Peronkakas 100. Célegyenes

Nagy nekem ez a kabát!

100.   Célegyenes:  majdnem főnök lettem

                                                           Ha útelágazáshoz érsz, határozottan menj tovább.
                                                                                                                         (ismeretlen)

Nagyon sokszor említettem már, hogy gyermekkorom óta az a vágyam, hogy állomásfőnök legyek.
Konkrét elképzelésem nem volt arról, hogy mi a teendője az állomásfőnöknek, de nagyon tetszett, hogy ő a legnagyobb „úr”, az állomáson.
Mindig pedáns öltözetben mutatkozik.
Mindenki előre köszön neki.
Mindenki felismeri már messziről is.

Most úgy állok, hogy nem fogadtam el egy olyan munkakört, amit helyettem mások szívesen elfogadtak volna.
Nem akartam Győrújbaráton  (persze sehol másutt sem)  tanácselnök lenni.
A vasúton egyébként senkinek nem említettem, hogy milyen álnok módon alkudoztam a vasút feje felett egy civil vezető állásra.
Nem bántam meg, hogy a vasútnál maradtam.
Egyébként sem bántam meg soha, hogy a vasúthoz jöttem dolgozni.
Aki nem dolgozott itt, annak hiába is bizonygatom, hogy milyen szép hivatás vasutasnak lenni.
Szorgalmas munkával, tanulással itt el lehet jutni a csúcsra is.

Az 1985-ös év egyszer már döntés elé állított.
Szerintem jól döntöttem, hogy nem lettem tanácselnök.
Öt év múlva, ha nem választottak volna meg, jöhettem volna vissza a vasúthoz könyörögni, hogy hadd dolgozhassak, valamilyen  - nem is én általam választható  -  munkakörben.

A döntéshozatalnak még nem volt vége.
Annyit elértem már a vasúton, hogy oktatótiszt lettem.
Nagyon örültem ennek a munkakörnek.

Mit is írnak ?

Nem mondom, hogy nekem nem parancsolt senki, de nagyon jól tudott esni   -  és néhányszor előfordult   -   ha a nagyfőnök felhívott telefonon, hogy megkérdezzen valami előírást, amit nekem illett tudnom, mert én tanítottam.
De nemcsak telefonon keresett a főnök, volt, amikor személyesen jött fel az irodámba.
Például a kormányzati vonatok közlekedése előtt, velem beszélte meg, hogy milyen szabályokhoz kell magunkat tartani.
(Valamilyen véletlen folytán az állomáson csak nekem volt F.10.-esem)

Most is az történt, hogy az új üzemfőnök, aki eddig állomásfőnök volt, de a régi üzemfőnök nyugdíjba ment, és ő lett az utódja, tiszteletét tette az oktatótiszti irodámban.

Először azt gondoltam, hogy egy bemutatkozó látogatásról van szó, de kiderült, hogy nem- csak emiatt jött.

Akarsz főnök lenni?

Nem sokat vacakolt, nekem szegezte a kérdést: - lennék-e állomásfőnök Győr állomáson?
Néhány éve még kiugrottam volna a bőrömből, ha valaki ilyen kérdést szegez nekem.
Nem mondom, hogy nem dobbant nagyot a szívem.
Hát hogyne dobbant volna.  Mindig is állomásfőnök akartam lenni.

Akik nem ismertek abban az időben, sőt nem ismerték azokat a körülményeket, amik abban az időben voltak, azokat meglepheti, ha elárulom, hogy mit válaszoltam.

A hiúságomat hagytam ugyan egy kis ideig dagadni, de nem sokat vacakoltam a válasszal, hanem azt mondtam:
-  Főnök, én nem leszek Győrben állomásfőnök!

Nem nagyon lepődött meg a válaszomon.
Ő tudta a legjobban, hiszen eddig ő volt az állomásfőnök, hogy ez mivel jár.

Nehogy a fejemre essen!

Megpróbálom elmagyarázni.
1980 óta volt Körzeti Üzemfőnökség.
Ez azt jelentette, hogy az addigi főnökből üzemfőnök lett és maradt abban az irodában, amelyikben eddig volt, mint állomásfőnök.
De lett egy új állomásfőnök is, aki az üzemfőnök alá volt rendelve.
Helyileg pedig a rendező pályaudvaron kapott egy „lyukat”, irodának, olyan elgondolásból, hogy tartózkodjon a munka közelében, így jobban tud ellenőrizni és irányítani.

