Peronkakas 70. Talált tárgyak

Csak egy apró részlet

70.  Talált tárgyak

A világon két dolog végtelen.  A világegyetem és az emberi hülyeség.
Bár az előbbi nem biztos.
                                                                            (Albert Einstein)

Ma már nem eléggé jó "show" ez a téma, mert izgalmasabb a celebek  magánélete,
de amikor személyszállítási vezető voltam, minden évben felkeresett az újságíró, hogy erről írjon a Kisalföldbe!
Lett is minden alkalommal egy-egy féloldalas cikk belőle.
Mivel a talált tárgyakat az állomáson nem a "Talált Tárgyak Osztálya" kezelte, hanem a személypályaudvari forgalmi szolgálattevő feladata volt ez is,  az újságíró minden alkalommal engem faggatott erről a témáról.
Voltak is furcsa esetek.
A talált tárgyak részére egy fülkét jelöltek ki a forgalmi iroda mellett.  Oda lettek begyűjtve az elhagyott holmik.
Ez úgy zajlott le, hogy valaki talált és behozott egy elhagyott tárgyat.
Ez a valaki lehetett a jegyvizsgáló, aki a szolgálat befejezése után végigjárta a vonatot és amit talált behozta a forgalmi irodába.
A megtaláló lehetett a "Vonatátvevő", aki a jegyvizsgálótól, megvizsgálás után átvette a vonat szerelvényét. Ő is a forgalmiba hozta.
Lehetett a megtaláló egy utas is, aki észrevette, hogy a polcon, vagy ülésen gazdátlan holmi maradt.  Neki nehezebb volt az átvétel helyére találni, mert a Talált Tárgyak Osztályát kereste és időbe telt mire útbaigazították, hova vigye az eltékozolt holmit.
Az is változó, hogy hol találtak meg egy-egy táskát, ernyőt vagy ruhadarabot.
Legtöbbször a vonaton maradtak ezek a tartozékok.
És mindenki sejtheti, hogy a legtöbb talált tárgy esernyő volt.

Volt választék

Rengeteg volt az esernyő.
A megtaláló behozta a forgalmiba.  A forgalmista nem nagyon örült az ilyen feladatnak, mert plusz munkát jelentett.  Ezért semmiféle járulékot nem kapott.
Beírta a "Talált tárgyak könyvé"-be:  ki hozta be, mikor,  honnan és pontosan a tárgy paramétereit,  ismertető jegyeit.
Ez fontos volt, mert ha valaki jött érdeklődni az elveszett ernyője után, meg kellett neki mondani, hol hagyta el (körülbelül, vagy pontosan) és elsősorban azt, hogy nézett ki.
Nehogy rossz ernyője helyett elvigyen egy jobbat.
Előfordult, hogy az ernyővel, táskával, kabáttal való találkozás örömére a páciens jutalmat ajánlott fel a megtalálónak.
Ha a tárgyat vasutas hozta be, nem mondhattuk meg az illető nevét.
Ne a vasutas legyen jó ember, hanem a vasút legyen karakán.
Ha netán civil hozott be talált tárgyat és az elvesztő meg akarta jutalmazni, akkor ebben segítettünk, ugyanis az illető nevét címét felírtuk.
Érdekes volt viszont a bármilyen tárgyat a vonaton felejtők  "lelkivilága".
Bejött a forgalmiba érdeklődni az ilyen  utas és elmondta, hogy ezzel meg ezzel a vonattal jött, még azt is tudta, hogy melyik kocsiban ült és persze azt is, hogy melyik fülkében, melyik polcon volt az elhagyott tárgy. 
Az ember csak csodálkozott, hogy ilyen figyelmes ember hogyan hagyhat el valamit?
De a ráadás csak ezután következett:  arra is tökéletesen emlékezett, hogy ő volt az utolsó, aki leszállt a kocsiból és azt is látta, hogy utána csak a vasutas ment a kocsiba.

Én személy szerint ilyenkor már kidobtam volna nemcsak a forgalmiból, hanem még a vasút területéről is.  Ugyanis, ahogy elmondta ezeket, arra kellett következtetni, hogy az ő holmiját csakis a vasutas lophatta el.   Csak azt nem mondta, hogy még azt is látta.
("Anyád!"  -  gondoltam ilyenkor, de persze a jól neveltségem ezt nem engedte mondani!).

Nem állítom, hogy a vasutasok angyalok voltak, de arra mindenki kényes volt, hogy egy ernyő, kabát vagy táska miatt ne veszítse el az állását.
Egyik alkalommal egy kocsi tisztítónő talált az ülés alatt egy fülbevalót, körülnézett hogy látja-e valaki, utána zsebre tette.  A kolléganője akár irigységből, akár becsületből, rászólt, hogy adja csak le a forgalmiban. Meg is ígérte, hogy leadja.
Később kiderült, hogy nem tette meg.  Azonnal felmondott neki a főnök, mihelyt megtudta.
Az ellenkezője volt inkább a jellemző a vasutasokra.
Ha bejött az utas, hogy valamit fennhagyott azon a vonaton, amelyik már tovább is ment, a forgalmista megmozgatta az egész vonalat. Már az első állomáson értesítették a jegyvizsgálót, aki képes volt az utasok között megkeresni az elhagyott tárgyat és a legközelebbi állomáson már le is adta.
Az utas vagy utánament, vagy  -  és ez már nem volt szabályos, de a vasutasok ezt is megcsinálták  -  egy legközelebbi vonatra feladták, amivel visszahozták Győrbe.
Az elhagyott tárgyak között, gondolom ez máshol is így van, az ernyő volt a legtöbb.
Mindenki tudja, hogy milyen könnyű elhagyni egy esernyőt, ha az eső már nem esik.
Volt ebből probléma is. 
Az egyik forgalmista a szolgálat befejezése után indult volna haza.  Az eső zuhogott.
Az ernyője otthon volt.   Gondolt egyet és a talált ernyőkből kiválasztott egy jobb fajtát és haza ment vele, gondolván, hogy holnap majd visszahozza.
Igen ám, de aki elvesztette és munka után utazott hazafelé, bejött érdeklődni az ernyője után.  A szolgálatban levő forgalmista megnézte a könyvben, ahova be volt írva, hogy az illető ernyőt leadták.  De hol van?
A forgalmista sejtette, ezért felírta az illető címét és telefonját, hátha "behozzák".
Persze, hogy behozták, másnap.  Hozta vissza a forgalmista.
Értesítették a tulajdonost, aki még örült is az ernyőjének.

Az ernyőn kívül még rengeteg táskát, sapkát, kabátot  és télen az ernyők számával vetekedő mennyiségű kesztyűt hagytak el.

Hogy lehet elhagyni?

Egy alkalommal az Információs hölgy egy két év körüli kisfiút vezetett a forgalmiba, azzal, hogy már pár órája ott pityereg a Pénztár ablaka előtt.  Próbáltak vele beszélni, de sokat még nem tudott mondani, csak azt, hogy anyuci, apuci, nagy nehezen azt is kicsaltuk belőle, hogy ő a Peti. 
A hangosbemondóval folyamatosan mondattuk, hogy Petike várja a szüleit a forgalmiban, de estefelé már nem tudtunk mit tenni.  Szóltunk a rendőröknek, akik elvitték a kis srácot.
Másnap mesélték, hogy a szülők megfeledkeztek a Petikéről. Hazaértek és akkor kezdték keresni.  Visszajöttek Győrbe, ahol megtudták, hogy hol található a Petikéjük.
Volt egy nagyon furcsa eset.
Az egyik vonatról a vonatátvevő behozott kb. 2 kg friss karajt.  Nemrég vehették. Még az ára is rajta volt.  Akkor még nem volt a forgalmiban hűtőszekrény! , hogy betegyék a talált tárgyat.  A főnöki irodában volt ugyan, de a főnök nem volt ott.
A forgalmista,  egy idősebb vasutas, nem messze lakott az állomástól.
Mondta, hogy hazaszalad a hússal és beteszi otthon a hűtőszekrénybe. Így is tett.

Meglepetés

Este az a  meglepetés érte, hogy a felesége friss rántott szelettel várta a munkából hazatérő  papát.   A "papa" rosszat sejtve, a szívéhez kapott és kérdezte a mamát:
- Hol vetted a húst? 
- Hát benn volt a hűtőbe.  Nem te tetted be?
- De én.  Csak nem a mienk, hanem talált tárgy. 
Azért elfogyasztották, de másnap a papa napja azzal kezdődött, hogy ment a henteshez 2 kg karajt venni, amit azonnal bevitt a főnök hűtőszekrényébe.
Ha felkötnek sem emlékszek rá, hogy mi lett a hús sorsa.  Jöttek-e érte vagy megromlott
vagy (még mielőtt megromlott volna, az előírások szerint) megsemmisítették?
Sokszor előfordult, hogy ismerősök vagy fél-ismerősök betettek valamit a forgalmiba, mondván, hogy vigyázzatok rá, beszaladunk a városba vagy ide-oda, aztán jövünk érte.
Az ilyennek nem örült a forgalmista, mert volt éppen elég dolga, nem hiányzott neki, hogy táskákra is vigyázzon.
Ilyen eset volt, hogy a BVSC junior labdarúgó csapata Győrbe érkezett, hogy az ETO hasonló korú legénységével bajnoki mérkőzést játsszon.
A szerelésüket az első osztályú csapat már előtte elhozta és az edzőjük bepakolt a forgalmi irodába.
Később megjöttek a  fiatalok, átvették a csomagokat és mentek a pályára.
Mi a Nemzeti  Sport-ból szereztünk róla tudomást, ahol a fiatalok edzője nyilatkozott, hogy a csomagok kibontása után érte őket a meglepetés.
A mezek és a nadrágok hiányoztak.
Az ETO sportszerűen sietett a segítségükre és ellátta őket felszereléssel.
Így fordulhatott elő, hogy a nézők csodálkozására mindkét csapat hasonló színű mezben és ETO felirattal játszott egymás ellen.
A cikk címe is erre utalt:  "Kizöldült a BVSC!" Amikor az eset a főnökünk tudomására jutott,  először is beszereztette velem az újságcikket, majd az illetékeseknek eligazítást tartott a hasonló esetek  elkerülését illetően.   Ennek a lényege az volt, hogy a forgalmi iroda nem csomagmegőrző!
Máskor ne fogadjunk el megőrzésre semmit.

Tanulságos