Peronkakas 57. A második diplomám

Puska nincs!

57.  A második diplomám

                  Az iskolába azért járunk, hogy megtanuljuk azt, amire az életben nem lesz szükségünk.

                                                                                              (vicces bölcsesség)

Bármennyire is nem szerettem  a munkavédelmi ügyintézői munkakörömet, a jelentkező

feladatokat elvégeztem, ráadásul úgy, hogy panasz a munkámra nem volt.

Érdekessége volt ennek a beosztásnak, hogy a budapesti igazgatóságon a munkavédelmi csoport vezetője,  vagyis a főnököm, az a volt forgalmista kollégám lett, akivel a győri személypályaudvaron együtt küldözgettük a vonatokat.

Vége a cigizésnek

Sőt, ő volt az akivel majdnem leszoktunk a cigarettáról.

Úgy történt, hogy este elhatároztuk, hogy leszokunk.  Összegyűrtük a maradék cigarettáinkat és bedobtuk a forgalmi iroda sarkában  álló,  úgynevezett „salgótarjáni igazgatóság”-ba, ami egy hatalmas szeneskályha volt. 
A „salgótarjáni igazgatóság” nevet onnan kapta, hogy a nem kívánatos iratokat szoktuk elküldeni a Salgótarjánban gyártott  vaskályhába.

Ez volt a Salgótarjáni Igazgatóság

Abban az időben még központi fűtés nem volt, ha valaki furcsállaná, hogy mit keresett a forgalmiban a széntüzelésű kályha.

Körülbelül öt órán keresztül tartott a fogadalmunk.

Hajnali 3 óra körül megyek be a forgalmiba a vonatcsoporttól.  Látom ám, hogy az én Sanyi barátom könyékig felgyűrt ingujjban matat a kályhában.

Mit művelsz ott ?  -  mordultam rá, rosszat sejtve?

Le vagytok sz…va!  -  tört ki belőle.  Keresem a cigarettámat, amit beledobtam a kályhába.

Ki is halászott néhány darab-cigarettát és nagy élvezettel szívta.  Csatlakoztunk hozzá.

Ő lett a főnököm.  Nem panaszkodhatok rá.

A közvetlen főnökömre sem panaszkodhatok.  Ő pedig úgy nézett ki, hogy mindenhova követ.

Amikor forgalmista voltam, ő vonalfőnök volt.  Az igazgatósági főnököm.

Sőt egy későbbi beosztásomban, mint személyszállítási vezetőnek, szintén a főnököm lett.

Itt is az igazgatóság képviseletében  gyakorolta felettem az „elöljárót”.

Az első munkavédelmi értekezleten eldicsekedett velem. 
Ugyanis az összes munkavédelmis közül nekem volt egyedül diplomám.

Ez nem mehetett így tovább!   - döntött a főnökünk, akinek ugyan volt diplomája, de nem munkavédelmi.

Elrendelték, hogy munkavédelmi üzemmérnöki diplomát kell szerezni a fiatalabbaknak.

Nekem is.

Akkor még benn voltam a tanulásban.  Azt hittem, hogy nem fog problémát jelenteni, ha három évet még tanulnom kell.

Nem egészen úgy sikerült.  A három évet négy év alatt azért elvégeztem, de nem ment egyszerűen.  Olyasmiket kellett tanulni, amihez nem sok kedvem volt.

Valahogyan sikerült.  Azt el kell árulnom, hogy annyit még soha nem puskáztam, mint ebben az iskolában.

Ebben az osztálytársak is benne voltak.

Az egyik félév végén, amikor vizsgára készültünk nagy-nagy izgalommal, valamelyik társam kitalált valami csúnya trükköt.

Az első három vizsgázó az legyen, aki tanult és nem fél, hogy megbukik.

Ők bemennek és húznak két tételt.  Az egyiket bemondják a másikat zsebre teszik és a vizsga után kihozzák az ajtó előtt várakozónak, aki hamar felkészül az anyagból.

Ő is bemegy, húz egy tételt, de azt mondja be, amit kinn megtanult.
Amit húzott, azt viszi ki az  ajtó előtt állóknak.

Mit mondjak?  Mindegyikőnk levizsgázott.

Egy másik vizsgára eleve úgy mentem be, hogy tudtam előre,  utóvizsga lesz a vége, mert semmit nem tanultam.

A felkészülés alatt azzal foglalkoztam, hogy lemértem a tételt széltében hosszában.

Feljegyeztem, hol kezdődik az írás, milyen a sortávolság, mekkorák a betűk.

Rám került a sor, mondtam, hogy nem készültem.  Oké!  Utóvizsga.

Egy hét múlva az utóvizsgára  vittem magammal  a munkaügyi irodában, az ott dolgozó hölgyek által szépen elkészített tételt, amit persze megtanultam.

A vizsgán kihúztam az új tételt és bemondtam az én tételemet. Amikor nem figyeltek, a kihúzott tételt zsebre tettem.

Nem mondom, hogy elkápráztattam a vizsgáztatót, de annyit megjegyzett, hogy úgy-e meg lehet tanulni ezt is.   Beleegyeztem.

Nem mindegyik tantárgyból voltam azonban ennyire szánalmas.

A pszichológiát például kimondottan szerettem.  Erről az előadó tanár is tehetett, mert olyan példákkal fűszerezte az előadását, hogy még élvezetes is volt.

Példa a cselekvési mechanizmusra

A vizsgán a cselekvési mechanizmus volt a témám, amit nagyon szépen elmondtam, beleszőve az általa említett példákat is. 
(a borotválkozást ugye, mindig ugyanazon  az oldalon kezdjük ).
Ötöst kaptam.

Az volt a baj, hogy valamiért nem volt nálam az indexem.

Megbeszéltük, hogy másnap felkeresem az indexszel  és be fogja írni a jegyemet.

Úgy is lett.   Másnap  felkerestem a tanár urat.

Éppen vizsgáztatott.  Úgy 10-12 vizsgázó ült egy hosszúkás asztal két oldalán, az asztal végén pedig a tanár úr faggatta őket.

Nem tudom, hogy éppen miről volt szó, de amikor beléptem így szólt a hallgatósághoz:

 - No, csak figyeljék meg, mennyit jelent a határozott fellépés!

Ez a fiatalember bejött az ajtón, köszönt, és határozott lépésekkel közeledik felém.

Látszik rajta a magabiztosság.  Mit lehet ilyenkor tenni?

Öröm volt vizsgázni

Kénytelen vagyok neki adni egy ötös osztályzatot.

A hallgatók ámulatára fogta az indexemet és beírta  - persze az előző nap már kiérdemelt  - ötöst.

Megköszöntem és nagy büszkén vonultam ki a teremből. 
Hogy utána elmondta-e a hallgatóknak az igazat, azt nem tudom.

Volt olyan tantárgy, amit mindegyikünk utált.

Igazán nem is lehetett felkészülni a vizsgára, mert a tanár hangulatától függött, hogy sikerül a vizsga vagy nem.  (talán attól is, hogy győzött a csapata vagy nem).
Egyik félév végén bementünk hozzá vizsgázni négyen.

Kiosztotta a tételeket. Alig telt el néhány perc, a megszokott felkészülési időnek tizede sem, máris szólította az első vizsgázót.

Az, ijedtségében, nagy nehezen eldadogta a tétel címét.    Köszönöm, kettes – volt a válasz.

Csak lestünk. Mi lesz itt?

Jött a második vizsgázó. Az elsőhöz hasonlóan csak a tétel címét tudta felolvasni, máris el lett zavarva egy kettessel.

Én voltam a harmadik.  Nagy izgalommal olvastam fel a tétel címét és nagy megkönnyebbülésemre mehettem az első kettő után egy kettessel.

Az ajtón kívül azután kétségbe estem. Nézem az indexet, beleírva a kettes érdemjegy.

Igen ám, csakhogy ez nem az én indexem, hanem azé a negyediké, aki még benn van.

Jézus, Mária!  Nehogy valamivel el legyen rontva a kedve. Mert, ha a negyediknek valamiért egyest ad, és beírja az én indexembe, azt a jó Isten sem javítja ki onnan.
Nagy izgalommal vártam a tanulótárs eredményét.

Szerencsémre ő is kettest kapott.  Amikor kijött visszacseréltük az indexeinket.

A szigorlatra „visszatapsoltak”.  Ez azt jelenti, hogy elsőre nem sikerült.

Mégpedig azért nem sikerült, mert az elektrotechnikát nem szerettem, nem értettem és persze nem is tanultam meg.

A pótvizsgára egyedül mentem. Amennyire tőlem tellett, felkészültem.

Négy tanár ült velem szemben.  Amikor beléptem a terembe, azt vettem észre, hogy jól érzik magukat.

Vegyem el a kedvüket?

Kérdezték, hogy felkészültem-e?

Volt már valaki, aki ilyenkor nem azt mondta, hogy igen?

Én is azt mondtam, hogy persze felkészültem, csak a villamossággal van egy kis problémám.

És a jó hangulatot kihasználva elmeséltem egy olyan esetet a jelenlevő elektrotechnika tanárral, ami ténylegesen nem történt meg, de megtörténhetett volna.

Azt mondtam, hogy a jelzett tanár úr úgy engedett át egyik vizsgámon, hogy megígértette velem, a villamossággal nem kerülök kapcsolatba csak olyan mértékig, hogy felkapcsolom vagy lekapcsolom a villanyt.

Ehhez nyúlhatok

Ez nagyon tetszett nekik, még az említett tanárnak is, aki  - bár sohasem mondott nekem ilyet -  büszkén viselte azt a sikert, amit én akasztottam a nyakába a történettel.

A lényeg az, hogy én csak mondtam a tételemet, ahogy tudtam, ők meg csak nevetgéltek egymás között.

Egyszer csak azt mondták:  jó, köszönjük elmehet, de a villanyhoz ne nyúljon!

Megígértem nekik.
Így sikerült tehát a szigorlatom!

Akárhogy is történt, de ettől kezdve már két diplomám volt, amit  a  győri állomáson  - akkor még  -  nem mondhatott el magáról senki más.

Ez a második