Pipaszó 6. Gyermekévek Pápán (1)

                       PIPASZÓ

Gyermekévek Pápán (1)

Petőfivel egy utcában

Pápán a Petőfi utcában laktunk albérletben egy családnál, ahol a férfi vonatvezető volt, a felesége és annak húga pedig a nagytemplomban végeztek apró-cseprő munkákat.

Péter bácsi a vonatvezető sokat mesélt a vasutas életről. Mindig elmesélte merre járt előző szolgálatban és hova lesz e legközelebbi út.
Élvezettel hallgattam a paklikocsiban töltött szolgálatának részleteit, akár Gallára, akár Bánhidára vitte az útja, de szívesen hallgattam, a jutasi útját is.

Az idősebbek tudják milyen állomásokról beszélek. Ma már nem így nevezik őket.  Az ő elbeszélései nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy én is vasutas akartam lenni.  Ehhez hozzájött, hogy az anyám is a pápai állomáson dolgozott, ahol gyakran meglátogattam.

Petőfi háza

Péter bácsiéknak nem volt gyermekük, így én élveztem a szeretetüket.
Később ő lett a bérmakeresztapám, így a második keresztnevem nekem is Péter lett.
A Petőfi utca 7-es szám alatt laktunk, aminek azért örültem, mert a 11. szám alatt lakott úgy 100 évvel előttem Petőfi Sándor. A ház mindig fel volt virágozva, koszorúzva és az emléktáblánál évenként (március 15-én) nagy ünnepséget tartottak.        A sárgában lakott  Petőfi a fehér, gondozatlanban én.

Iskolába a nagytemplom melletti plébánia iskolába lettem beíratva. Ide jártam három évig. A tanulmányi eredményeimmel soha nem dicsekedtem, pedig ez a három év dicsekvésre érdemes volt.  Mindenből egyes voltam.  Persze akkor még az egyes osztályzat volt a jeles.

minisztránsok

Szerettem tanulni. Minden érdekelt. Rendszeresen átjártam a nagytemplomba minisztrálni.  Nagy élvezettel lengettem a csengőt, forgattam a misekönyvet  ha arra volt szükség és mondtam a pap után, amikor kellett, hogy „ dominus vobiscum, Et cum spiritu tuo”…!

A hittant egy hitoktató néni tanította, aki nagyon kedvelt engem és a barátomat, Geda Gyurit.  Igaz, hogy, amikor csak kérte elmentünk segíteni neki fát, szenet hordani a Tüzépről  (akkor még Tüker volt) pajtás kocsival és fel is aprítottuk a tüzelőjét. 

 

Szentkép

Mindig kaptunk érte nagyon szép szentképet, amire módfelett büszkék voltunk, mert a többi gyereknek ilyen nem volt.

Ahol laktunk, az épület hátsó részén lakott egy család, a Herczeg Sanyi bácsiék, aki újság árus volt, a felesége, Lujzi néni terebélyes, vidám asszonyság volt.
Ha süteményt sütött mindig odacsalogatott és megkínált, mondogatva, hogy ilyen finomat még úgysem ettél.  Valamiért igazat adtam neki.
Volt egy fiuk, Miki, akit keveset láttam, mert valahova iskolába járt.

(Ez a Herczeg Miki nagypapája lehetett annak a Herczeg Miklósnak, aki később első osztályú, sőt válogatott focista is volt).

kis rikkancs

Sanyi bácsit el szoktam kísérni a Fő térre, ahol az újságárus standja volt.

Nagyon tetszett ez a rikkancs élet.  Megtanultam én is az újságok nevét és a mondókát. Néha megkért, hogy kiabáljam az újságokat, ellép inni valamit.

Nagyon élveztem a mondókát:    Szabad Nép, Népszava, Világosság, Kis újság, Páááápai Néplap, Ludas Matyi, Pesti Izé, Szabadszáj, Ráááádió  Újsááág!

Néha elvitt magával a Tókertbe, ahova az előfizetett újságokat kellett vinni.

Tókerti utca

Sanyi bácsi minden reggel átnézte az érdekesebb híreket a lapokban és azokkal egészítette ki a az újságok nevét:  - Hatalmas szenzáció:  Megtalálták Tutenkámen (Tutanhamon) sírját!

Sajnáltam, hogy a harmadik osztály után el kellett költöznünk a város másik részébe a Celli útra, ahonnan a Zimmermann utcai iskolába kellett mennem negyedik osztályba.