Grábóc templom |
Szálka
V alakú község
A Szekszárdtól 12
kilométerre, a Szekszárdi-dombvidék mélyén, a Lajvér patak völgyében megbúvó,
sajátos V alakot formázó községet tiszta levegője,
5,7 hektáros mesterséges
tava, vadban gazdag erdői teszik vonzó
úti céllá.
Két völgyben, a szekszárdi
dombvidék déli részén, erdős vidéken fekszik.
Kápolna |
A falu határában, a domb
tetején látható, 1891-ben épült katolikus Mausz-kápolna mellől csodálatos kilátás
nyílik a Duna menti tájra.
A kápolna elnevezése Krisztus emmauszi útját idézi.
A kápolna elnevezése Krisztus emmauszi útját idézi.
A település a honfoglalás
idején jött létre, évszázadokon át apró falu volt. 1015-ben említették
először Zaka néven. Az 1300-as évek
elején már temploma is volt.
1946-ban a német lakosság
nagy részét kitelepítették Németországba,
helyükre magyarokat költöztettek; az első magyar telepeseket a Heves megyei
Erdőkövesdről
hozták.
Látnivalók:
Mayer kápolna (19. század végén épült, a 2000-es években felújították)
A kápolna azon a ponton áll, ahol a Szekszárdi-dombság találkozik a Sárközzel. Mellőle felejthetetlen kilátás nyílik az egész Duna-mentére, Sárközre. Jól látszik Szekszárd, Decs, Várdomb, Bátaszék és jó idő esetén még Baja is. A kápolna a 19.sz. végén épült és a 2000-es években újították fel.

Szálka központja |
A Mayer kápolna másik ismert
neve a Mausz kápolna. Ez a bibliai Emmausz, illetve a valamikori "Emmausz-járás" nevű
népszokás nevét őrzi. A faluból ehhez a kápolnához mentek fel húsvét után a
hívek, hogy megemlékezzenek az emmauszi tanítványok és Jézus útjára.
A bibliai Emmausz, falu a Bibliában, ahol az
úgynevezett „emmauszi vacsora” során, a kenyér megtörése közben
két tanítványa felismerte a feltámadt Jézust.
Szálkai bika
A központban Szálka büszkesége áll, az 1891-ben elejtett "szálkai bika" pontos mása. Agancsa az első olyan nyilvántartott trófea volt, mely hosszú ideig, közel 60 évig vezette a világranglistát!
Az elbeszélések szerint ( Mayer Károly erdőmérnök fia) a szarvast Reinspach János szálkai vadász lőtte.

Szarvas-kút
A Szarvaskút név nem véletlen, ugyanis nappal is gyakran látni erre
szomjas bikákat, őzeket. A mai napig közkedvelt kirándulóhely. a forrás és
környéke 1979-ben lett felújítva.
Szálkai tó |
Szálkai-tó
A Lajvér-patak medrébe került völgyzáró gát
által mesterségesen létrehozott tó 57 hektár vízfelülettel rendelkezik, mintegy 3
millió köbméternyi tiszta, ma is szinte ivóvíz minőségű víztömeggel. Igen
intenzíven halasított, főleg ponty, amur és süllő - de egyre inkább fehér halak
is foghatók.
Szálka, Panzió |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése