Peronkakas 55. Menjünk a vonat után

Így könnyű!

55.  Menjünk a vonat után

                                   Csak olyan korlátaink vannak, amit mi magunk állítunk fel.
                                                                                                          (G. G. Jampolsky)

A legtöbb utas azért panaszkodik, hogy késnek a vonatok.

Ritkán hallani olyan panaszt, hogy a vonat korábban elment, mint ami a menetrendben van.

Pedig ez még kellemetlenebb, mint a késés. 

Rengeteg vicc van a vonat indulásával kapcsolatban.  Például:

   A dadogós kapustól kérdezi az utas, hogy eléri-e még a pesti gyorsot?

   - Ha..ha..ha.. ne..nene..nem  tő..tő..tő..lem ké..ké..kérdezi,  a..a..akkor   el!

Vagy amikor a paraszt bácsitól kérdezik, hogy elérik-e a 7 órás vonatot?

  - Ha elengedem a kutyámat akkor a fél hetest is!

Magam is találkoztam olyan utassal aki későn érkezett ki az állomásra.

Kérdezte tőlem, hogy hol van a pápai vonat.

Mutattam neki, hogy a végét még ott látni!

Persze nem tartotta viccesnek.

Ilyenkor is a vasút a hibás, szerintük, mert biztos, hogy nem jól megy az órájuk és

mutatja is, hogy az ő svájci óráján   -  amihez a nap is kel  -  még csak ennyi van!

Éppen elég megnyugtatni, hogy a vonatok nem az ő órája szerint indulnak.

Más az, amikor az ember tényleg viccel.

Vonulok végig a peronon, persze egyenruhában.  Jön velem szemben egy idős bácsi.

Kérdezi, hogy nem tudja lelkem, honnan megy a csornai vonat?

Mondom neki, hogy:  - de tudom.  És megyek tovább.

Rám szól:  - hát nem mondja meg?

Azt nem kérdezte bátyám. 
Ha elérti, mindketten nevetünk és megbeszéljük a szükséges tudnivalókat.

Nehogy itt hagyjon!

De nemcsak az utasok maradhatnak le a vonatról.

A vasutasok is.

Amikor a gőzmozdonyokat felváltották a fürge villanymozdonyok, amelyek helyből

25 km/h sebességgel tudtak indulni, néhány jegyvizsgáló ott maradt a peronon, mert  nem számított rá a lassan induló gőzmozdonyos vonat után, hogy nem fog tudni fellépni a vonatra.

Legközelebb már a vonat lépcsőjéről adta a jelzést az indulásra.

De egyéb okból is lemaradhatott a jegyvizsgáló a vonatjáról.

A vonatkísérők,  ide tartozik a jegyvizsgáló is,  meghatározott napból álló „forda”  szerint   dolgoznak.  A fordában le van írva, hogy melyik vonattal kezdenek, meddig kell elmenni, melyik vonattal jönnek vissza.  Melyik vonattal és hol fejezik be a szolgálatot.

A győri Olajgyár még javában működött és a Rendező pályaudvarról  az Olajgyárba és vissza közlekedő  „Kiszolgálómenetet” is  beletették a vonatkísérők fordájába.

Gyakorlatilag ezt úgy hajtották végre, hogy felöltöztek munkaruhába, lementek a rendező pályaudvarra,  összeállították az Olajgyárba viendő teherkocsikat és ezzel az úgynevezett   „Flóra menet”-tel  kimentek a gyárba és vissza.

Visszaútban is le kellett volna menni a vonattal a rendezőbe, de hogy ne kelljen onnan visszagyalogolni, pláne, ha a következő vonatukhoz , ami már személyszállító vonat volt,

nem sok idejük maradt..

Ilyenkor ugyanis fel kellett menniük az öltözőbe, megmosakodtak, átöltöztek, hogy az utasok közé már elfogadható ruhában menjenek.

Flóra menet az Olajgyárba

A történethez tartozik még, hogy ebben az időben egy vonatkísérő csapat, amit  „szakasz”-nak neveztek, egy vonatvezetőből  (később vezető jegyvizsgálóból)  és eleinte három, később csak kettő, még később csak egy jegyvizsgálóból állt.

