2017. szeptember 7., csütörtök

Csodaszép Magyarország 312. Kölked

Gólyamúzeum


Kölked

Gólyaközpont

Kölked nevét már 1015-ben említette egy oklevél, Kulkedyként. 1057-ben Radó nádor egy falut adott a pécsi Szent Péter püspökségnek a Duna mellett 10 szolgálóval és azok feleségeivel és fiaival és tartozékaival együtt, az ősei által megállapított határok szerint, kivéve 3 halászt és 1 szántót, s a közös földből annyit, amennyit egy eke megművel, ezeket pedig a pécsváradi Szent Benedek egyháznak adta. Ez a Duna melletti Kölked volt az egyetlen falu, ahol a pécsváradi apát és a pécsi püspök együtt birtokolt. Földjük keleti határa azonban nem a Duna, hanem a Danóc víz volt.
Karapancsai Kastély

Kölked a Duna-Dráva Nemzeti Park egyik centruma.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Dunai magyarországi szakaszának déli részén terül el. A rendkívül értékes növény- és állatállománnyal rendelkező terület két fő részből áll. A bédai rész a Duna jobb partján húzódik, Mohácstól a déli országhatárig. A karapancsai rész a bal parton követi a folyamot, és magába foglalja a Karapancsai-halastavat is.


Halastó

A 22 utcából álló kis település mellett, a Duna holtágainál hamisítatlan vízi világ várja a természetkedvelőket, ritka madarakkal, kapitális harcsákkal, csukákkal, ártéri növényekkel.





Református templom

Nevezetessége:  Református temploma - 1817-ben épült.
A sík terep ideális az érintetlen táj szerelmeseinek; a környéken közel 30 kilométernyi kerékpárút épült ki.
Ez az ártér tökéletes táplálkozási terület a fehér gólya számára.
Kölkeden 10-14 pár költ évente, talán ezért is hozták létre ebben a faluban a gólyák teljes életciklusát, vonulását bemutató, igazi ritkaságnak számító Gólyamúzeumot.





Gólyafészek





Gólya-minilexikon:
Az élőhelyek drasztikus csökkenése miatt a magyarországi állomány 20 év alatt a tizedére csökkent (4000 párra fogyatkozott).
A fészket akár 100 évig is használják a gólyagenerációk, hiszen vándormadarunk nem a párjához, hanem a fészkéhez hűséges.
A fogságban akár 70 évig is élő gólya átlagéletkora 10-12 év, de 100 kirepült fiókából csak 30 éri meg a következő tavaszt.



 
De itt sem a gólya hozza







Szarvasok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése