2017. december 4., hétfő

Csodaszép Magyarország 353. Verőce

Verőce, Múzeum


Verőce

Művészek menedéke

Vácot elhagyva először Verőce látképe tárul az utazó elé.
Migazzi kastély

Verőce a Börzsöny egyik legősibb települése, a "Dunakanyar kapuja".
Vác és Szob között a Duna bal partján fekszik. Közúton a 12. számú főútvonalon gépjárművel lehet eljutni Verőcére, de elérhető vasúton és vízi úton is. Kerékpárral, elkerülhető a közút a Váctól kiépített kerékpárúton. A községen két vasútvonal is áthalad, ezek közül a 70. számú Budapest–Vác–Szob-vasútvonal, és a Vác–Balassagyarmat közti 75. sz. vonal.
Nevének eredetét kétféleképpen magyarázzák: az egyik változat szerint kaput jelent, míg a másik változat szerint nevét a Dunába torkolló Nagy-völgy patak régi elnevezéséről (Verőce-patak) kapta. A szó szláv eredetű és olyan vizet jelent, amelyben sok az örvény.
1965-ben változtatták Nógrádverőcéről Verőcére a település nevét. 1974. december 31-én Verőcemaros néven egyesítették Kismarossal. 1990. január 1-jén alakult újra önálló községgé.
A település a 20. század elején írók, költők, muzsikusok pihenő- és alkotóhelye volt.
Huszár Pufi egykori villája

Jórészt ekkor épültek fel a folyóra néző villasor házai.
Gorka Gézának, a 20. század egyik legjelentősebb magyar keramikusának a házában rendezték be a róla elnevezett múzeumot, amely a mester – nagyobbrészt repesztett mázas – kerámiái mellett leánya, Gorka Lívia munkáinak, valamint különböző időszaki kiállításoknak ad otthont.
A meseszép Dunapart képének meghatározó eleme az Ybl Miklós tervezte, eklektikus stílusban épült  Sturm nyaraló (1889).
Helytörténeti Múzeum


Látnivalók:
Helytörténeti Múzeum - 2014-ben nyílt meg a település 770. évfordulóján
Barokk stílusú katolikus temploma – 1719-ben épült;
Református templom - (1785-ben épült copf stílusban).
Migazzi-kastélyMigazzi Kristóf váci püspök nyaralókastélya (1766–1774)

 
Katolikus templom




Botond vezér – a néphagyomány szerint Magyarországon halt meg, és itt, a Nógrád megyei Verőcén temették el, ott, ahol most a Migazzi-kastély áll.
Gorka Géza Kerámiamúzeum
Római kori hídfőállás, castellum (őrtorony) romja
Duna-parti támfalYbl Miklós egyedülálló tervei alapján
Duna-parti támfalYbl Miklós egyedülálló tervei alapján
 Rádiómúzeum    Jelenleg a helyiség remélt felújításáig nem látogatható.


Római-kori hídfőállás
 
Duna-parti támfal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése