2018. január 10., szerda

Csodaszép Magyarország 365. Gödöllő

Grassalkovich  kastély


Gödöllő

A magyar szecesszió központja volt

Gödöllő Budapesttől 30 kilométerre északkeletre található, a Gödöllői-dombságban a Rákos-patak völgyében fekszik.
Vasútállomás

Közlekedési csomópont, a 3-as főút és az M3-as autópálya átszeli a várost, amit az M31-es autóút innen leágazva köt össze az M0-s körgyűrű keleti szakaszával.
A Budapest–Hatvan-vasútvonal is érinti, továbbá a BKV H8 jelű HÉV járatának végállomása is itt található.
. A város szülötte Török Ignác honvéd tábornok.




Egyetem

Sokan hihetik azt, hogy Gödöllőt csupán a kastély kedvéért érdemes felkeresni.
Pedig megtekintésre érdemes itt a barokk kálvária (1771) és a Mária-oszlop, több régi kúria s Gödöllő Egyeteme is megér egy sétát.
Az egykor a premontrei rend gimnáziuma számára, neobarokk stílusban készült épületet 1920-ban avatták fel.
A város hagyományosan a hazai agrárszakember-képzés fellegvára, a Grassalkovichok 18. századi mintagazdaságának köszönhetően is.
Múzeum

A városi Múzeumban a híres gödöllői művésztelep történetéről és alkotóiról kaphat képet a látogató.
A művésztelepet a magyar szecesszió ipari és képzőművészeti központjaként tartották számon, amely 1901-21 között működött.
A társaság fő célkitűzése a képző- és iparművészet egységes stílusának megteremtése, a mindennapi tárgyak művészivé alakítása volt.
A későbbiek során, állami támogatással szobrásziskolát, szőnyeg és gobelin-szövő műhelyt alapítottak. (A körnek tagja volt Róth Miksa és Ligeti Miklós is)
Máriabesnyő, Székelykapu

Közigazgatásilag Gödöllőhöz tartozik Máriabesnyő, amelynek kegytemploma híres zarándokhely. A kapucinusok 1762-69 között épült barokk templomának legféltettebb kincse a 12. században, elefántcsontból készült Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló szobor.
Máriabesnyő a török időkben elpusztult település, ma Gödöllő városhoz tartozik. Saját vasútállomással rendelkezik a Budapest–Hatvan-vasútvonalon.
Legfontosabb nevezetessége a búcsújáró templom, amely a magyarországi Mária-kegyhelyek közül a második leglátogatottabb zarándokhely.
Nagyboldogasszony Bazilika

Máriabesnyő múltja szorosan összefügg a kegytemplom történetével. Klobusiczky Terézia - I. Grassal­kovich Antal harmadik felesége - Loretoi Kápolnát kívánt építtetni a hajdani Premontrei Templom helyén. Ásás közben Fidler János kőműves 1759. április 19.-én egy csontból faragott szobrocskát talált a földben. A XII-XIII. századból származó faragvány Szűz Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal a karján.

Lázár  Lovaspark



Domonyvölgybe is érdemes kirándulást tenni, hiszen itt  található a többszörös világbajnok fogathajtó Lázár testvérpár lovastanyája, ahol lovasbemutatók és egyéb programok várják a látogatókat.





Véletlenül, egy építkezés során bukkantak 2003-ban Gödöllő határában egy  római kori i.e. 3. századból származó szarmata település nyomaira.
Az egykori település területéből mintegy kéthektárnyit tártak fel a régészek, ahol lakóépületek, kenyérsütő kemencék, hulladéktárolók és vízelvezető árkok maradványai láthatók.

Több mint 90 ló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése