Peronkakas 11. Kocsifelírás veszélyei

Hosszú tehervonat

11.  A kocsifelírás veszélyei

     Lehetetlen bármit is hibátlanul megoldani, mert a hibák még
                            nálunk is leleményesebbek.
                                                                                     (Graffiti)

Amikor azt mondták, kocsi-felíró leszek,  el sem tudtam képzelni, hogy mit csinál egy kocsi-felíró. Azt hittem a kocsik oldalára kell felírni valamilyen jeleket, számokat.
Nem volt ilyen egyszerű. 

Ilyen nyomtatvány még nem volt

Két kocsi-felíró dolgozott egy műszakban:  az indulós, aki akkor dolgozott, ha az állomásirányító szólt neki, hogy valamelyik vágányon össze van állítva egy vonat, amelyik ide vagy oda megy. Annyival nehezebb dolga volt az indulósnak, hogy Vonatterhelési kimutatást kellett készítenie, ami tartalmazta a járművek azonosító számát (akkor még nem 12, hanem csak 6 számjegyű volt a kocsiszám), a kocsi hosszát,  önsúlyát, rakománysúlyát, féksúlyát, amiből az állomásirányító,  vagy ha a kocsi-felíró ügyes volt, akkor ő maga kiszámította a vonat hosszát, elegysúlyát, fékezett-súlyát, és megtudta állapítani, hogy a vonat közlekedhet-e. (pl.  meg van-e fékezve).
Ezután a Számadáskezelővel ki kellett válogatni a vonatba levő járművek fuvarokmányait is.
Az érkezősnek az állomásra érkező vonatokat a vágány mellett kellett várni a bárcázóval, kocsivizsgálóval és a kocsi-rendezővel együtt (ez volt a vonatátvevő brigád).
A vonat egyik oldalán a kocsi-felíró vizsgálta meg és írta fel a kocsikat, a másik oldalon a bárcázó elhelyezte azokat a bárcákat a kocsikra, amely alapján a kocsi-rendezők a megfelelő vágányra tudták tolatni. Főleg a  Győr rendeltetésű küldemények meg bárcázása volt fontos, hisz abban az időben Győrben  57 iparvágány (!) volt.

A bárcák a fő vontatóvágányok, rakodóvágányok szerint különböző színűek voltak, ami megkönnyítette tolatáskor, hogy a kocsit melyik vágányra kell állítani. Külön színe volt a
Duna,  Grábgyár, Richards-gyár, Édász, Olajgyári vágányokra állítandó kocsik bárcáinak, valamint az állomási rakodóvágányokra  (Temető-, Csárda-, Raktári-, Gyorsárú-, Mosó-) állítandó kocsik bárcáinak.

Közben tolattak is

A kocsi-felíró  manuális módszerrel dolgozott, nappal is és sötétben is, tinta irónnal  kellett a kocsi-felíró könyvbe írni (hogy ne lehessen kiradírozni, javítani). Sötétben ezért a lámpát is vittük a hónunk alá szorítva. Ha ráadásul még az eső is esett, az esernyő tartását is meg kellett oldani.

Rengeteg humoros eset fordult elő. Pl. az előjelentésből már tudtuk, hogy az érkező vonatban van egy kocsi, amiben hullát szállítanak. El lehet képzelni a kocsi-felíró ijedtségét, amikor a hullaszállító kocsi mellé érve, valaki kiszól a kocsiból:  "Hol járunk?”
Persze a hullakísérő volt a kérdező.

Még jó, errefelé néznek!

Vagy, ha a kocsi-felíró nem számított arra, hogy marhaszállításnál óvatosan közeledjen a kocsi ajtaja felé, főleg ha a marhának nem a feje látszik a nyitott ajtóban.  Ellenkező esetben az óvatlan megnézhette magát.

De egyéb veszélyes esetek is kialakulhattak, főleg a figyelmetlenségből.
Történt egyszer, hogy a  győri Javítóműhely már hetek óta várt vasúti futóművekre, hogy a meghibásodott kocsikon ki tudják őket cserélni. De csak nem érkeztek a futóművek.
A feladó állította, hogy már elküldték.  Megkeresték a kocsi-szám alapján merre járhat a kocsi.  Megtalálták, hogy mikor érkezett Győrbe. De hova lett?  Hosszas kutatás után kiderült, hogy ez a kocsi ki lett állítva az ócskavas telepre, megrakás céljából.
Mint kiderült a kocsit meg is rakták ócskavassal, és fel is adták Dunaújvárosba beolvasztásra.
Még szerencse, hogy a telefon előbb ért oda Dunaújvárosba, mint a vagon kiürítése, így a futómű nem lett beolvasztva.

A hibát elkövetők sorát (kocsi-felírók, kocsi-rendezők, raktárnokok) könnyen megállapították. Őket a részkártérítés fizetése egy darabig figyelmeztette arra, hogy lelkiismeretesebben dolgozzanak.
A lelkiismeretes munkára szükség is volt, hiszen a kocsifelíró munkája alapján tudták nyomon követni  az összes szállítási tevékenységet.
Nagyon fontos volt annak megállapítása, hogy a vagon üres vagy rakott.
A rakodáshoz a fuvaroztatónak csak üres, és persze tiszta valamint megfelelő minőségű kocsit kellett átadni.
Ha a kocsi rakott volt és nem volt megjelölve  (nem volt rajta megfelelő  „Bárca”), meg kellett állapítani mi van benne, honnan jött, mi a rendeltetése.
Szorult a kocsifelíró, ha a Hegyeshalom állomásra sóder rakodáshoz összeállított szerelvényben véletlenül meglapult pl. egy sínekkel vagy egyéb, nem könnyen észrevehető árúval rakott kocsi.  Főleg, ha a rakodó állomáson sem vették észre és markolóval  ráengedték a kavicsot a benne levő küldeményre.

Egyébként a kocsifelírói munka nem lett volna nehéz.
Igaz, hogy a mai vonatfelvevők el sem hinnék, hogy a vonatfelvétel manuálisan történt.
Akinek nem volt elég szép, olvasható írása, bizony sokszor kellett hallgatnia, hogyan szidják a kezét, akik nem tudták elolvasni.
Nagy gyakorlat kellet hozzá sötétben, hogy a kocsifelíró könyv is úgy álljon a keze ügyében, hogy tudjon bele írni, az olajos kézilámpát is úgy kellett fogni a hóna alá, hogy a kocsi adatait és azt is lássa, ahova ír.  Külön mutatvány volt, ha mindezeken felül még az esernyőt is tartani kellett, nehogy a könyv elázzon.
Két évig voltam kocsifelíró, amíg megfelelő vizsgát nem szereztem, amivel más munkakörbe kerülhettem.

Ez üres vagy rakott ?