2016. június 22., szerda

Tanműhelyi évek 5. Ha még ismernek....

Nemzetközi gyorsvonat


Kihasználom, hogy ismernek...


A Tanműhely indulása előtt is jártam már a Bercsényi iskolába, de az olyan régen volt,
hogy azóta az iskolai tanárok zöme   -  főleg a fiatalok, akik mostanában kerültek oda  - vagy elfelejtett, vagy nem is ismert egyáltalán.
Hetenként egyszer-kétszer bementem ugyan az iskolába adminisztrációs ügyeket intézni, de ilyenkor csak az igazgatóval és a helyetteseivel,  illetve a titkárságon dolgozókkal találkoztam.
Igaz, hogy később az igazgatónő meghívott az iskolai rendezvényekre, ünnepségekre, de a sok ismeretlen között nem ismert volna meg senki.
A Bercsényis tanárok közül öten-hatan kijártak a Tanműhelybe tanítani.
Velük rendszeresen találkoztam.
Sőt a tanműhelyben is szerveztünk néha  Nőnapi, Húsvéti, Karácsonyi ünnepséget, ahova meghívtuk az iskolai tanárokat.
Egy véletlennek köszönhető, hogy az első iskolai rendezvényen, amelyen részt vettem, már úgy jelentem meg, hogy a nevemet majdnem mindenki ismerte.
Ez nem a mi vonatunk ?

A véletlen a következőképpen történt:
Az iskola egyik osztályát az osztályfőnökük kirándulni vitte Komáromba, vonattal.
Nem lehettek gyakorlott vonatozók, mert Győrben  felszálltak egy nemzetközi gyorsvonatra, amelynek Komáromban nem volt megállása.
Ráadásul helyjegyes is volt.  A kirándulók ilyennel nem rendelkeztek.
Még szerencse, hogy a jegyvizsgáló rövidesen a közelükbe ért, amikor is kiderült a téves vonatra szállás.
Ez nem az a vonat....







A tanárnő nagyon megijedt amikor megtudta a tényeket.
Rossz vonatra szálltak.    Nekik nagyon rossz vonatra!
A kisebbik probléma, hogy nincs elégséges menetjegy.

A nagyobbik, hogy a vonat Komáromban nem áll meg, csak legközelebb Kelenföldön.
A tanárnőnek az jutott eszébe, hogy telefonos segítséget vesz igénybe.
Felhívta az iskolát és elpanaszolta, hogy merre járnak az osztályával.
Mindezt akkor tudtam meg, amikor az igazgató helyettes hívott engem és megkért, segítsek a Bercsényiseken.
Azonnal beindítottam a hadműveletet.
Komárom Torony

Legelőször felhívtam a menetirányítót, aki nagyon örült nekem, hiszen két hete még együtt dolgoztunk.
Elmondtam a hívásom okát.
Segítsen , hogy a nemzetközi vonat megálljon Komáromban.
A régebbi barátságról nem feledkezett el és megígérte, hogy segít.
Én sem tétlenkedtem.
Hívtam a komáromi rendelkező forgalmi szolgálattevőt  -  aki persze szintén örömét fejezte ki, hogy hallhatja a hangom  - és  elmondtam gyorsan az esetet, hozzátéve, hogy a menetirányító  rábólintott a műveletre, amit tőle is kérek.
Állítsa meg a gyorsvonatot Komáromban, hogy le tudjanak szállni a tévelygők.
Neki sem volt ez ellen kifogása.
Komárom állomás

Ezután felhívtam a komáromi, személy-pályaudvari szolgálattevőt,  akit valamikor tanítottam a Bercsényiben,  és elmeséltem neki az esetet, és hogy emiatt a nemzetközi gyors meg fog náluk állni.   Ne lepődjön meg, hanem segítse a Bercsényiseket leszállni a vonatról.
Mindez persze nagyon gyorsan kellett, hogy történjen, mert a vonat jó  20 perc alatt odaér Komáromba.
Még az iskolát is felhívtam, hogy szóljanak a tanárnőnek a vonaton, hogy készítse fel a tanulókat a komáromi leszállásra, sőt keresse meg a jegyvizsgálót és mondja meg neki:  a vonat Komáromban meg fog állni, hogy ők leszállhassanak!
A jegyvizsgáló is csatlakozott  a diákokat segítőkhöz.
Úgy szervezte meg, hogy ne egy ajtónál szálljon le mindenki, mert akkor több idő kell a leszálláshoz.
Az osztálynak sikerült Komáromban leszállni.
A vonat összesen kettő perc kését szenvedett, amit a mozdonyvezető már Tatabányáig „behozott”.
Még egyszer felhívtam az összes résztvevőt és megköszöntem a segítséget.
Az iskola vezetősége (most)

A Bercsényiben is híre ment, milyen ügyesen el tudtam intézni, hogy a  kirándulóknak ne Budapestről kelljen visszautazni Komáromba.
Nem beszélve arról, hogy ez mennyibe került volna.
Időben is és pénzben is.
Így történt, hogy a legközelebbi iskolai rendezvényen, amikor bemutatkoztam valakinek,  felkapta a fejét:
Ó, hát te voltál az, aki….?
Szerénységemet nehezen tudtam eltitkolni!
Erre a dicsőségtáblára azért nem kerültem fel...




2 megjegyzés:

  1. Nagyszerű történet, dramatikusan tálalva és olvasmányosan. Örömmel olvastam.

    VálaszTörlés
  2. Apránként elolvasgatom remek alkotásodat.
    Szeretettel gratulálok.

    VálaszTörlés