(Jelenleg van olyan szakasz, amelyik csak a vezető jegyvizsgálóból áll)

A jegyvizsgálók közül az  „utolsó jegyvizsgáló”,  aki a vonat utolsó kocsiiban kezelte a jegyeket  -  és erre a posztra a vonatvezető jelölte ki  -  még olyan kötelessége is volt, hogy a

„zárlámpát”,  ami akkor egy kegyetlen nagy monstrum volt cipelgetni kellett és a vonat végén kellett egy úgynevezett  lámpatám-ra  elhelyezni.  Ezzel jelezték, hogy itt a vonat vége.

Sötétben  vagy ködben ezt a lámpát ki is kellett világítani.  Ez nem jelentett gondot amikor már elektromos  (elemmel, akkumulátorral ellátott)  zárlámpák voltak, mert csak egy kapcsolás és már világított is.

De amikor még  olajjal működtek, fel kellett tölteni őket és karban tartani, hogy a kanóc meggyújtható legyen.

Ezt a zárlámpát aztán cipelte magával a  kijelölt jegyvizsgáló ahova mentek.

Egyik vonatról a másikra és  a  szolgálat befejezése után leadta a  „Lámpakezelőknél” a legközelebbi szolgálatig.

Az éjszakai forda úgy volt kialakítva  -  ez persze csak 13 vagy 15 naponként került rájuk  - 

hogy este hétkor kezdtek a rendező pályaudvaron.  Kivitték a „Flórát” az Olajgyárba.

Visszaútban leszálltak a személypályaudvaron,  megmosakodtak, átöltöztek és mentek a Veszprémvarsányba  közlekedő személyvonatra.

Ha nem jött közbe semmi.

De nagyon sokszor közbejött, hogy az olajgyári menettel megkéstek  és a személyvonatra

„úgy estek rá”!

A mostani esetnél is az történt, hogy a 23 óra 11 perckor induló személyvonatra kiírt

személyzet csak  23 órakor érkezett vissza.

Rohantak mosakodni és átöltözni.

Én pedig – mint vonatmenesztő külsős -  figyeltem őket mikor kerülnek elő az öltözőből, mert nélkülük a személyvonat nem indulhatott.

Amikor azt láttam, hogy a vonat mellett jönnek-mennek, kimentem a vonathoz.

Kérdeztem a vonatvezetőt, indulhatunk-e?

Azt mondta, hogy mindenki itt van, mehetünk.

Elindítottam a vonatot úgy 10-15 perc késéssel.

Az aluljárón keresztül sétáltam, vissza a forgalmiba.

Kivel találkozok?   A jegyvizsgálóval, aki a zárlámpát cipelve iparkodott.

Nem volt könnyű

Rögtön gondoltam, hogy hova, de azért megkérdeztem.

Hát te hova mész?  Mondja, hogy a „Göcsejire”. ( így becézték a varsányi vonatot).

Mondtam neki, hogy ne törje magát össze, mert az a vonat már elment.

Zárlámpa pedig nem volt a végén, mert ott van a kezében.

Ebből még probléma is lehet.  Legkisebb probléma, hogy valaki észreveszi és a mulasztást elkövetőket  -  köztük voltam én is  -  megbüntetik.

Na gyere pajti, mondtam neki.  Hozd a  lampionodat.

Beszóltam a forgalmiba, hogy átugrok Szabadhegyre, várjanak meg a vonattal,  félóráig ne keressenek.

Bepattantunk a Moszkvicsba és Győrszabadhegyen  már fel is tudta tenni a lámpát a vonat végére.

A Moszkvics egy másik esetben is jó szolgálatot tett.

Éjszakai szolgálat előtt szervizben voltam vele.  Egy kicsit elhúzódott a szerelgetés és már iparkodnom kellett, hogy a  félhatos eligazításra beérjek.

Ez nekem sárga, ami nem tilos!

Igen ám,  de a Baross-híd lábánál nem működött a rendőrlámpa, hanem egy rendőr állt a kereszteződésben a dobogóján  és a kezeivel terelte a közlekedést.
Láttam, hogy az én útirányommal párhuzamosan áll, ezért ráléptem a gázra, hogy még átférjek, de pontosan amikor odaértem volna a kereszteződéshez, feltartotta a kezét, ami azt jelentette   -  szerintem  -,  hogy  a másik irány felől közlekedők következnek.
Én persze nem álltam meg, csak akkor, amikor elkezdett utánam füttyögetni.

Oda küldte hozzám az adjutánsát, egy kiskatona volt az, és azt üzente, hogy adjam oda a jogosítványomat.  Nekem eszem ágában sem volt ilyet tenni.
Mondtam a kiskatonának, hogy én miként értelmezem a helyzetet.

Végeredményben sárga mellett mentem el, ami még nem büntetendő.

Kiskatona elment a rendőrhöz, elmondta neki az álláspontomat és jött vissza.
A rendőr azt üzeni, adjam a jogosítványomat.
Nem adom.

Kiskatona a rendőrhöz, aztán vissza.   Háromszor üzentünk egymásnak.  Még azt is üzentem, hogy jogosítvány nélkül nem tudok innen elmenni.

Olcsó vicc lenne azt mondanom, hogy az okosabb enged.

Nagy nehezen odaadtam a jogosítványt és siettem a munkahelyemre.(Jogosítvány nélkül)

De nem vettem át a szolgálatot, hanem hamar felhívtam a rendőr sógoromat, aki a Baross út végén lakott, hogy jöjjön gyorsan, szerezze vissza a jogosítványomat.

Jött is.  Elmondtam neki az esetet.   Mondta, hogy őrizzem meg a nyugalmamat. Főleg ne szóljak semmit.  Megtettem.  A járdáról figyeltem a párbeszédet, amit rólam folytattak, ezt abból gondoltam, hogy gyakran mutogattak felém.  Egyik barátságosabban, mint a másik.

De a végeredmény volt a fontos.  A két rendőr megegyezett. Utoljára a dobogós rendőr még megfenyegetett, de ezzel már nem sokat törődtem, mert láttam, hogy a jogsit odaadja a sógoromnak.

Megköszöntem a sógornak és meghívtam, hogy valamelyik nap jöjjön kóstolja meg az újbort Győrújbaráton.    E nélkül is megkóstolta volna.

Iparkodtam a vasútra, mert már 6 óra is elmúlt.

A kollégám, Zoli, akit le kellett volna váltanom, nem volt a forgalmiban. Kérdezem, hogy hol van.  Azt mondják, most meneszti a saját vonatát, amivel haza kellene menni.

Csak nem csinál ilyen hülyeséget?

 De csinált.  Elküldte azt a vonatot, amivel haza szokott menni, Szanyba. Csornai átszállással.
A következő vonat, amivel el tudott volna menni, csak három óra múlva indult. 
Éjfél lett volna mire hazaér.
Mondtam neki, hogy felszállhattál volna rá.  Előfordult máskor is, hogy a forgalmista elindította a vonatot, táskába dugta a keménypapírból készült, rövid nyelű indítótárcsát, a vörös sapkát és felszállt a vonatra.

Nem merte megtenni.

Lehetett a vonattal versenyezni!

No, akkor kapd össze magad, megyünk a vonat után.
Mondtam a kollégáknak, hogy milyen manőverbe kezdek.  Tartsanak ki, nemsokára jövök.

Beültünk a Moszkvicsba és indíts!

Ikrény és Enese között a vasút párhuzamosan húzódik a közút mellett.

Ezen a szakaszon értem utol és kerültem el a vonatot. 
Bevágódtunk az  enesei  állomásra, ahol az én Zoli barátom kényelmesen várhatta a vonatát.

A mozdonyvezető meg a vonatvezető csak lestek.

Mondják, hogy az előbb még Győrben indítottad a vonatot, most meg már itt várakozol.

Hát erre jó, ha van kéznél egy jó kis Moszkvics!