Vasútfotgalmi Technikum 3.

 

Vasútforgalmi  3

 

Az intézetben nagyjából ugyanolyan volt az élet, mint pár évvel azelőtt.

Ugyanis én már 5., 6., 7. osztályos koromban is itt voltam.  Innen jártunk az alsóvárosi, úgynevezett  „mezítlábas egyetemre”, ahogy az iskolát a Szegediek nevezték.
Most 18-an kerültünk egy csoportba    Együtt voltunk szinte éjjel-nappal.
A tanteremben is és a hálóteremben is.
Itt is szerettem, mert nagyon sok érdekesség történt.
Ezekről fogok még mesélni.
Egyelőre annyit el kell árulnom, hogy a hazautazás, Kőszegre – mivel ekkor már anyám ott volt forgalmi szolgálattevő - nem volt sima ügy. 
(A 8. osztályt ezért már a Kőszegi MÁV Nevelőintézetben végezetem.)
Akkor még az én koromban személyigazolványunk nem volt (18 éves korig).  Más igazolványom tehát nem volt, mint a vasúti arcképes igazolvány.

No, de Kőszeg a határsávban volt és már Győr után jöttek a határőrök a vonaton és firtatták, hogy ki, hova és miért utazik. Főleg az én koromban volt gyanús a Kőszegre utazás.  Lehet, hogy ki akarok szökni?
Minden alkalommal, téli, tavaszi, nyári szünetben, amikor hazautaztam, Szombathelyen levettek a vonatról a határőrök, bevittek az őrsre és órákon keresztül nyomozták, hogy igaz-e, amit állítok, hogy Kőszegen lakok, anyám Kőszeg állomáson forgalmista.
Két-három óra kellett, mire kiderítették és elengedtek.
Volt, amikor két vonatot is lekéstem emiatt.

De legalább nem volt unalmas!

 

A Bakterájban is jól éreztem magam. Kialakult egy jó kis közösség.
Mindenkinek volt színházbérlete, minden előadást megnéztünk, még akkor is, ha ebben az időben még nem voltak olyan színvonalas előadások, mint 1956 után, amikortól az Állami Színházból Nemzeti Színház lett.
A szegedi színészeken kívül sok ismert színész is vendégeskedett, akiket volt szerencsém megismerni.

Az Intézeti fegyelmet hamar megszoktuk, mert nem követeltek tőlünk lehetetlent.  A reggeli ébresztő, a torna, a mosakodás, öltözködés, a reggelizés és indulás az iskolába nem tűnt végrehajthatatlannak.   Sőt a későbbi napirendem is hasonló elfoglaltságokkal volt fűszerezve.  Még ma, lassan 80 évesen, is minden reggel megtartom a 10 perc tornát.
Iskola után a délutáni kötelező tantermi foglalkozás segített felkészülni a másnapi órákra. Emellett számtalan szórakozási lehetőség adódott.

Volt a bakterban is és az iskolában is könyvtár. Mindegyiket szívesen látogattam. Először csak a kötelező olvasmányokat, később a Verne, majd Móra Ferenc, Móricz Zsigmond és Jókai könyveit szerettem.  És a verseket.
Petőfi kötetem már volt, de mellette imádtam Vörösmarty, Arany János és Csokonai verseit is.

Volt egy nagy Dísztermünk, ahol rendszeresen rendeztek előadásokat, amiken részt vehettünk. Sokat szavaltam, főleg olyan verseket, amiket nem nagyon ismertek.  (Kisfaludy: Bánkódó férj).

Szerettem kiforgatni a történeteket, verseket. Átírtam a Hófehérke és a hét törpe meséjét  Traktorocska és a hét agronómus modern (akkori) változatra.
(Ezt legközelebb ideírom nektek.  Ez a korosztály megérti majd)