Innen nézve is szép a vasút |
80. Mindig történik valami
A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel
mérik.
(Popper
Péter)
Egy-két év nappalos munkakör után visszatértem a rendelkező toronyba.
Akkora változás nem történt, hogy a visszatérés problémát okozott volna.
A vonatok ugyanúgy jöttek-mentek, mint azelőtt, legfeljebb annyival többet tudtam, hogy a minket irányítók gondolataiba is beleláttam.
A rendelkező toronyban mindig is szerettem lenni, mert két egyforma nap nem volt.
A Fehérvár Áruház-i szlogen szerint: "Itt mindig történik valami!"
Nem hatalmas dolgokra gondolok, de volt a történések között olyan is, amiből nagy baj keletkezhetett volna. Ha nem vesszük észre időben és főleg, ha nem intézkedünk.
Néha persze a szerencse is besegített.
A torony alatt elhaladó vonatokat, ha éppen nem volt sürgős elintéznivaló, végig szoktuk nézni.
Nemcsak a személyszállító vonatokat, ahol több volt a látnivaló, mert fentről, ahol mi voltunk be lehetett látni az étkezőkocsiba, a hálókocsiba, és nemegyszer láttunk olyasmit, ami felderített bennünket.
A tehervonatok figyelése során pedig számtalan hiányosságot fedeztünk fel, amiről intézkedni kellett.
Egyik délután a nemzetközi gyorsvonat érkezett Budapest felől.
Kinn álltunk a Torony ablakában és néztük nincs-e ismerős a vonaton (az ismerősök integettek is néha). A rendelkező, a táblakezelő és a hangosbemondó, akit közrefogtunk, hadd legyen egy kis öröme.
Egy darabka sín |
Amikor a vonat alattunk haladt el, észrevettem, hogy valami a kerekek alól kivágódik és nekilódul a körülbelül 5-6 méterre levő betonkerítésnek.
Mi lehet az? Fentről nem tudtuk megállapítani.
Letelefonáltam a bakternak, hogy menjen oda nézze meg, mit dobtak ki a vonatból.
Megtalálta és bevitte a bódéba. Láttuk, hogy nehezen cipeli.
Amíg nem telefonált, járt az agyunk: mi lehet az? Mondja Jucika, hogy biztos aranytömb, mert ő már hallott olyat, hogy a vámosok elől kidobták a vonatból.
Kinevettük. Igazunk volt.
Csengett a telefon. Miska bácsi, a bakter újságolja, hogy nagy baj van, mert egy 25-30 cm-es síndarabot talált.
Na, Jézus Máriám!
Megáll minden!
Szaladj oda nézd meg honnan hiányzik.
Az ablakból lestük, amint megtalálta a kitört síndarab helyét. Mutatta, amit jobban szemügyre véve mi is láttunk, hogy a vonat alatt eltörött a sín, és egy darab kivágódott.
Azonnal hívtam a pályamestert, és közöltem vele mi történt.
Rövidesen oda is ért az adjuntánsával és azt láttuk, hogy nagyon vakarja a fejét.
Felhívott telefonon és közölte, hogy nem közlekedhet a vágányon semmi, amíg meg nem javítják.
Gondoltuk mi is, de nem hagytam vicc nélkül.
Miért ne mehetnénk rajta? A gyors is átszáguldott rajta százzal. Elértette.
Gyorsan meghegesztették |
Ügyesek voltak, mert egy órán belül a hiányt pótolták.
Hegesztettek, köszörültek és jobb lett, mint előtte volt (mert ami előtte volt az eltörött!).
Egy nappalos szolgálatunkban a gépkísérő a tartalék mozdonnyal lejött a szerelvénytároló vágányra, hogy a délutáni vonat szerelvényét felhúzza a személypályaudvarra.
Már egy fél órája lenn volt. Vártuk, mikor kéri az engedélyt a visszahúzásra, de nem jelentkezett.
Amikor nagy nehezen előkerült elmondta, hogy mi történt.
A személyszállító szerelvény kocsiinak víztartályát itt a tárolón szokták feltölteni.
Ezt a műveletet a kocsivizsgálókhoz tartozó dolgozó szokta elvégezni.
Most is töltötte a szerelvényt. A csapról hosszú slagot csatlakoztatott a kocsira és engedte a vizet. Tapasztalatból tudta, hogy mennyi idő alatt telik meg a kocsi víztartálya.
De most nem így történt.
Már szidta magában, vagy még hangosan is a kocsi telhetetlenségét, mert csak nem akart a víz kicsordulni, ami azt jelentette volna, hogy a tartály megtelt.
Ugyanebben az időben a tároló vágányon tartózkodott egy víztöltő ember, akit a fűtőházból küldtek le a tárolóra, azért, hogy a személyszállító kocsikból engedje le a vizet, mert a meteorológia erős fagyot jelzett és ha a víz a kocsiban marad, befagy.
Ez is érthető.
De a két ember nem tudott egymásról.
A szerelvény egyik oldalán a víztöltő káromkodott, hogy soha nem telik meg a tartály, a szerelvény másik oldalán pedig a vizet leeresztő mérgelődött, hogy mennyi vizet engedtek ebbe a rohadt kocsiba, hogy nem akar belőle kifogyni.
