Útam a Vasútforgalmi felé 15.

 

MÁV Nevelőintézet

 MÁV Nevelőintézet

 

Nem tetszett ugyan az a megnevezés, hogy Nevelőintézet. Úgy éreztem, hogy azokat a gyerekeket küldik Nevelőintézetbe, akik valami rosszat cselekedtek.
Édesanyám megnyugtatott és elmagyarázta, hogy ez olyan iskola, kollégium, ahol a vasutas szülők gyermekei kapnak helyet, minimális fizetés fejében.

 

Most, hogy ezeket a sorokat írom, eszembe jut, hogy személyszállítási vezető koromban, milyen vitába keveredtem a főnökömmel a következők miatt:

Kaptunk egy rendelkezést a felettes szerveinktől, aminek a fejrészébe ez volt írva: 
„Árva és félárva vasutas szülők gyermekeinek óvodai- és iskolai elhelyezése!”
Mutatom a főnökömnek azzal a megjegyzéssel, hogy ezt igencsak elírták.
Olvassa csak el.
Elolvasta és azt mondta, hogy nincs ezzel semmi baj. Hülye vagy, ha nem érted!
Mondtam, hogy tudom mit akartak írni, de nem azt írták!
Mondtam, hogy jó:  beküldöm a Ludas Matyiba azzal a megjegyzéssel, hogy a főnököm is helyesnek találta.
Mivel fenéken rúgással fenyegetett, elmondtam, hogy nem azt akarták írni, hogy a vasutas szülők árvák és félárvák, hanem a gyerekeik!
Nem váltunk el barátsággal!

 Egy hamvas-arcú kis-bakter

 

 

Nos, ebbe a szegedi kollégiumba érve megtudtam, hogy ezt intézetnek nevezik és városszerte  Bakter a neve, és bennünket, akik ide járunk, illetve itt élünk érthető, hogy bakternak neveznek.
Az ide kerülő gyerekek vagy nagycsaládok gyerekei voltak, vagy fél-családokban éltek, vagy szüleik más módon nem tudták előteremteni gyermekük taníttatásához, neveléséhez  a megfelelő anyagi körülményeket.

Megértettem, hogy nem a szabadulás vágyával, hanem azzal adták intézetbe gyermeküket, hogy több legyen belőlük, mint saját magukból.
Ilyen módon az intézet fontos szociális és kulturális feladatot töltött be.

Magam is tapasztaltam, hogy olyasmihez jutottam, amiről otthon még csak álmodni sem mertem. (Ezekről még fogok mesélni).

 Kulturterem

 

A kollégiumi díjat, ami általában nem volt magas, a szülők jövedelme és a gyermek tanulmányi eredménye határozta meg. Vagyis magam is befolyásoltam.

 A kis bakter ezért a díjért lakást, teljes ellátást, ruházatot, tanszereket és magas szintű nevelést kapott, azaz mindent, ami a tanuláshoz, létfenntartáshoz kellett.

 

 

 Ebédlő

 

 Ide hozott engem Édesanyám és rövid búcsúzkodást követően az egyik nevelő-tanárra bízott, azzal, hogy ne hozzak szégyent a fejére.
Amikor elment vettem észre, hogy nagyon sok velem egykorú gyerek kapaszkodott az anyja ruhájába és amin nagyon csodálkoztam, a gyerek is és az anyja is sírtak.  Ennyire nehéz nekik az elválás?
Jómagam nagyon keveset voltam Édesanyám karjaiban. Ha voltam is csak nagyon apró koromban lehetett, amire nem emlékszem.

 Ennyire nehéz a búcsú?

Amikor hatévesen megismertem, már nem voltam éppen karon ülő, de az ölelgetés és puszilkodás is elmaradt (a már ismert okokból!)

A tanév eleji izgalmakkal teli napokat a tanulással eltöltött hétköznapok követték, ami nekem egyáltalán nem volt kellemetlen.

Lesz még mit meséljek.