Pipaszó 4. Semmi különös nem történt

              PIPASZÓ

 Semmi különös nem történt…

Ismét vonattal,  ismét vasárnap,  ismét az unokához, azt már nem is mondom, hogy
ismét a feleségemmel utaztam.
Semmi különös nem történt.

Indulhat

Hely volt a vonaton.  
A fűtésre nem panaszkodhattam, mert teljesen kitavaszodott.

Már, már úgy tűnt, hogy semmi érdekes nem fog történni.
Igaz, hogy a jegyvizsgálóval még nem találkoztam.
Egy darabig.
Amikor aztán előkerült, én voltam, aki kellemetlenül érezte magát.

Csókolom!

Ugyanis amikor meglátott, a következőképpen köszöntött:

- Csókolom Pista bácsi!

Nem is tudom miért, de az előző posztomra írt kommentek jutottak eszembe.

Néhány kommentezőnek ellenszenves volt a jegyvizsgálókkal szemben tanúsított viselkedésem.
Főleg az ragadott meg, hogy valaki „okostojás”-nak becézett.
Magamban igazat is adtam az illetőnek, mert tényleg utálatos dolog a szolgálatban levő jegyvizsgálót kioktatni, és azzal untatni, lefoglalni, hogy mi volt 50 évvel ezelőtt.
Főleg letegezni.
Magam tehetek ezekről a kritikákról, mert nem mondtam, hogy az ezen a vonalon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók zöme a tanítványom volt.
Nagyon jólesik, hogy azóta is megismernek, szóba állnak (ülnek!) velem.
Kioktatásról azonban szó sincs.
Ellenkezőleg.
Ha valami rendkívüli történik a vonaton, én kérdezem tőlük, hogy mi is a helyzet?
Egyrészt azért, mert sok minden változott azóta,  mióta  az iskolában találkoztam velük.
Ráadásul, én nem is ezt a témakört tanítottam.(jegykezelés)
Ezért szoktam tőlük véleményt kérni.
Azt, hogy én 50 évvel ezelőtt, mint jegyvizsgáló mit tettem volna, nyugodtan elmondhatom, mert  mindegyikőnk tudja, hogy teljesen mások a körülmények is és a szabályok is.
Néhány udvariassági előírás azonban ma is érvényes.

Húzzuk fel

És akkor jön ez a kis jegyvizsgáló lány, aki két éve még az iskolapadban ült és azt mondja nekem, hogy  „Csókolom, Pista bácsi!”
Legszívesebben énekeltem volna neki, hogy „Ó, kisleány, Te nem vagy kisleány!”, de ugye ilyet mégsem tehetek.
Annyit azért mondtam neki, hogy: - Zsuzsika! (nem ez a neve!), Te már egy dolgozó nő vagy, én pedig egy utas (még hozzá vasutas), végső soron kollégák vagyunk.

 Ne csókolomozz, mert még valaki meghallja. 
Különben az iskolában sem szerettem, ha a „nagylányok”  csókolommal  köszöntek.
De, hát van, akit így neveltek.

Nem tegeződtünk ugyan össze, de megígérte, hogy a Pista bácsi még megmarad, de a csókolomra vigyázni fog.
A tegeződés kollégák között, nem különleges  eset. Még akkor sem, ha nagy a korkülönbség.
Egy helyen, egy teremben dolgozók, máshol is tegezik egymást.

Leszögezem, hogy nem velem történt a következő eset, mert néhányan meg is ölnének érte:

Történt, hogy egy 20-22 éves fiatal lány került a brigádba.
Észrevette, hogy a korosodó irányítót, a vele egykorúak is tegezik.
Odament az öreghez és így szólt:   Z. bácsi kérem,  észrevettem, hogy magát mindenki tegezi.  Azt kérdezem, nekem is megengedi-e, hogy tegezzem?
Az  „öreg” nem hagyta ki a helyzetet és azt mondta:
- Igen ám, de velük már lefeküdtem.
A kislány elpirult és elsomfordált.
Egy hónap múlva, már ő is tegezte Z. bácsit.  (No nem azért, mintha lefeküdt volna vele!!!).

Itt a vége!

Oda úton semmi említésre méltó nem történt.
A vonat pontosan érkezett, a megszokott vágányra a 13.-ra a Keletiben, ami  a feleségemnek ugyan nem tetszik, mert az egész pályaudvart körbe kell járni, hogy a 30-as buszhoz jussunk.

(Akkor még a Posta elől indult).
Mindig tőlem kérdezi, hogy miért kell ennek a vonatnak ilyen szélső vágányra járni?
Csak annyit tudok neki mondani, hogy nem én intéztem ugyan, de valószínű ez a helye.

Visszaúton két kis apróság foglalkoztatott.
Nagyon meleg lett az időjárás.  Lekívánkozott az emberről a meleg ruha.
A vonaton, ahova ültünk főleg fiatalok voltak.
Minden lehúzható ablak le lett húzva.
Nem zavart senkit, még engem sem, egészen addig, amíg el nem indultunk.
Akkor viszont már zavaró volt  -  nekem, az okostojásnak  -,  hogy valamikor az volt a szabály, hogy egyik oldalon lehetnek nyitva az ablakok.
Amikor jött a jegyvizsgáló, akit nem ismertem, megkértem, hogy egyik oldalon húzassa fel az ablakokat.   Ő ezt minden szó nélkül megtette, amit megköszöntem neki.
Valószínű, hogy ma is van ehhez hasonló szabály.

Ez túlzás lenne

A másik apróság, ami miatt nem szóltam ugyan senkinek, még a jegyvizsgálónak sem, mert hátha nagyon rosszul tudom a szabályokat és akkor jól leégek.
Az történt, hogy jött egy fiatal nő, aki pórázon vezetett egy kiskutyát:
Aranyos kis kutya volt. Beült a gazdija ülése alá és végig okosan viselkedett.
Addig nyafogott csak, amíg a gazdi kiment a WC-re, de különben a hangját sem lehetett hallani.
Nem sokkal később egy másik hölgy vezetett egy másik, az előzőnél nagyobb termetű kutyust.  Ugyan csak pórázon.
Ez a kutya sem ártott az égvilágon senkinek.  Jól nevelt volt.

Ami még hasonlatos volt bennük, az az hogy egyiken sem volt szájkosár.

A kutyus

Hangsúlyozom, hogy nem szóltam senkinek.  Nem kérdeztem senkitől.
Nem bántott senkit sem.  A kutyák nagyon előkelően viselkedtek.
Csak magamtól kérdeztem meg, nagyon halkan, hogy nem kellene ezekre a kutyákra szájkosarat tenni?

Mivel nem kérdeztem meg senkitől, nem is kaptam erre a felvetésemre választ.

Nyugi van!

Vagyis, ez az eset is lezáratlan maradt.
Hogy más lezárja-e, az egy más dolog.
Tessék megengedni, hogy nálam lezáratlan maradjon!