2017. július 29., szombat

Csodaszép Magyarország 296. Dunaföldvár

Beszédes József híd


Dunaföldvár

Csonka torony és Duna-híd

A város az ország közepén, a Duna jobb partján fekszik, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.
Csonka torony
 
Fontos közúti csomópont. Itt találkozik a 6-os, a 61-es és az 52-es út;
a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel.
A millennium évében, 1896 decemberében befutott Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat. A Pusztaszabolcsról kiinduló vasútvonal ma is csak Paksig vezet, a megyeszékhellyel nem teremtett közvetlen összeköttetést.
Vonattal a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonalon volt elérhető 2009-ig. Korábban Solttal is összekötötte vasútvonal, ezt azonban már felszedték, és a vasúti töltés helyén 2015-ben kerékpárút épült.
A Duna-híd nagyjavítása során a vasutat 2000-ben végleg felszámolták. Az 1979 óta már csak teherforgalmi célokat szolgáló pályát felszedték, az úttest a hídon aszfaltburkolatot kapott, a régi pályatest további részének helyén a városközpontot elkerülő utat alakítottak ki.
Öreg templom

Neve a Római Birodalom részeként Annamatia volt.
Egy feljegyzés szerint:  „nem lehet kétséges, hogy már a 11. században volt Dunaföldvárnak egy igen figyelemreméltó, kőfaragványokkal díszített temploma…”, ezt talán Szent Ilona tiszteletére szentelték.
A Duna parti város egyik nevezetessége a 16. század elején épített négyszögletes alaprajzú erőd, amely a török korban a budai pasa irányítása alá tartozott és amelyet  Csonka toronynak neveznek a helyiek.
A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök elfoglalták a vidéket, erődítményt, sáncokat építettek itt, amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták, és a vár körül település alakult ki.
Ma helytörténeti és börtönmúzeum.

Gőzmalom

A város fejlődésében nagy szerepet játszott a Duna: partján teljes fordulatszámon őrölt a vízimalom, s az árúk célba juttatásához nélkülözhetetlen volt a hajózás.
Dunaföldváron két helyen működött vízimalom, az egyik Felső-révnél, a másik Alsó-révnél.

Ma a nagy folyó partján strand, horgásztanya, üdülőfalu és halászcsárda várja a pihenésre vágyókat.
Dunaföldvárt 1930 óta híd köti össze a folyó bal partján álló Solttal.
Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.
Föld-levegő rakétabázis

1989. március 1-jén pedig várossá nyilvánították. A rendszerváltás egyik első jeleként kiürítették az itteni szovjet laktanyát, leszerelték a föld–levegő rakétabázist, 1990. április 22. és május 14. között a szovjet csapatok elhagyták Dunaföldvárt. A felújított épületekben több száz fiatal család lelt otthonra
Beszédes József vízépítő mérnök volt (vasútmérnökként is tevékenykedett).
Kidolgozta egy Kolozsvártól Gratzig hajózható csatorna építésének tervét is.
Széchenyi István kezdeményezésére az országgyűlés 1840-ben törvényt hozott a Beszédes által elképzelt Duna–Tisza-csatorna építéséről.  (De nem volt rá pénz).


Strand

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése