Útam a Vasútforgalmi felé 12.

 

12.    További meglepetések                            

 Bérmálás

 

A negyedik tanév végén újabb templomi ünnepségben volt részem.

Ekkor volt a bérmálás.
Bérma-keresztapám Horváth Péter bácsi lett és ebből kifolyólag megkaptam az ő keresztnevét is.  Tehát Walter István Péter lettem.
Nem mondom, hogy nem tetszett a Péter név, de soha nem használtam.

 

 Bérmálás

Ezen a nyáron – valószínű a vasúti szakszervezetnek köszönhetően – két hetet töltöttem a Balatonszabadi gyermeküdülőben.
Nagyon tetszett a napirend, amit be kellett tartani.
Reggel ébresztő hat órakor.  Reggeli torna csoportosan, utána reggeli.
A reggeli után is minden napra volt elfoglaltságunk.  Kirándultunk, fürödtünk, sportoltunk, énekeltünk.
Nagyon szerettem az úttörődalokat. Némelyiket még ma is dúdolgatom.

 Balatonszabadi üdülő

Két hét elteltével Édesanyám eljött értem és hazautaztunk.
A legnagyobb meglepetés, hogy amíg én nyaraltam, ők elköltöztek a Petőfi utcából a Celli útra.
Ez egy emeletes ház volt és a földszinten kapott Édesanyám lakást, ahol már volt két szobánk, fürdőszobánk, éléskamránk (aminek a nagymama örült a legjobban) és konyhánk is.

 

 

 Zimmermann Iskola

 

Iskolába is már nem a Plébániára jártam, hanem a Zimmermann utcai iskolába, mert ez közelebb volt hozzánk.

     A Nagy László Általános Iskola elődje volt a Zimmermann utcai 2. Számú 

     Általános Fiúiskola.  A hajdan több mint négyszáz növendékkel foglalkozó  
     Intézmény mára a  múlté, az egykor gyermekricsajtól hangos épület más funkciót tölt be.

Új tanulótársaim lettek.  Kivéve Gede Gyurit, mert ő valahogy elintézte, hogy ő is ide járhasson.  Örültem neki, mert legalább egy ismerősöm, barátom volt.

 Itt laktunk

 

Ötödikben már komoly tananyaggal találkoztunk.
Elkezdődött az orosz nyelv tanulása.

Mint általában minden újdonságnak én az orosznak is örültem. Nagy lelkesedéssel tanultam meg a cirill betűket.

A földrajzot és a történelmet is kedveltem.
Hála a történelem tanárunknak a történelmet szinte mesének fogtam fel, olyan érdekfeszítően tudott a történésekről mesélni.

 

Ebben az évben kaptam először új iskolatáskát és új tankönyveket.
Eddig a nagymama „abrakos-tarisznyáját” használtam és tankönyveket is általában használtakat vettünk.
Sajnos az új táskával nem sokáig dicsekedhettem.

 

 Fociztunk egy "kicsit!"

Egy szombati tanítási nap után (akkor még szombaton is jártunk iskolába) hazafelé egy nagy füves téren kellett keresztül mennünk.  Valaki kitalálta, hogy focizzunk a téren.

Jónak tartottam az ötletet, holnap vasárnap, ráérek majd tanulni.
A táskámat leraktam kapufának, valaki az övét a másik kapufának és fociztunk.  Én kapus voltam.
Valaki észrevette, hogy tőlünk nem messze felszabadult az a pálya, ahol foci-kapuk is voltak, menjünk át oda.
Átmentünk és jó sokáig játszottunk.
Amikor meguntuk, mondtuk, hogy most már menjünk haza.
Összeszedtük a cuccainkat.  Illetve szedtük volna.  Nem találtam a táskámat.
Kiáltottam a társaimnak:  Ki vitte el a táskámat?   Senki nem látta!

Néhány társam segített keresni.  Körüljártuk az egész teret.  Egyszer, kétszer.
Sehol a táska.
Adták az ötleteket.  Biztos otthagytam az előző helyen és valaki bevitte a környező valamelyik házba.
Elkezdtük járni a házakat.
Sehol nem találkoztak az én új táskámmal.
Nagyon el voltam keseredve.
Lógó orral mentem haza.
Nagymama volt otthon. Az egyik szomszéd bácsival, Molnár bácsival beszélgetett.  Köszöntem nekik és beosontam a szobába.

Nagyon-nagyon rosszul éreztem magamat. El nem tudtam képzelni, hogy mi fog történni.
Édesanyám este hazajött, de nem mertem elmondani, hogy elveszett a táskám.
Másnap délelőtt szólt rám, hogy miért nem tanulok.
Mondtam, hogy nincs meg a táskám.
Hát hova tetted?
Megszólalt Molnár bácsi, aki megint ott volt és ekkor nagyon utáltam:
Tegnap nem is volt nála táska, amikor hazajött!
Ekkor elmondtam, hogy azért nincs táskám, mert elvesztettem.

 Nem a pofon fájt, hanem az hogy kaptam!

Ezután – életemben először és utoljára – kaptam tőle egy pofont. Hozzátette:
nem azért kaptad, mert a táska elveszett, hanem azért, mert be akartál csapni, vagyis hazudtál.
Menj és keresd azt a táskát.
Elindultam és bejártam a lehetséges terepet.  Ebédelni sem mentem haza.
A táskát persze nem találtam. Nagyon bánatos voltam.  Bánatomban még a liget felé is elmentem, ahol éppen Perucz meccs volt.
A kerítésen át lestem őket.  Amikor vége lett hazabandukoltam.
Nem találtam meg a táskámat.
Majd kérsz kölcsön könyveket, táskának meg ott van a régi.  Én nem tudok új könyveket és táskát venni.

Megértettem, hiszen Erzsi húgom, a nagyobbik is most már iskolás lett.
Most ment elsőbe.