Ebben a tíz percben semmi különöset nem vettem észre, pedig
azt olvastam, hogy ez a kor változásokat hoz az ember életében.
Közismert az a mondás, hogy az életpálya célkitűzéseit
évtizedekre elosztva a huszonévesek által vágyott minimum egy-két Nóbel-díj,
harmincasként a „Haza bölcse” fokozatra vált, negyvenévesként a bársonyszék
vágyával cseréli fel, ötven-hatvanévesként vagyonkát remél.
Nyolcvan évesként már megelégedne azzal is, ha még délelőtt
megtalálná a protkóját, szemüvegét vagy a hallókészülékét.
 |
| kergettem a labdát |
Ehhez hozzáteszem, hogy fiatalként rengeteg volt az
energiám, csak sajnos nem tudtam mire használjam. Ma már tudom, hogy mit kellene tennem, de
sajnos nincs hozzá energiám.
Húszévesen tele voltam tervekkel, hogy milyen módon lehetnék
sikeres, kiváló ember. De sokat nem tettem érte. Szórakoztam, sportoltam és persze
dolgozgattam.
 |
| a lábaim még bírták |
Elmondhatom, a nóta
szerint, hogy „nem nyílt nékem sem tövis nélkül a rózsa”
Azért mire negyven éves lettem már volt három diplomám és ha
nem is bársonyszék került alám, nagyon elégedett voltam, hogy taníthatom,
oktathatom az akkori fiatalokat.
Hatvan évesen (erre
a koromra terveztem, hogy nyugdíjba vonulok, hisz akkor még ez volt a
nyugdíjkorhatár) még egy évet dolgoznom kellett a nyugdíjig.
A „kimagasló tevékenységemért” ha nem is kaptam Nóbel-díjat,
de a Köztársasági Érdemrend Lovag-kersztjével tüntettek ki, (amely kitüntetést
vasutasként én kaptam először!).
Nyugdíj után – nagy szerencsémre – még sokáig taníthattam a
jövendő vasutasait. Egészen 75 éves
koromig.
75 éves kortól mondhatjuk azt, hogy valaki idős, egészen 90
éves korig.
Utána azt mondjuk, hogy agg.
Utána azt mondjuk, hogy agg.
Az idős kort sokan egyfajta sikertelenségnek élik meg. Úgy
érzik, hogy valami rossz történt velük. Lehet valós is ez az érzés annak, aki
nem tett le soha semmit az asztalra.
De letenni az asztalra azt jelenti, hogy egyáltalán megszületett, hogy dolgozott, gyerekeket nevelt, házat épített, kicsit szétnézett a világban, hogy szeretett néhány embert.
De letenni az asztalra azt jelenti, hogy egyáltalán megszületett, hogy dolgozott, gyerekeket nevelt, házat épített, kicsit szétnézett a világban, hogy szeretett néhány embert.
De hát a „rég elmondott szép mesére ki emlékszik már ma?”
Már „szabad” ember vagyok. Ki törődik azzal, hogy hajnali
négyig olvasok, vagy számítógépezek. Hallgathatom a régi szép és jó muzsikákat,
még táncolhatok is ha úgy tartja kedvem.
El nem cserélném a nagyszerű életemet, családomat,
barátaimat a kevésbé ősz hajért, vagy feszes hasért.
Ami szomorúvá tesz, hogy sűrűn meg kell élnem, hogy a
legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek, mielőtt még megérték volna azt a
szabadságot, amit az öregség hoz magával. A nóta szerint. „..sok jó barát lassan kidől már a sorból…”
 |
| csak a szépre emlékezem (ki lehet a másik?) |
Tudom persze, hogy időnként már feledékeny vagyok, főleg azt
felejtem el, ami tegnap történt, de a régi szép emlékek vissza-vissza térnek.
Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy
megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem ráncokat rajzolhasson az arcomra.
Egyre kevesebbet kell törődnöm azzal, mit gondolnak mások.
Nem teszek fel magamnak kérdéseket, sőt ahhoz is fenntartom magamnak a jogot,
hogy néha ne legyen igazam.
. „Az öregség nem azt jelenti, hogy lezárult az élet, hanem,
hogy másként kell élni. Más dolgoknak kell örvendeni, másként kell tekinteni a
világra. Azoknak, akik meg tudták élni az életük minden szakaszát, nem lesz
gondjuk idős korukban sem.
Talán ez az egyik titok: megélni azt, amiben épp benne vagyunk., ami épp történik velünk.
Fontos még továbbá a szellemi elfoglaltság, olvasás, írás, zenehallgatás
Talán ez az egyik titok: megélni azt, amiben épp benne vagyunk., ami épp történik velünk.
Fontos még továbbá a szellemi elfoglaltság, olvasás, írás, zenehallgatás
 |
| oktatom a fiatalokat |
Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok nem fecsérlem
olyanra az időmet, hogy mi lett volna ha….
…Bár, ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig élek, még jobban
vigyázok magamra.
Néha elmerengek a hosszú élet titkán.
Nincs semmi titok. Ha van, akkor az enyém az: egész
életemben szegény voltam! (Nem a saját
hibámból!)
Persze csak annyira, hogy nem jutott dőzsölésre, hatalmas lakomákra, nem költöttem italra, nem dohányoztam (mindig), nem jártam konditerembe.
Persze csak annyira, hogy nem jutott dőzsölésre, hatalmas lakomákra, nem költöttem italra, nem dohányoztam (mindig), nem jártam konditerembe.
 |
| Lovagkeresztet kaptam |
A vérnyomásom rendben, a szívem még mindig 72-t ver
percenként, nem zabálom tele magamat és minden nap tíz percet tornázok és fél
órákat sétálok.
Ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken,
mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és erősíti az immunrendszert.
Koós János
szerint: "Két nevetés után a világot, a problémáimat is másképp látom. Három
nevetés után meg is tudom oldani."
Hogy meddig fogok élni nem tudom. Talán jó lenne elérni a
100 éves kort.
A statisztikák szerint kevés ember hal meg 100 éves kor felett!
 |
| Nem felejtettem el a vasutat |
Abban bízok, hogy az Úr látja mindazt a jót, amit még meg
akarok tenni!
Minden próbálkozás többet ér a tétlenségnél. Egy-egy
próbálkozás lehet, hogy kudarcot vall, de a tétlenség maga a garantált kudarc.
Fiatalként, idősként az élet szép és ha ezt tudomásul
vesszük, akkor még megöregedni is jó.
Semmiképpen nem szeretném úgy befejezni majd ezt az életet,
mint Churchill,
akinek az utolsó
szavai állítólag ezek voltak: „Untat
ez az egész!”
