2017. november 20., hétfő

Csodaszép Magyarország 347. Fót

Római katolikus templom


Fót

A romantika remekének tövében


A Gödöllői-dombság peremén, Budapesttől északra 17 km-re található. A fóti dombok az Északi-középhegység nyugati nyúlványai. Nyugaton Dunakeszi, északkeleten Csomád és Veresegyház, keleten Mogyoród, délen pedig Budapest a legközelebbi település. Legmagasabb pontja a Somlyó-hegyen található, ami 287 m-rel fekszik a tengerszint felett.
Károlyi kastély


A népnyelv Fót elnevezését 1074-re teszi, a mogyoródi csata emléke képpen. A csata győztese, Géza (legyőzte unokatestvérét, Salamont, mert Salamon túlságosan az idegeneket pártolta) letekintett a hegyoldalból, és látott egy települést. Megkérdezte a harcosait, hogy "mi az a folt odalenn?".
A másik elképzelés szerint a csata során Géza nadrágján egy lyuk tátongott, és azt a "lenti település" egyik lakója varrta meg. "Fót nélkül Magyarország lyukas lenne."

Fót határát is keresztülszeli az Alföldet északról és keletről körülvevő, a szarmaták által 324 és 337 között épített sáncrendszer, az úgynevezett Csörsz árka is.

Szűz Mária szobor a templom tetején

Az egykori Károlyi birtok 2004-ben emelkedett városi rangra.
A városka centrumában, a Vörösmarty téren emelkedik bástyaszerű tornyaival az Ybl Miklós tervezte, romantikus stílusú Szeplőtelen Fogantatás Római Katolikus Plébániatemplom, amelynek homlokzatán a Szeplőtelen Szűz három méter magas szobra látható.

A templom kör alakú ablakformája az úgynevezett rózsaablak, főként a templomok főhomlokzatát díszítik. A többnyire küllős szerkezetű, kőrácsos ablakok igen látványosak. Legszebb példái külföldön elsősorban Francia-országban láthatók (Amiens, Reims, Párizs, Strasbourg, míg Magyarországon a budapesti Mátyás templom rózsaablaka a legismertebb.

A négytornyú, háromhajós, neoromán architektúrával, gótikus részletekkel rendelkező épület és a mellette álló parókia romantikus építészetünk kiemelkedő emléke. Altemplomába a Károlyiak temetkeztek.
A Károlyi-birtok központjában álló kastélyt – amelyben a híres fóti gyermek-város (Károlyi István Gyermekközpont) működik – Koch Henrik tervezte (1823).
Ybl Miklós nevéhez fűződik az épület 1847-es bővítése.
Fáy-Présház

A kastély parkjában és dísztermében, a templomban és a város feletti Somlyó-hegyen – amely természetvédelmi terület – rendezik meg minden évben a Fóti Ősz rendezvénysorozatot.
Kellemes kikapcsolódást és kulináris élményeket ígér a szintén Somlyó-hegy lankáin található, 1837-ben épült Fáy-Présház is.




Vörösmarty Műv. Ház

A Fáy présház mellett áll a Vörösmarty kunyhó. A Fáy házaspár alvó helyiségéül szolgáló szobáját a család híres vendégei saját kezűleg építették 1837-ben.
Tettüket Ferenczy István emléktáblán örökítette meg, mely a kunyhó belső falán van felfüggesztve. E kunyhó falai közt írta 1842-ben Vörösmarty Mihály első hazafias bordalunkat, a Fóti-dalt.
Ha egyenesen haladunk tovább a gyermekváros mellett vezető úton, és átkelünk a síneken, elérhetjük a Mafilm fóti stúdióját, amelynek műtermeiben és külső helyszínein több magyar és külföldi film felvételei készültek. (Pl. Sorstalanság).
A Fáy-Présház névadója szervezte meg az első hazai takarékpénztárakat. Egykori pincéjében a reformkor nagyjai, Kossuth, Deák, Kölcsey vitázgattak, borozgattak.  A présház falát újabban Agárdy Gábor, a nemzet színésze által festett freskók díszítik.
Vörösmarty kunyhója

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése