Pipaszó 25. Egészség, sport

                PIPASZÓ

25. Egészség és sport

Sok mindenre visszaemlékszem a szegedi életemből, de olyanra nem emlékszem – hála Isten – hogy beteg lettem volna.

betegszoba

Orvossal közben-közben találkoztam, amikor az iskolával kötelező volt valamiért elmenni.

A betegszobát a bakterben belülről nem ismertem, csak a tetején levő bádogtetőn sétáltunk át egyszer-kétszer, amikor kiszöktünk a városba.

Valami rémlik, hogy még Pápán, hat éves korom környékén voltam kórházban.
De, hogy miért, sehogy nem jut eszembe.
Anyámtól egyszer kérdeztem, hogy mit kerestem én a kórházban?
Olyasmit mondott, hogy valami kiütések voltak rajtam. Gondolom bárányhimlő,  kanyaró vagy ehhez hasonló.

Mitől lehettem ilyen egészséges?  Talán ezt az egyet örökölhettem a szülőktől.
Lehet, hogy egy sarokház többet ért volna?  Nem hiszem.

a gyümölcsfán

Az is lehet oka a szervezetem ellenálló képességének, hogy nem lettem elkényeztetve.
Az biztos, hogy nem lettem teletömve kajával. Azt ettem, amit elém tettek illetve, amit a gyümölcsfákon találtam.  Ráadásul mosatlanul – Jézusom!

Ha valamilyen sérülést szereztem – már pedig rengeteget szereztem – nem lett bekötve, bebugyolálva, mondván, hogy akkor nehezebben gyógyul.
Tapasztaltam, hogy a hidegvíz mindenre képes. Csak lemostam a sebet és az idő begyógyította.
Az viszont szerencsém volt, hogy soha semmim nem tört el.
Pedig rengeteget estem még a sima terepen is, nem beszélve a fára mászás veszélyeiről.

Iskolából betegség miatt nem hiányoztam. Pedig volt, amikor szerettem volna.
De nekem nem ment olyan könnyen beteget szimulálni, mint az osztálytársaimnak.
Ha féltek a dolgozatírástól, ettek egy kis krétaport, vagy feldörzsölték a lázmérőt és már otthon is maradhattak.
Nekem soha nem ment fel a lázam 37 fok fölé.
Hiába fájt a fejem a gyomrom, nem volt lázam – semmi bajod, Isten veled – mondta az orvos.

Így utólag ráfoghatnám magamra, hogy tudatosan vigyáztam az egészségemre, de én tudom, hogy ez nem volt tudatos, inkább ösztönös.
Ösztönösen kerültem azokat a körülményeket, amelyek az egészségemre károsak lettek volna.
Például már a bakterban hozzászoktam, hogy nem zabáltam tele magamat.
Nem is lett a gyomrom feneketlen. Később is éreztem, hogy mennyi az elég és nem ettem tovább. (Volt olyan, hogy nem is lett volna mit).

Utólag annak is örülök, hogy nem szoktam rá az italra.
Sokan még most is kinevetnek, hogy nem szeretem a sört. De valahogy nincs ínyemre ez a keserű ital.
Borból,  ha egy pohárral megiszok, a másodikra már nincs igényem.
Pedig lett volna alkalmam borozni, mert később szőlőt termeltem és elég sok bor került ki a kezeim közül.
Ahogy pálinka is. A rengeteg gyümölcsfa termése legnagyobb részt a pálinkafőzőben kötött ki és folyékonnyá változott.

otthoni "fürdőszoba"

ébredés után

A vizet viszont nem csak mosakodásra használtam.

Bár az is az egészséghez tartozik.  Tisztaság fél egészség!  A bakterban adott volt a lehetőség a mindennapos fürdésre, de otthon az őrházban is megoldottam.
Ismert, hogy testünk  65-70 %-a víz. Kell az utánpótlás.
Még idejében tudomásomra jutott, hogy minden bajunk a vízhiányból ered.
Nem iszunk – vizet ! – eleget.

Amikor már tanár voltam, jött hozzám a tanuló, hogy fáj a feje, adjak valami fájdalomcsillapítót.  Nagyon meglepődött, amikor egy pohár vizet nyújtottam feléje, és semmi gyógyszert mellé.  Nehezen fogadta el.
Mondtam neki, hogy idd meg és fél óra múlva jelentkezz, hogy fáj-e még a fejed.  Nem jelentkezett.  (De nem is szidhatott, mert megéreztem volna).

A mozgás.  Szintén az egészség megőrzését szolgálja. 

reggeli torna

A bakterban néha kedvetlenül álltunk neki a reggeli tornának, pedig így utólag nagyon hasznos volt.

Ma sem hagyok ki egyetlen napot se, hogy a reggeli tornát elmulasszam.

Sőt, már kiegészítem olyan elemekkel, amikről hallottam, hogy hasznosak.
Egyszer Ferenczy Imre doktor úrral utaztam, akivel sokat beszélgettünk például arról, milyen sokat számít, ha a testünket végig ütögetjük tenyérrel vagy ököllel,  vagy végigsimogatjuk magunkat.  Persze, ha más simogatna még kellemes is lenne.  De azóta  bele építettem a reggeli tornámba.
Sőt az is a repertoáromban van, hogy a fülemet végigdörzsölöm és végül a fülcimpámat meg húzogatom, mintha születésnapom lenne.

Jut eszembe a doktor úrról, hogy 3 évenként rendszeresen kellett járni hozzá, időszakos vizsgálatra.  Ha valami probléma lett volna, akkor ezeken a vizsgálatokon kiderül.

ezt bökte belém

Nem számítom a betegségek sorába az idegbecsípődést, pedig kegyetlenül tud fájni.   Nekem is volt egyszer. Egy hónapig alig tudtam menni.  Pedig menni kellett másnaponként az üzemorvosi rendelőbe, ahol Kovács Ildi valamilyen
B jelű injekciót ( érzéstelenítő, gyulladáscsökkentő vagy éppen homeopátiás készítményt) szurkált a hátsófelembe.  (szívesen viszonoztam volna!).

Az iskolában is rendszeresek voltak a tornaórák.
Ezeket még némelyik tanuló ki tudta kerülni. Vagy ellazsálta a mozgást, vagy felmenttette magát a tornaóráról.

Néhányunknak viszont nem volt elég a tornaóra.

Volt, aki választott valamilyen sportágat, amiben kiélte a mozgásigényét.
Sokan fociztak, kézilabdáztak. Voltak nagyon ügyes tornászaink.
Mi Török Sanyi barátommal a futást választottuk. Magam részéről nem volt nehéz a választás, mert a többi sportágat átlag alatti eredménnyel tudtam csak művelni.

A futás az elég jól ment.

futás

A rövidebb távokban én voltam jobb: 100, 200 és 400 méteren, de a hosszabb távokat sorra Sanyi nyerte.  Én 500 méternél már éreztem a szúrást és abba hagytam.
Sanyi egyszer rábeszélt, hogy 800 méteren fussak előtte, amíg bírom és ő jön utánam, hogy megnyerje ezt a számot. Nehezen álltam kötélnek, mondván, én 500 méternél már „fűre lépek”.  De azért a barátság kedvéért ráálltam.

Futottam is előtte becsületesen (akkor még nem hallottam azt a kifejezést, hogy „nyúl”, ma már minden hosszú távon rendszeresen van ilyen „felvezető”), még 500 méternél sem álltam le. De a cél előtt pár méterrel már nagyon ki voltam.
Összeszorított fogakkal robogtam tovább. A cél előtt kb. két méterrel összeestem.  Annyit észleltem, hogy Sanyi elfutott mellettem és mondták neki, hogy ő az első.  Még valaki elment mellettem, neki mondták, hogy második.

Nem tudom honnan jött az ötlet, de gurultam egyet és hallottam, hogy mondják, én lettem a harmadik.

Az osztálytársaim szaladtak oda hozzám és persze Sanyi is, hogy mi van velem.
De addigra már semmi bajom nem volt. Hozták az üdítőket, a lányok a csokit és dicsérgettek, milyen önfeláldozó voltam.
Egy darabig én voltam a „sztár”!

Mondtam is Sanyinak, hogy igaz te lettél az első, de ezt a versenyt én nyertem!

Több alkalommal részt vettünk városi futóversenyen is, ahol sokszor szereztünk jó hírnevet az iskolánknak.

a séta véd az időskori elbutulás ellen

Megemlítem, hogy a futás mára már csak séta formájában fordul elő nálam.
De ez is egészséges.  Remélem még bírom is egy darabig.