Peronkakas 102. Munka mellett

...a költő az nem...!

102.  Munka mellett

                                        A győzelemnek nincs árnyoldala. Mindig csodálatos érzés.
                                                                                                              (Jennifer Aniston)

Oktatóként nem unatkoztam soha, mert hála Istennek mindig volt tanítvány.
Akár újfelvételeseket kellett kiképezni valamilyen munkakörre, akár mozdonyvezetőket, jegyvizsgálókat kellett átképezni egy magasabb értékű vizsgára, a munkaidőt jól be kellett osztani, hogy mindent el lehessen végezni.
Könnyebb volt a helyzet, amikor már nem egymagam végeztem a forgalmi oktatást,

kiképzést,  mert kaptam magam mellé másik oktatót. 
Megosztottuk a munkát.
Így is volt elég elfoglaltság, mert a tényleges dolgozók időszakos - negyedévenkénti - oktatását is kellett végezni, méghozzá munkakörönkénti csoportosítás szerint.
Ezen kívül eljártunk - a vizsgabiztosok rendelkezése alapján - a más állomásokon tartott időszakos vizsgákra is, segíteni a vizsgabiztosoknak.

Mindezek mellett sikerült elvégeznem a műszaki tanárit, amit szükségesnek tartottam a munkakörömhöz.  Nem is bántam meg, mert sok hasznos dolgot tanultam.

A tanuláson kívül is akadt egy-két olyan elfoglaltság, ami nem kötődött szorosan az oktatáshoz.
A vasút (is) évenként rendezett szavalóversenyt.
Azon túl, hogy a tanulóim közül néhányat beszerveztem a szavalóversenyre, magam is minden alkalommal beneveztem.
Nem is sikertelenül.
Jómagam, győri selejtezőből minden alkalommal továbbjutottam.

Szavaló

Már kezdtem azt gondolni, hogy csak azért, mert a zsűritagok közeli ismerősök voltak.
De a középdöntőkön is általában sikeresen továbbjutottam.
Utána persze a fiatalok már megelőztek, de annak is örültem, hogy ennyi idős korban versenyre kelhettem velük.  (közeledtem az 50 felé)
A kötelező versek is általában olyanok voltak, amiket már az iskolában meg kellett tanulni.
A szabadon választott verset pedig (Kisfaludy: Bánkódó férj) már nagyon sokszor elszavaltam.
A döntőig azonban soha nem jutottam.

kispályások

A másik munka melletti elfoglaltság a foci volt.
Egy szedett-vedett csapatot az egyik kollégám benevezett a városi kispályás bajnokságba.
Sikerült rábeszélnie, hogy legyek kapus.
Nem sokat kellett győzködnie. Könnyen ráálltam.
Csak arra kellett vigyáznom, hogy „otthon” meg ne tudják.  Sikerült elintéznem, hogy a mezemet a húgom mindig kimosta.
Nem nyertünk ugyan bajnokságot, sőt még meccset is csak elvétve, de jókat játszottunk.

A nagyobbik oktatótermünkbe, ahol csak az időszakos oktatások voltak negyedévenként, a KISz (Kommunista Ifjúsági Szövetség) beállított két pingpong  asztalt.
A villanyszerelőkkel szereltettem a mennyezetre az asztalok fölé megfelelő erősségű lámpákat.  Délutánonként nagy pingpong csaták zajlottak.
Időnként állomási bajnokságot is rendeztek.
Mondanom sem kell én erre is mindig beneveztem.

Pattog a labda

Nem mondom - úgyis megcáfolnák az illetékesek -, hogy jó pingpongozó lettem volna, de ezeken a bajnokságokon gyakran kerültem dobogóra.
Nem azért mert nem tudtak a többiek pingpongozni, hanem olyan „ügyetlenül” játszottam, hogy ellenem a nagymenők még védekezni sem tudtak.

Évenként sakkbajnokságot is rendezett az állomás, vagy a szakszervezet?, vagy a KISz?  Mindegy.
Ezekre pláne beneveztem.  Valamikor sakkoztam a Nyúli KSK-ban.
Nem voltam ugyan első táblás, de előfordult, hogy az első táblás plébános urat cikiztem, amikor vittem be a parasztomat tisztre cserélni: „E fiúból pap lesz, akárki meglátja!..”
Ilyenkor csak nevetett rajtam.  Utána öt perc alatt megvert.

A sakkot azóta is szerettem, de nem tudtam gyakorolni, mert a környezetemben senki nem sakkozott.  A kislányomat ugyan megtanítottam a lépésekre, de ő hamar megunta, ha nem tudott nyerni, én pedig hamar meguntam, ha engednem kellett, hogy nyerjen néha.
Itt a vasúton próbálkoztam vele, hogy fiatalokat tanítok sakkozni, de nem kaptam hozzá elég támogatást.

Hexa sakk

Ettől függetlenül néhány gyerekkel próbálkoztam.
Még, hogy ne legyen unalmas, még azzal is próbálkoztam, hogy bemutattam nekik a Hexa-sakkot.

Ha valaki nem hallott volna erről, elmondom, hogy ezt hatszögletű táblán játsszák.
A kockák nem két, hanem háromszínűek és nem 64, hanem 91 kocka van. 30 sötét, 30 világos és 31 középszínű.
A bábuk száma annyiban tér el, hogy három-három futó van és 9-9 gyalog. A felállítás is eltér a hagyományostól. 
Kezdetben izgalmasnak tartották, de később, nem találván ellenfelet, meg még táblát is magunknak kellett rajzolni, az egész kudarcba fulladt.
Pedig már rendeztek belőle Európa-bajnokságot is, igaz, hogy csak angol, lengyel és osztrák résztvevőkkel.

Az egyik sakkversenyen érdekes eset történt.
Nagyon jó passzban voltam.
A verseny vége felé jártunk. Nem tudott más megverni, mint a fűtőház vezetőmérnöke, Varga.Laci  (Hosszú Varga).  Ő nagyon jól sakkozott. Nem talált legyőzőre.
Úgy állt a verseny, hogy ezüstérmes leszek.
Az utolsó játszmám egy fiatal mozdonyvezető ellen zajlott.
Sok győzelmet még nem szedett össze.
Én is söprögettem le a tisztjeit a tábláról.
Már alig volt néhány bábúja, amikor felállt és nyújtotta a kezét: - köszönöm a játékot!
Mondom neki, mi van veled?  Feladod?
Azt mondja, hogy nem adja fel, mert ő győzött.
Elmész ám te a víz alá, hogyan győztél volna, nincs is bábud?
Már pedig győztem Pista bátyám, mert neked már nincs időd!

"Gond, nem játék!"

Nézem azt a rohadt sakkórát és tényleg, a játék fele óta már nem nyomkodtam le és végig az én időmmel játszottunk.

Te rohadt dög!, -  mondtam neki, de nem méregből, mert igaza volt, -  hát miért nem szóltál?
- Az a helyzet, hogy akkor biztosan nem győztem volna, így pedig elmondhatom fűnek-fának, hogy megvertem az oktatót.
Igazat kellett adnom neki.
Ezzel a vereséggel csak harmadik lettem.
De megtanultam, hogy figyelni kell az órára is, nem csak a táblára.

Amikor a tanulóimmal átmegyek a fűtőházba tanulmányi kirándulásra, utána mindig kérdezik a tanulók, hogy miért mondtam egyik vezető beosztásúnak, hogy: Te rohadt dög?

Mert nem felejtettem el neki, hogyan hagyta, hogy belemenjek a csapdába, pedig annak már lassan 20 éve.