Ténylegesen nem is állomásfőnök volt, hanem hajcsár.
Az üzemfőnök jobb keze.  Vele csépelte a nagyfőnök a dolgozókat.
Hálátlan beosztás volt ebben az időben ’állomásfőnök”-nek lenni.
Nem is nagyon akarta elvállalni senki.
Jellemző erre az időszakra, hogy az állomásfőnökök évente, félévente váltották egymást.
Volt, aki csak két hónapig bírta.
Az a mondás járta, ha feldobnak egy követ és nem tud valaki elugrani alóla, az állomásfőnök lesz.
Ez már nem az az állomásfőnök, amiről én álmodtam!

Ugye, hogy már senki nem csodálkozik, miért nem akartam már állomásfőnök lenni.
Győrben?
Mondom, az üzemfőnök sem lepődött meg, sőt további lehetőséget ismertetett:

Győr GySEV állomás

Győr GySEV állomás főnöke nyugdíjba vonul és kellene helyette egy új főnök.
Két jelölt volt a posztra.
Az én üzemfőnököm vagy én.
Az üzemfőnököm, aki nekem a győri főnökséget felkínálta, dilemma előtt állt.
Szintén megtárgyalta velem a lehetőségeket.
Ha a budapesti vasút igazgatóságon megkapja a beígért   (úgy emlékszem osztályvezetői) állást, akkor  én lehetek Győr GySEV állomásfőnöke.
Ha nem viszik fel Pestre, akkor ő megy a GySEV-re főnöknek, mert ő az első számú jelölt.

Elárulom, hogy őt felvitték Budapestre, mert megkapta az ígért beosztást.
Mégsem lettem állomásfőnök Győr GySEV-en.
Pedig már befutónak éreztem magam.
Miért lett volna jó „ott”  főnökösködni?
Először is, mert némileg idegen terület volt, amivel arra akarok utalni, hogy „senki sem lehet próféta a saját hazájában”.
Győrben hátrányt jelenthetett volna, hogy itt nőttem fel.
A munkatársakkal együtt dolgoztam. (talán előnyöm lett volna, hogy inni viszont nem jártam el senkivel sem).  
Nem az oktatásomat akarom minősíteni, de a dolgozók fele a kezeim közül került ki.
Ezen kívül Győr állomás folytonosan emberhiánnyal küszködött.
Nagyon nehéz volt kiadni a dolgozóknak a pihenőidőket és a szabadságokat.

Győr GySEV állomáson félig-meddig idegennek számítottam volna.
Azért nem teljesen, mert a dolgozók fele a MÁV-ról ment át hozzájuk.

Volt munkaerő bőven.  Amíg Győrben a tolatócsapat egy+egy fővel tolatott, ez azt jelenti hogy a tolatásvezető mellett csak egy kocsirendező volt, később pedig egy sem, addig a GySEV-en  1+4 fővel tolattak.
Volt lehetőség a pihenők és szabadságok kiadására.

Érthető, hogy ide szívesen mentem volna. 
A fizetést még nem is említettem, ami lényeges eltérést mutatott a GySEV és a MÁV között.

GySEV, Győr

Nem jött össze.
Volt a GySEV állomáson egy állomásfőnök helyettes, aki általában jogos várományosa  a főnöki beosztásnak.
Viszont ez a fiú nem volt „kedvence” a soproni igazgatóságon annak az embernek, aki eldöntötte a főnöki beosztást.
Igen ám.  De mire a GySEV állomásról a régi főnök ténylegesen nyugdíjba ment, eltelt néhány hónap.
Ez a néhány hónap pedig olyan változást hozott, hogy a GySEV Igazgatóságról eltávozott az az ember, aki nem akarta a mostani helyettest főnöknek.
Aki helyette lett, nem törődött vele, mit akart az elődje.
Kinevezték főnöknek az addigi helyettest.
Nagyon helyesen és jogosan!

Ez az év tehát úgy alakult, hogy tapogattam, markolásztam az állomásfőnöki iroda ajtajának kilincsét, de nem léptem be.
Hogy jól jártam-e vagy sem, nem tudhatom.
De nagyon sokszor éreztem már, hogy döntések előtt valaki fogja a kezemet és rángat, cibál, ha nem jó felé akarok menni.  Valószínű, hogy most is így történt.

Nemsokára ugyanis a GySEV is nagy átalakításokat hajtott végre.
Ahol főnök lehettem volna, ott már nincs egyáltalán főnök.  Nincs tolatócsapat, még tolatás is nagyon ritkán. A soproni vonal nagy részét „központból” irányítják.

Maradtam oktató, amivel nagyon meg voltam elégedve..