9. A harmadik osztályban Mi is írtunk
A harmadik osztály nehezebbnek mutatkozott az első kettőnél.
Új tantárgyak tűntek fel, új tanítók kerültek elő és az értékelés is a
feje tetejére állt.
Eddig, aki jól tanult, kapott egyest, mert az volt a legjobb
jegy, az ötös pedig a legrosszabb.
Harmadikban ez megváltozott.
1948 előtt az ötfokozatú skála dominált a következő kategóriákkal:
Magaviselet Szorgalom Előmenetel Írásbeli külalak
1 példás nagy kitűnő csinos
2 dicséretes kitartó jeles tiszta
3 jó változó jó rendes
4 tűrhető hanyatló elégséges kevésbé rendes
5 szabálytalan csekély elégtelen rendetlen
1948 - 1950 között hétfokozatú skála lett (a legkisebb
átmenő jegy a hármas).
Harmadikban ehhez kellett hozzászoknunk.
Osztályzat Szövegértékelés
7 kitűnő
6 jeles
5 jó
4 közepes
3 elégséges
2 gyenge
1 elégtelen
1950 óta Magyarországon ötfokozatú osztályozási rendszer van az alap- illetve a
középszintű oktatásban (a felsőoktatásban emellett háromfokozatú skálát is használnak).
Nyelvtan |
A harmadik osztályt már úgy értem meg, hogy már vége van a
meséknek, amik eddig az olvasókönyvekben voltak és ez már komolyabb tudomány.
Az olvasás finomodott. Nem szótagolni kellett, hanem folyamatosan összeolvasni
a mondatokat
A versek már nem mondókák voltak, hanem értelmes érzések kifejezései.
A nyelvtan tanulás is elkezdődött. Ez
sok társamnál okozott problémát.
Számtan |
A számtan is nehezedett. Nem csak összeadni és kivonni kellett, hanem ravasz számolási példákat is meg kellett oldani.
De volt egy valóságos ünnepnap is.
Izgalmasnak mutatkozott, de nálam sokkal jobban izgultak a felnőttek,
közülük is legjobban Margit néni és Ilonka néni.
Péter bácsi is készült az ünnepnapra, de nem láttam rajta, hogy nagyon
izgulna.
Nagymama is készülődött. Édesanyám nem
nagyon törte magát, de ő is készülődött.
Én nem tudtam, hogy mi is lesz konkrétan.
A plébános úr bejött hittanórára és azt mondta, hogy elsőáldozás lesz.
A következő órákon el fogják mondani, hogy mi a teendőnk.
A hitoktató néni elmesélte, hogy mi is az elsőáldozás.
Elsőáldozók |
Azt mesélte, hogy a kis menyasszonyok és a kis vőlegények igazi testi-lelki ünnepe lesz az elsőáldozás. Ünnepélyes keretek között vesszük magunkhoz a szentostyát. Aki teheti, az erre az alkalomra vásárolt ünnepi ruhába öltözik.
Ünnepélyesen vonulunk be a templomba. Előtte mindenkinek
gyónni kell.
Ezt is elmondta hogyan történik és gyakoroltatta is velünk a gyónás menetét.
Áldozás |
Nagyon szépen sikerült is az elsőáldozás.
Én ugyan nem kaptam új ruhát, de a templomba járó ruhámat szépen átalakította
Ilonka néni. Csakugyan úgy néztem ki, mint egy kis vőlegény. A templomból az iskola melletti kis kertbe
vonultunk, ahol megvendégeltek bennünket.
Finom kalácsot kaptunk kakaóval. Utána
az elsőáldozók ajándékot kaptak.
A többieknél láttam, hogy imakönyvnek, karórának örültek. Én kaptam Margit nénitől egy szép
rózsafüzért.
Én annak is örültem.
Rózsafűzér |
A harmadik év nem volt esemény nélküli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése