Katolikus templom |
Kereki
Fejérkő-vár
Kereki rovásos névtáblája |
A Balatontól délre 7 km-re, Külső-Somogyban,
a Kőröshegy-Pusztaszemesi
völgyben található, Kőröshegytől pár kilométerre fekszik Kereki.
Neve „a kerek főnév -i képzős származéka. A kerek
szó körhöz hasonló erdőt jelöl (kerek erdő).”
Mások szerint azonban az idők folyamán elpusztult kerek templomáról
kapta nevét.
A kereki vár |
Nevezetessége a falu határában álló, mára nagyrészt elpusztult Fejérkő-vár, amelynek első írásos említése 1336-ból való.
Régi templomának romjai 1878-ban még megvoltak. Az
alapkövek felszedésekor emberi csontokat, olvasószemeket, és egy kettős
rézkeresztet találtak ott. 1451-ben már két Kereki nevű helységről is
megemlékeztek az oklevelek.
Fejérkő-vár:
Nevét a középkorban téglából rakott falának fehér
vakolatáról kapta.
A török időkben már nem volt hadászati jelentősége, így
pusztulásnak indult, mára csupán az egyik falrész áll, igaz, az több emelet
magasságban.
Kereki mellett találhatók Katonavár (Kupavár) romjai is,
melyet Fejérkő várával azonosnak tartanak.
Harangláb |
A 18. század–19. században
köveit, tégláit széthordták, és részben belőle építették 1830-ban az új kereki
templomot, és a közelében egy vadászkastélyt is. Ez a kastély a második világháborúban elpusztult. 1961–1962-ben ásatásokat
végeztek, de teljes feltárására még nem került sor.
A római katolikus templomot 1830-ban klasszicista stílusban
építette Vizeki Tallián Boldizsár császári kamarás. Szent Anna
nevére és tiszteletére szentelték. A reformátusok által építtetett harangláb a
falu északi részén a főút mellett áll.
Horthy szobor |
Horthy Miklós kormányzó szobrát a róla
elnevezett téren 2012. május 13-án avatták fel. A fából faragott, egész alakos,
életnagyságú szobor Kücsön Norbert alkotása. A szobrot 2012. május 16-án
hajnalban egy Dániel Péter nevű ügyvéd vörös festékkel öntötte le. A megrongált
emlékművet a javítás után újra elhelyezték a téren.
A "festékes" |
Bár rongálásnak számít, de "erkölcsileg
pozitív" és "társadalmilag hasznos" volt, hogy az aljadék zsidó
Dániel Péter Kerekiben piros festékkel öntötte le a Horthy-szobrot - mondta ki
ítéletében a Siófoki Városi Bíróság.
Forrás: https://kuruc.info/r/26/101825/
Forrás: https://kuruc.info/r/26/101825/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése