Őrtilosi templom |
Őrtilos
Itt torkollik a Mura a
Drávába
Állomás |
A Drávától
mintegy 2 km-re; a Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal
mellett (az állomás a falutól kb. 3 km-re,
Szentmihályhegynél van).
Az 1700-as évek elején a leírások Őr-t (Eör),
mint római katolikus horvát
falut említik.
Ebben az időszakban a
leírásokban már két néven is említik, néha Őr, néha pedig Tilos néven. Ezeket
még az 1800-as évek végén is felváltva használják különböző okmányokon.
Nevében az Őr a középkorban itt élő határvédő őrök lakhelyére és birtokára utal, a későbbi Tilos pedig feltehetően tilos területet jelentett.
Nevében az Őr a középkorban itt élő határvédő őrök lakhelyére és birtokára utal, a későbbi Tilos pedig feltehetően tilos területet jelentett.
Szentmihályhegy az akkor
még Légrádhegyen (Légrád
a Dráva
túloldalán, ma Horvátország területén található község) 1740-ben felépített, Szent Mihályról elnevezett falazott kápolnáról
kapta ma is használatos nevét.
Farkasölő sisakvirág |
A 700 lelket számláló falu
ugyancsak páratlan természeti értékei miatt érdekes.
A nagyobb erdőségek
völgyeiben többek között tündérfürt, farkasölő sisakvirág, völgycsillag nyílik.
A Dráva holtágaiban pedig az édesvízi medúza is megél.
A Dráva holtágaiban pedig az édesvízi medúza is megél.
Ezen a helyen torkollik a Mura folyó a Drávába, ami
Őrtilos környékét a természetkedvelők, természetbúvárok paradicsomává teszi.
Innen indulnak a vízitúrázók kalandos útjukra, és itt halad el a „Három folyó”
nemzetközi kerékpártúra útvonala is.
48-as emlékmű a Fesztungon |
A Drávát kísérő magas-part
őrtilosi szakaszának egyik legszebb panorámát nyújtó pontján található a Fesztung, az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc emlékhelye.
A piros kereszttel jelzett túraútvonalon található az a feltételezett Új-Zrínyivár, amivel az egykor Zrínyi Miklós által építtetett palánkvárnak, illetve a hazát védelmező hadvezérnek állítottak méltó emléket.

Az elképzelt Zrínyi vár |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése