Útam a Vasútforgalmi felé 10.

 Az asztal körül

 

10.    Gyula bácsi

 

A nyári szünetben sokat voltam a műtrágyagyárban, Mariska néniéknél.
Az unokatestvéreimmel sokat játszottunk.
Ami munkájuk volt, azt is játszva végeztük el.
Ilyen volt a favágás, fa fűrészelés, ami re azért volt szükség, mert a konyhában is és a szobában is fatüzelésű kályhák voltak.
Lenn az udvaron volt faház. Minden lakáshoz tartozott egy-egy tüzifa tárolására alkalmas helyiség.
Oda levonultunk és fűrészeltünk a fiúkkal hasábokat, amit aztán fejszével elhasogattunk. Szórakozásnak tűnt az egész.
Szépen összeraktuk, egy részét pedig felvittük a lakásba.

 Dohánygyár

Más alkalommal elmentünk a dohánygyárba, ahol Gyula bácsi dolgozott.
Megnéztük hogy bánnak el a dohánylevelekkel.
Hogyan szárítják, hogyan aprítják és csomagolják.
Cigarettát itt nem készítettek, csak a dohányt vitték el olyan helyre, ahol cigaretta, szivar készült belőle.
Néhány levelet sikerült megmentenünk, mondván, hogy sodrunk belőle cigarettát.
Otthon aztán egy alkalommal levonultunk az éppen üres disznóólba és az általunk sodort szivart meggyújtottuk.
Köhögtünk, krákogtunk tőle és fogadkoztunk, hogy ilyen büdöset nem szívunk többet.  Ami maradt bele is dobáltuk a szemétbe.                             

 Egy marék dohány

Vasárnaponként Gyula bácsi elvitt minket focimeccsre.
A Pápai Perucz akkor jó kis csapat volt. Az NB I. B-ben és az NB II-ben is játszott.
Egy gyereket Gyula bácsi bevihetett ingyen, a többieket pedig rábízta egy-egy szurkoló barátjára.
Én szerettem nézni a focimeccset és ha Gyula bácsi éppen nem volt szabadnapos, elmentem egyedül is és kerestem egy felnőttet, akivel be tudtam menni a mérkőzést megnézni.
A játékosok nevét is megtanultam és el tudtam mondani a csapat összeállítását.
Még meccsnél is jobban szerettem Gyula bácsiéknál az estéket.

 Perucz meccs

 

Vacsora után összeültünk, néhány szomszéddal együtt a konyha asztal köré és kezdődött a nótázás.
Gyula bácsi és Mariska néni is nagyon sok nótát ismert és egyre másra kerültek elő újabbak és újabbak.  Én is nagyon sok nótát megtanultam. Amit tudtam, mondtam a többiekkel együtt.
Általában akkor lett vége a nótaestnek, amikor arra nótára került sor, hogy
„Nótás kedvű volt az apám, átmulatott sok éjszakát….”
A dal végére a szomszéd fiatalember, aki 18-20 éves lehetett, legtöbbször el kezdett könnyezni. Gyula bácsi és Mariska néni, de az unokatestvéreim is ilyenkor el kezdték vigasztalni, és mesélték nekem, hogy ez a dal szinte az ő apjáról szól, mert az is sokat énekelt és sokat ivott is, amitől még többet énekelt. 

És az a sor, hogy „…mi lett a sok nóta vége, kivitték a temetőbe….!” már könnyek között fejeződött be és ezzel a nótaest is.
Legközelebb azonban, minden kezdődött előlről.

 Nótás kedvű volt az apám....

Néha hozzáfűzte Mariska néni, hogy a Walter Pista – mármint a névadóm – is szeretett énekelni.  De előtte fel kellett magát tölteni valamennyi borral és úgy adta a szerenádot Édesanyámnak, aki akkor itt lakott Mariska néniéknél.