
kell, hogy ekkor már hétköznapokon oktatótiszt voltam, aki arra is
figyelmezteti a vasutas dolgozókat, hogy ne nyúljatok semmihez. Nem éri
meg.
Volt előttünk néhány példa a vagonfosztogatókról, akik előbb utóbb lebuktak.
Olyan is volt köztük, aki annyira nagyban csinálta, hogy börtönbe került miatta.

tolatásvezető ugyan már nem mai gyerek volt, de a mellette dolgozó kocsirendező
srác nemrégen került ki az oktatóból, a kiképzés alól.
Láttam rajta, hogy ég a kíváncsiságtól, hogy ebben a helyzetben az oktatótisztje milyen megoldást választ.
Nem volt mindegy.

Kartondobozban |
Mondtam nekik, hogy gyertek fel, de hozzátok magatokkal a pezsgőt és megbeszéljük a továbbiakat.
Így is tettek. Felhozták a két karton pezsgőt. Nem mondom meg a márkáját, de még azt sem, hogy hány üveg volt. (valószínű egy kartonban hat üveggel van).
Először próbáljuk megfejteni, hogyan került a pezsgő a vagonba.
Melyik
vágányról hoztátok ki a kocsikat? Az ötödikről.
Ki a tolatásvezető a „Húzó tartalékon”? A húzótartalék a rendező túlsó végén a VI. szolgálati helynél tolat. Mondta a tolatásvezető nevét, akire fogadni mertem volna.
Mondom az elképzelésemet. A „Temető” vágányra, ami egy rakodóvágány, valószínű, hogy érkezett egy vagon, amiben pezsgőt szállítottak.
Ahogy azt a tolatásvezetőt ismerem, nagyon előzékenyen viselkedett a vagon beállításakor a kirakást végzőkkel. Centiméterre beállította a kocsit arra a helyre, ahol legkedvezőbb a kirakása.
Na most, vagy kapott ezért két karton pezsgőt, vagy volt egy-két perc amikor nem figyeltek.
Mindenesetre a pezsgőt átmenetileg berakták a közelben álló magas oldalfalú nyitott kocsiba, hogy majd alkalomadtán onnan kimenekítsék.
Az okfejtésemmel egyetértettek. Az én tolatásvezetőm is látott már ilyesmit.
Amivel nem számolt a pezsgőmentő tolatásvezető, hogy ti bementek és kihúzzátok az ötödikről a kocsikat, a „pezsgős” kocsival együtt.
Gondolom, milyen mérges lehetett, amikor rájött, hogy eltűnt a pezsgő.

Hogy
mennyire igazam volt az okfejtésben a következő oktatáson kiderült.
A feltételezett tolatásvezető fülébe súgtam, hogy „köszi a pezsgőt!”.
Annyit mondott, hogy Hála Isten, hogy ti találtátok meg, nem valami idegen.

Most
az a rész következett, hogy mit tegyünk a pezsgővel?
A lehetséges megoldások:
Visszarakjuk a vagonba ahol volt és elfelejtjük.
Pisti szerint ez nagyon rossz megoldás. Először is egyhamar nem felejtjük el. Másodszor ez a vagon megy ki az osztrákokhoz. Megtalálják a pezsgőt, mit fognak gondolni a magyar vasutasokról? Igazat adtam neki.

Szóljunk
a rendészeknek, hogy mit találtunk?
A lehető legrosszabb megoldás.
Először is a rendészek hülyének néznek bennünket.
Másodszor eseménykönyvi jelentést kell írni az esetről. A főnök is ki fog röhögni minket.
Nem beszélve arról, hogy ki fogják nyomozni, hogyan került a pezsgő a kocsiba.
Azonkívül mehetünk jegyzőkönyvezésre, kihallgatásra, úgy mondta ezt a Pisti, hogy „anyja neve hat példányban!”

Lett
volna még egy megoldás. A pezsgőt visszatesszük a vagonba és a kocsit
betolják arra a helyre ahonnan kihúzták. A rejtegető megtalálja.
Nem jó. Ezt a szegény osztrák kocsit csak fél nappal később tudnák hazaküldeni, ami sokba kerül a magyar vasútnak. Ezt nem tehetjük a vasutunkkal! Ez is igaz.

Amíg
így variáltuk a lehetőségeket, mindegyikünknek a fejében az járt, hogy
igazságosan elosztjuk az üvegeket és nem fogunk szólni senkinek.
Ez bizonyult a legelfogadhatóbb megoldásnak.
Nem is szóltunk senkinek. Nem is kereste a pezsgőt senki.

Rakodó vágány |
Azért, hogy a lelkiismeretünk is megnyugodjon, rábeszéltük magunkat, hogy ezt a pezsgőt mi nem loptuk sehonnan. Nem nyitottunk ki érte semmilyen zárt ajtót.
Ez a pezsgő valószínűleg nem hiányzik senkinek. Majd máskor óvatosabb lesz az illető.
Ezt a pezsgőt mindenképpen ajándékként kaptuk!
Nem
beszélve arról, hogy minden más választás esetén, mi húzzuk a rövidebbet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése