Festetics kastély |
Balatonkeresztúr
Grófi arckép a falon
A Balaton déli partján, annak is a nyugati
végén található Balatonkeresztúr,
éppen ott, ahol a tó mellett futó 7-es főút Nagykanizsának tartva délre
kanyarodik.
Utak és vasutak kereszteződésében fekszik a település, egyes feltételezések szerint e sajátosságra utalhat a neve is, bár az eredetről számos elképzelés él.
A Balatonkeresztúr község története című könyvben
olvashatunk arról is, hogy a falu első birtokosa a Keresztúry család volt
1433-tól. A szerző valószínűsíti: nagyobb az esélye annak, hogy a család kapta
a nevét a faluról és nem fordítva, amint azt némelyek vélik.
Templom |
A község jelentős emléke
a Szent Kereszt Felmagasztalásának tiszteletére épült barokk templom
(1753-58).
Barokk templom, melyet Festetics Kristóf építtetett. A karzat és a
templomhajó a középkori templom maradványaiból épült. Kereszt formájú alappal
bír, a tornya kétemeletes, az oldalfalakon 3 hegedűtok ablak található. A
kupolát, valamint az oldalfalakat értékes, színgazdag, bibliai témájú freskók,
girlandok díszítik.
Műemléktemplom |
Az épület érdekessége, hogy freskóiról az építtető,
Festetics Kristóf és felesége Szegedy Judit - ferencesek társaságában – tekint a nézelődőre.
A nemesi család sarját az oratóriumablakban, míg nejét a
hajó festett ablakában örökítette meg a képek festője.
Rózsakert Étterem |
Állomás |
Rózsakert Étterem:
Kellemes környezetben, családias hangulatú kisvendéglőben házias ízekkel, mosolygós kiszolgálással és hagyományos vendégszeretettel várjuk kedves vendégeinket.
Kellemes környezetben, családias hangulatú kisvendéglőben házias ízekkel, mosolygós kiszolgálással és hagyományos vendégszeretettel várjuk kedves vendégeinket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése