Útam a Vasútforgalmi felé 7.

 

7.     Nem vagyok egyedül

 

Tolna megyéből hazaérve az a meglepetés ért, hogy volt nálunk két kisleány.

Az mondta édesanyám, hogy ők a húgaim.             

Van két hugicám

A fiatalabbik két éves a nővére pedig három.
Az idősebb keresztneve Erzsébet Ilona, a kisebbiké Anna Mária.
Akkor születhettek, amikor én még Jászfényszarun laktam.
Hol voltak eddig, azt nem tudtam meg.  Nagymama azt mondta titokzatosan, hogy ne legyek rá kíváncsi.

Édesanyám pedig nem mondott semmit.
Ők a húgaim. Vigyázzak rájuk, ne bántsam őket.
Aranyosak voltak.   Engem úgy hívtak, hogy Pista,  a kisebbik még egy kicsit pöszén, Pittának ejtette a nevemet, de nekem ez is tetszett.
Mindenre kíváncsiak voltak, amit én csináltam.
Ha írtam a betűket, ők is kértek papírt, hogy ők is írhassanak leckét.
Nem unatkoztam, mert ha Édesanyám dolgozott, nagymama pedig a főzéssel volt elfoglalva, nekem kellett szóval tartanom őket, mert mindig mesét akartak hallgatni.
Azt, hogy milyen gólya hozhatta a kis testvéreimet, soha nem tudtam meg.
Édesanyám nem beszélt róla, én pedig nem mertem tudakolni.  Ha tudnom kellett volna, biztosan elmondta volna.

Már kívülről tudtam

Rövidesen elkezdődött a második osztály és a testvéreimen kívül is el tudtam magamat foglalni.
Lassan megismertem minden betűt és egyre többet olvasgattam.  Az olvasó könyvemet már végig olvastam.  Szinte kívülről megtanultam a benne foglaltakat.
Számolni nagyon szerettem.  Összeadás, kivonás nem jelentett problémát, sőt a szorzótáblát is kezdtem megtanulni.
Rajzolni ugyan nem tudtam szépen, de énekelni szerettem.  Fel is figyelt rám a plébános úr és a templomban besorolt az éneklők közé.
Sőt egyszer-kétszer megengedte, hogy egy nagyobb fiúval ministráljak.
Gyorsan megtanultam a misén elhangzó latin szöveget és ahol kellett én is mondtam.

Amikor Herceg Sanyi bácsinak, az újságárusnak dicsekedtem, hogy templomi énekkarban is énekelhetek, azt mondta, hogy akkor tudnék neki is segíteni újságot árulni.

Egyik vasárnap reggel ki is mentem vele a Főtérre, ahol a standja volt és figyeltem, ahogy kiabálja az újságok neveit.  Szinte énekelte.  Nagyon tetszett.
Hamar megtanultam és egyszer csak megengedte, hogy én kiabáljak.
Nem volt ugyan olyan erős hangom, mint az övé, de sokan felkapták a fejüket a téren és jöttek újságot venni. Még ma is el tudom sorolni, hogy milyen lapokat árult Sanyi bácsi:

Kis rikkancs

Szabad Nép,   Népszava,  Világosság, Kis Újság, Pápai Néplap, Pesti Izé, Szabad száj, Rádió Újság. Nagyon élveztem.

Sanyi bácsi minden reggel korán elment az újságokért és mindegyikbe bele is olvasott. Amikor el kezdte kiabálni a nevüket, gyakran mondott olyan érdekességet, amit az újságban talált. Pl. „Megtalálták Tutenkámen sírját!  Vagy
Megszökött egy pávián a cirkuszból!”
Később arra is sor került, hogy elmentem vele Tókertbe, a házakhoz kivinni a megrendelt újságokat.
Amikor már kétszer-háromszor együtt mentünk, megengedte, hogy egyedül hordjam szét a lapokat.  Lelkemre kötötte, hogy a kutyás házaknál óvatos legyek, de nem féltem, mert a kutyák szerettek. Minden háznál megsimogattam a kutyát, akár kicsi, akár nagy kutya volt.  Mindegyiknek tudtam a nevét és fark-csóválva jöttek elém.

Újságkihordó

Kár, hogy Sanyi bácsi megbetegedett és nem mehettem vele többet rikkancsnak.

Közben a második osztálynak is vége lett. A bizonyítványom még mindig tele volt jelessel, amiért Édesanyámtól, nagymamámtól és még Péter bácsitól is bezsebeltem a dicséretet.