Peronkakas 65. A célom közelében

Így már könnyű

65.  A célom közelében

       Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid.
                                                                                                                                (Elijah Mays)

Az történt, hogy egyik nagyon jó kollégám F. Pista, aki utoljára személyszállítási vezető volt, egy továbbképző tanfolyamon, Miskolcon  meghalt.
A halál okáról  a munkatársak sokféle pletykát kitaláltak, de hivatalosan: a szíve nem bírta a terhelést.
F. Pistáról eszembe jut egy érdekes jelenség.

Ő is a Szombathelyi Igazgatóság területéről került Győrbe, mint rajta kívül még néhány középvezető beosztásba került  dolgozó.
A Szombathelyi Igazgatóság  Pápa ill. Veszprémvarsány felől Győrszabadhegyig terjedt.
A Pista például Gyömörei volt.
Bekerült Győrbe és a karrierje meredeken ívelt felfelé. Állomásirányító, Ügyeletestiszt, Vezénylőtiszt, végül Személyszállítási vezető lett.
A jelenség ami érdekes az, hogy rajta kívül még néhányan bejárták ezt a fejlődést.
V. Sanyi  Porváról  került Győrbe. Állomásirányító, Térfőnök, Szakszervezeti titkár, végül a Pártbizottság titkára lett:
H. Pisti is erről a vidékről jött Győrbe. Ő ugyancsak az Állomásirányítói beosztást érte el, de a felesége Kereskedelmi Főnök lett.
M. Zoli Pápáról érkezett. Állomásirányító, Ügyeletes, majd Sz.B. titkár lett.
Nem sorolom, de ennyiből is érzékelhető, hogy mintha valaki irányította volna ezt a jelenséget.
Volt köztük ugyan néhány  "Titán-káder", aki nem vitte sokra. 
Titán kádernek hívták az olyan személyt, aki valakinek a valakije volt, de nem sok mindenhez értett.
Úgy küldték tovább, hogy:  Ti tán tudtok vele valamit kezdeni.
Az állomásfőnök ekkor már Tóth István volt (aki bele tudott beszélni a körzeti telefonba!).
A fentiektől teljesen függetlenül  Ő  Adácsról (illetve arról a környékről)  került Győrbe.   Ide nősült.
A zamatos beszédjéről rá lehetett ismerni, hogy honnan jött.
Az volt a szavajárása, hogy ÁPÁM!  Még érződött a beszédén a palóc akcentus.

Nem tartozik ez sem a témához, de elmondom, mert érdekes, hogy valamikor az 1800-as évek végén  az Adácsiak nagy része a vasúthoz jött dolgozni. (De a környéki falvak lakói is).  A földeket nem bírták művelni, cselédnek nem akartak menni, így eljöttek a vasútra.
Nagyon sok mozdonyvezetővel találkoztam, aki arról a vidékről való volt. (Adács, Tura).
Az egykori újságok azt írták, hogy a jobbágyság helyett választották a vasutat.
Az  adácsi  plébánost is tiszteletbeli vasutasnak tartották, mert a templomban felszólította a híveket télen, hogy menjenek a vasútra, havat lapátolni.

Nos, a főnököm erről a vidékről került Győrbe.
Ő is végigjárta a ranglétrát: Forgalmista, Állomásirányító, Térfőnök, majd Pártbizottsági titkár lett.   Az  Iványi  Ede nyugdíjazása után kapta,  pártfeladatul,  az Állomásfőnökséget.

Ezek után rátérhetek a lényegre, amit most akarok elmondani.
Telefonon hívott a főnök: 
- Ápám, holnap jelentkezel nálám! – hallottam a jellegzetes adácsi tájszólását. 
-  Igenis főnök.
Másnap ott álltam a "szőnyeg szélén" és hallgattam a mondandóját.
- Ápám,  holnaptól te vagy a Személyszállítási vezető.
   (Semmi cicó, hogy ez van, az van.  Én leszek és kész!)

A főnök tervez...

Na, hogy is van ez, gondoltam magamban?   Ez nem törődik azzal, hogy én nem a Szombathelyiektől jöttem?
Nem ellenkeztem.
Ez akkora ugrás volt a fejlődésemben, hogy már súroltam a lécet, amit célként tűztem magam elé, még gyermekkoromban.
A Személyszállítási vezető ugyanis az állomásfőnök első számú helyettese volt.
Volt még egy forgalmi, egy kereskedelmi és egy gazdasági helyettes.
Irodát kaptam, teljes felszereléssel  (titkárnő ugyan nem volt benne), de igénybe vehettem a főnök titkárnőjét, aki  a két Iroda közötti előszobában tevékenykedett.
Tehát az előszobától jobbra volt az állomásfőnök irodája, balra pedig az enyém.
A titkárnő rendes volt, de nem nagyon engedtem, hogy az én anyagomat gépelje, mert nem bíztam senkiben és szerettem magam fogalmazni és "helyesírni" a tőlem kikerülő anyagot, főleg a szakszavakkal teletűzdelt  anyagokban.
 Minden, ami a személyszállítással kapcsolatos, az én feladatkörömbe került.
                                                        Számítógép akkor még nem állt rendelkezésünkre, ezért meg kellett tanulni gépelni. Nem is volt probléma, mert hamar beletanultam.
                                                        Az elektromos írógéphez azonban nem mertem nyúlni, mert
                                                         nagyon érzékeny volt

A számítógép "elődje"  ilyen volt!

Rengeteg dolgom lett  -  hála Isten  -  és én nagyon élveztem az intézkedést.
A menetrendkészítés alapjait én kezdtem, illetve én jártam ki a Megyei Tanácshoz, hogy mérjék fel az igényeket a vidékről bejáróktól.  Főleg a munkásvonatok viszonylatában.
Csak a Vagongyárba kb tízezer ember járt be dolgozni!
Akkor is elmondtam mindenhol, most is mondom:  a menetrendet nem a vasút készíti!

Volt vele gond

A vasút csak összeállítja  -  jól. rosszul  -  az igénylések alapján.
Aztán az életbeléptetést követő egy hét alatt kiderül, hogy mekkora hülyeség (szidták is miatta a vasutat  -  indokolatlanul).
Én feleltem a vonatok és a pályaudvar tisztaságáért.
Volt vele néhány apró gondom, mert kezdetben manuális munka folyt, sehol egy gép, sehol egy  jó szerszám.  
Volt ugyan egy segítőm, a M. Zoli, akit nem is csak a háta mögött, a beosztottjai Vajdának hívtak.  Nem kell mondanom, hogy kik voltak a beosztottak.
Nem volt velük semmi bajom csak fizetésnapok táján.  Ilyenkor mindenki nehezebben ébred, ha előtte megünnepli a fizetésnapot. A Zoli folyamatosan a nyakukon ült!
Hozzám tartozott a talált tárgyak kezelése.  Külön misét érdemel.
A panaszkönyvek beírásait a főnök legtöbbször nekem szignálta ki.

Volt mit olvasni

Nekem kellett megszervezni a csoportos utazásokat, iskolai kirándulásokat, később a különvonatokat.
Nem utolsó sorban az úgynevezett "K" vonatok biztosítását. Erről később még lesz néhány szavam.  (Ezek kormányzati különvonatok voltak).
Meg kellett szerveznem a délelőtti, délutáni ügyeleti beosztást.
Egyszóval, ha nem is állomásfőnök, de a területemen teljhatalmú főnök lettem.
Ha a főnök valamiért nem volt az állomáson, én voltam az első számú helyettesítője.
Aláírási joga a főnöknek és a négy helyettesének volt.
Ezen kívül "szabad szombatokon" én helyettesítettem a Győrszentiváni állomásfőnököt is.
Az Igazgatóságban is jó feletteseim voltak.

Kéthetenként itt már főnök voltam

Azonkívül, hogy egy alkalommal részt vettem egy kéthetes személykocsi tisztítási tanfolyamon, évente egy-két alkalommal az ország személyszállítási vezetői , "értekezletet" tartottak, mindig más helyen.    Ezek a megbeszélések alkalmanként három-négy napig is eltartottak.  Voltunk Szegeden, Pécsett,  Hatvanban, Fonyódon (itt azért, mert egyik kollégának itt volt pincéje).   Az elődöm a miskolci megbeszélést "nem élte túl!".
Nagyon sok olyan ismerősöm lett, akik később nagyon sokszor próbáltak rábeszélni, hogy menjek fel az Igazgatóságba dolgozni  (nem sok vasutasnak volt akkor még két diplomája).

Csak sétál a peronon

Nem álltam kötélnek.
K. Sanyi, aki forgalmista kollégám volt, felkerült Pestre. Egyszer, amikor fenn voltam Pesten, mondta, hogy látogassam meg. (Ismertem a feleségét is). A Keletitől villamosoztunk  40 percet, onnan buszoztunk 20 percet, utána már csak 10 percet gyalogoltunk.
Mondtam is neki, hogy ha te Pesten laksz  (Újpalota), akkor én, aki Győrtől 10 kilométerre levő községben lakok, nyugodtan mondhatom magam Győrinek.

Csodálatos beosztásom lett tehát.
Persze ez sem volt izgalommentes.
Az izgalmas helyzetekről be fogok számolni.
A lényeg az, hogy a vágyam teljesült.
Hátratett kézzel sétálhattam a peronon, jobbra,  balra  köszöngetve az ismerőseimnek.
Meg-meg szólítva a beosztottakat.     Azt az ablakot töröld le légy szíves, mert összetapogatták a gyerekek!
És tették, amit mondtam.
Hát nem csodálatos?