A gépkísérő vette észre, hogy mit művelnek, mert különben még ma is a vizet engednék.
Utána aztán együtt szidták a főnöküket, aki nem szervezte meg kellőképpen ezt a műveletet.
Balra kellett volna kanyarodni |
A Torony ablakával szemben, a Tihanyi Árpád úton is mindig volt látnivaló.
Egy csendes hajnalon arra riadtunk, hogy egy autós nem tudta bevenni az utca végén a kanyart. Felszaladt az útpadkára, áttörte a védőkorlátot és a híd lába állította meg.
A kocsiban a férj a feleség és két kislánygyermek volt.
A férfi és a nő még a kocsiból kiszállva is szidták egymást. Valószínű, hogy már a kocsiban is ez volt, ez okozta a balesetet.
(A rémült gyerekek csak nézték, hogy milyen szüleik vannak!)
Hívtuk a mentőket, ők meg a rendőröket. Nem történt súlyosabb sérülés. A helyszínen el lettek látva. De a kocsit daruval vitték el.
Éjszakai szolgálatban a hajnali órák csendesek szoktak lenni.
Táblás voltam és semmi munka nem lévén, keresztrejtvényt fejtettem.
A rendelkező a másik asztalra borulva pihentette a szemeit.
Nem mindig szokott ő sem aludni. Volt, amikor kiállt az ablakba és nézegette a késői illetve a korai járókelőket. Akkor még a repülő-híd meg volt a torony mellett (az aluljáró viszont még nem) és a két városrész között nagyon sokan közlekedtek rajta.
Néha meglepett a kollégám egy-egy kijelentésével.
Lesett ki az ablakon és minden átmenet nélkül azt mondja, hogy: fél négy!
Lehet, hogy előtte rápislantott az órára, de azt mondja, onnan tudja, mert a patkány most megy át az úton a ruszki laktanyából a cukrászüzembe.
Igazat adtam neki, mert hiszen az állatoknak jól járó órájuk van, tudják mikor éhesek, mikor kell kelni, mikor lefeküdni. Ráhagytam, hogy ő már számtalanszor megfigyelte, hogy ez a patkány fél négykor járja ezt az utat.
Lidércfény? |
Egy ilyen csendes hajnalon történt, hogy nézegetek kifelé az ablakon és látom, hogy a cukrászüzemben furcsa fény villog. Mondom a kollégámnak, hogy nézze meg ő is, mi lehet az.
Azt mondja lidércfény.
Menj a fenébe!
Jó fantáziád van, de itt más eset forog fenn, hogy rendőr nyelven fejezzem ki magamat.
Méghozzá, meggyőződésem szerint a cukrászüzemben tűz van.
Pár perc múlva mindegyikünknek ez volt a véleménye.
Hívtam a rendőrséget. Azért a rendőrséget, mert a toronyban csak vasútüzemi telefon volt, amin a tűzoltókat nem lehetett hívni, de a rendőr ügyeletest igen.
Nagy nehezen megértette, először azt, hogy ki vagyok, később azt is, hogy honnan, végül pedig azt is, hogy miért őket hívom a tűzhöz.
Zöld ágra vergődtünk és 15-20 perc múlva megérkeztek a rendőrök is és a tűzoltók is.
De nem tudtak bemenni.
Végül egy tűzoltó, gondolom tapasztalták, hogy tényleg tűz van odabenn, bemászott a kerítésen, betörte az ablaküveget és eloltották a tüzet.
A hangosbemondónkat leküldtük, hogy tudósítson bennünket a fejleményekről.
Amikor visszajött elmesélte, hogy a tűzoltók azt állapították meg, hogy valamit a tűzhelyen felejtettek. A tűzhelyet nem kapcsolták ki és a rajta levő edényben lévő massza kifolyt a padlóra, amit szépen meggyújtott.
Ezt eloltottuk |
Közben a rendőrök előkerítették az üzem vezetőnőjét is.
Ez a történet úgy lehetne kerek, hogy a cukrászüzem vezetője megköszöni nekünk, hogy értesítettük a tűzoltókat és nem hagytuk az üzemet teljesen leégni.
Nem így történt.
Az üzemvezető soha nem tudta volna meg, hogy ki mentette meg a munkahelyét, ha ennek érdekében nem teszünk néhány lépést.
Azt még nem mondtam, hogy ebből a cukrász üzemből szoktunk a hangosbemondóval hozatni nappalos szolgálatunkban finom süteményeket.
Az eset utáni nappalos szolgálatunkban, mielőtt a hangosbemondót átküldtük süteményért, a lelkére kötöttük, hogy az üzemvezetővel okvetlenül beszéljen és mondja el neki, amit ő valószínű nem tud, hogy mi mentettük meg a cukrászüzemet a tűztől.
Vártuk a fejleményeket.
A siker azt bizonyította, hogy "néma gyereknek....".
Szépek is, finomak is! |
A vezetőnő tényleg nem tudta, pedig a rendőrnek bemutatkoztam, csak nem adta tovább.
A lényeg az, hogy a hangosbemondó kislány hatalmas csomaggal érkezett vissza, ami tele volt finomabbnál finomabb süteménnyel.
És persze, nem kellett érte fizetni.
Jó tett helyébe, nagyon sok süteményt ettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése