2017. április 29., szombat

Csodaszép Magyarország 254. Balatonfőkajár

Református templom


Balatonfőkajár

Ezeréves község

Balatonfőkajár, ahogy a neve is utal rá, a Balaton fejénél fekszik, kb 4 km-re a közvetlen partvonaltól. Eredetileg közvetlen vízparti település volt, de a tatárjáráskor a völgyben húzódó nagy kiterjedésű mocsárba menekültek az emberek. Ezt a mocsarat lecsapolva alakították ki a mai falu helyét
Pannóniában római provinciában hadi út haladt rajta keresztül, amelyen később III. Henrik német császár is hadba indult I. Endre ellen, és 1050-ben már pontosan meghatározták a település helyét az akkori térképeken. A települést a tatárok és a törökök is feldúlták és megsemmisítették. Első írásos emléke 1086-ból származik, amikor is Villa Quiar néven ismerték.
Szebb napokat is megért állomás

A községnek két vasúti megállója van: a Lepsény–Veszprém-vasútvonal 2007 tavaszán szűnt meg. A vonalat teherszállítás céljából és mentesítő vonalként meghagyták. A másik állomás a Székesfehérvár–Tapolca-vasútvonalon van.










I. világháborús emlékmű

A falura az I. és a II. világháború is súlyos csapást mért. A II. világháborúban itt haladt át a Margit-vonal.
Ma legfőbb vonzereje a Védett Pincesora, amely a helyi borkultúra évszázados hagyományainak és egyedi örökségének ékes tanúbizonysága.
Balatonfőkajár legmagasabb pontján, a Somlyó-hegyen lévő, felhagyott kis kőfejtő ópaleozolos, 400 millió évnél idősebb kvarcfillitet tár fel, mely a Dunántúl legidősebb, felszínen található kőzete.
Szintén Balatonfőkajáron épül meg Magyarország első motorverseny pályája, a Balaton Park Circuit, ami 2017-re egy teljes turistaközponttá és szórakoztatócentrummá alakul.






400 millió éves kőzet

Nevezetességei

Református templom: 1794-ben épült késő barokk és kora klasszicista elemekkel díszített templom.
Helytörténeti múzeum
Eixner-kereszt (1886)
világháborús emlékmű
Sportrepülőtér
Szőlődomb (Somlyó)
Karika hegy, eredeti pincesorral
Feind Borház, kiváló minőségű és többszörösen díjnyertes borairól híres, melynek alapját balatonfőkajári és balatonaligai ültetvényeken szüretelték.
Épülő versenypálya irányítótornya



Falumúzeum                        

Sárkány a sportrepülőtéren    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése