Pipaszó 24. Néhány szó a zenéről

              PIPASZÓ

A zenéről néhány szót

nekem "magas" volt

Soha nem volt arra módom, hogy valamilyen hangszer közelébe kerüljek.

Pedig nagyon szerettem volna például zongorázni.
Nagyon irigyeltem azt, aki tudott zongorán játszani.
Az intézetben volt egy fiú – felettünk járt egy-két évvel és egyetemista volt – Farkas Aurél.  Csodálatosan zongorázott.
Legalább hónaponként volt a bakterban bál, ezeken Ő zongorázott. Nem csak a tánczenét játszotta jól, hanem klasszikus számokat is játszott.

szépen fújja

A tantermünkben volt egy srác, Horváth Pista, aki gyönyörűen játszott klarinéton. Ha néha elhozta a hangszerét végig játszattuk vele az estéket.
Nagyon csodálatos – úgynevezett hallgatós – számokat tudott rajta elővarázsolni.

Én magam más hangszerhez nem értettem, csak a fésűre fogott selyempapír megszólaltatásához.   Bár az sem egy utolsó hangszer.
Hallottam, hogy egyszer Luis Armstrong, amikor Pesten járt meglátogatta a Szomorú vasárnap szerzőjét Seress Rezsőt a Kispipa nevű szórakozóhelyen.
A jelenlevők unszolták, hogy játssza el trombitán az akkor már világszerte ismert Szomorú vasárnapot. Mondta, hogy sajnos nem hozta el a trombitáját, de elővett egy fésűt, rátette a selyempapírt és nagyon szépen eljátszotta rajta a csodaszép számot.

mandolin

Ha engem kérdeztek én csak azt tudtam mondani tréfásan, hogy minden hangszeren tudok játszani a cimbalom kivételével. Mert azon beleesnek a kártyalapok a húrok közé.

Volt egy fiú az intézetben, aki gitáron és mandolinon is tudott játszani.

Nem tudom hogyan intézte el, de egyszer csak alakult az intézetben egy mandolin-zenekar.
Amikor toborozta a zenekarba a tagokat engem is megkérdezett, nem akarok-e megtanulni mandolinon játszani.  Abban a pillanatban semmit sem akartam jobban.  Be is kerültem a zenekarba, mint kezdő.  A tanárnő nagyon türelmesen foglalkozott velem is, meg azokkal az amatőrökkel, akik még csatlakoztak a zenekarhoz. Köztük volt a békési barátom is, aki nagyon szépen megtanult gitározni.  Úgy tíz évvel később írta egyszer nekem levélben, hogy felkerült Budapestre, ahol alakítottak egy zenekart. Még a nevét is megváltoztatta Hurguly-ról Havasi-ra, mert ez jobban illett a zenei pályájához.

ugye szép

A magam részéről nagyon szerettem a mandolint, mert a hangokat könnyebb volt rajta megtalálni, mint a hegedűn, mert el voltak választva.

A mandolinnak sokféle formájú, méretű, hangolású változata van. Pengetővel szólaltatják meg. Nekem is volt néhány gyöngyház bevonatú pengetőm.

Jellemző a pengető szapora ide-oda mozgatásával létrehozott tremolószerű játékmód.

pengetők

Leggyakrabban négy dupla fémhúrja van, a hegedűvel azonos módon behangolva. Csak a hegedűn én nehezen találom meg a hangokat.

Ha vízszintesen a térdemre fektettem, pengetőgyűrűvel és a húrokat fémlemezzel (vagy a zsebkésemmel) szorítottam le, olyan hangot adott, mint a hawaii gitár (ha jól emlékszem slack-key technikának nevezik)
A kottát csak annyira tanultam meg, hogy ha elém került egy dal kottája, egy két próbálkozás után el tudtam játszani.  De kottából énekelni soha nem tanultam meg.  Azt tudtam, hogy hol találom a kottán és a mandolinon a „G” vagy az „Á” hangot, de arra hiába kértek volna, hogy énekeljek egy „Á”-t.   De a hangszeren tudtam, hogy hol van.

nem éneklem el

                           

hangolósíp

Ha viszont egy énekszámot megtanultunk, azt bármikor, kotta nélkül el tudtam játszani.  Így maradhattam zenekari tag. 
Nagyon sokszor felléptünk színpadon is, közönség előtt. A tanárnőnk olyan énekszámokat tanított be velünk, amelyek népszerűek és ismertek, kedveltek voltak.  Az ismertséget a novi sad-i rádió tette lehetővé, mert Szegeden mindenki azt hallgatta naphosszat.
Ma már nem találok a közelemben olyan idős embert, aki emlékezne például arra a dalra, hogy:                            

                                 "Hervad a lomb, hull a levél
                                   oly búsan szól az őszi szél
                                   madársereg nagy útra kél
                                   mert tudja már , hogy jön a tél…”

Nagyon szerettem játszani még a zombori rózsákat is:

                                                                                                  

mandolinos

„Még nyílnak a zombori rózsák
és illatozva lengenek
A párom küldi felém csókját
mikor én majd elmegyek
Az éjbe rózsaszirmok szállnak
és rózsavirág a szemeden
Majd hallod zúgását a fáknak
mért siratnak engemet.
Elmegyek most messze én
zokog már a falevél
Mögöttem a bánat jár
könnyes táncot jár
Ha nyílnak a zombori rózsák
majd visszajövök újra én.”

                    A Rúzsa Magdi viszont lehet, hogy ismeri.

Bárkitől hiába kérdezem, még csak nem is hallott olyan dalt, hogy:
                              „…Good bye  Honolulu good bye,

Fut a hajó good bye,

Tőled válnom muszáj

Good bye, gyönyörű Párizs vár,

de szívem máris fáj
hogy búcsúznom muszáj.

Egy csók, mely a szívemben ég
visszacsábít még

Az a kis édes szád
Good bye…’

Még most is el tudnám játszani. Sőt a feleségemnek el is énekeltem.

kislányom a mandolinommal

De ezt sem hagyhatom ki:

„Már leszállt a csendes éj, ablakodhoz hívlak én
Az idő későre jár, lázas ajkad engem vár.
Rózsát himbál esti szél, ablakodnál állok én
És a szívem úgy dobog, leszünk-e még boldogok.

Mert néha még, úgy néha még, engem csak sötét ablak vár
S a csendes éj, a holdas éj így búsan tova száll.
                                             De ha látom ablakod, lámpafénytől hogy ragyog
                                             Újra biztat a remény, engem hív az esti fény.”

                                                                                            

csak illusztráció

Meglepődnék, ha valaki azt írná:  Ó én ezt ismerem!

A tanárnőnk énekelni is tanított egy-két jó hangú, nálunk idősebb lányt.
Őket is mi kísértük. Bosszant, hogy nem jut eszembe a nevük, pedig biztosan híres énekesek lettek. (Ha jól emlékszem Séllei Aranka és Kálmán Magda nevezetű is volt, bár lehet, hogy később más néven lettek híresek).
Ők Zerkovitz Béla, Az estharang című szerzeményét énekelték.

Megtanultunk egy „kakukkos” dalt, aminek a tanárnő nem ismerte a szövegét.
Én írtam hozzá (más biztosan szebbet írt volna):

                                                           Kakukk, kakukk eljött a nyár

Vígan dalol ezer madár

Erdőben réten

                     puha kis fészken

Társat talál minden madár

Kakukk, kakukk dalolj madár

Erdőn, mezőn repesve szállj

Erdőben, réten

                 puha kis fészken

Kakukk, kakukk, be szép a nyár

Kakukk, kakukk az éj leszállt

Ezüstöt ont a holdsugár

Erdőben, réten

                   puha kis fészken

alszik ezer dalos madár

kakukk, kakukk be szép az éj

álmot csodás tündér mesél

erdőben, réten

                  puha kis fészken

lágy altatót suttog a szél.

Tudom, hogy nem lesz belőle sláger, de jó visszaemlékezni rá.

Szívesen leírnám a dalok kottáját is, de sajnos ahhoz nem értek. De ha kell elfütyülöm őket!                    

Amikor az iskolából elkerültem a mandolinomat magammal hoztam.
Próbáltam rajta játszani, de egyedül nem volt olyan szórakoztató, mint zenekarban.   Fel is került a hangszer a padlásra, ahol sajnos teljesen kiszáradt és használhatatlan lett.

elnyaggattam volna

A kislányomat azért sikerült lefényképeznem vele, így fényképen megmaradt az emlékezete.

Azóta más hangszerhez nem nyúltam. Bár a sógoromnak volt egy régi tangóharmonikája a padláson, amit lehoztam és szépen megtisztítottam, hátha lesz hozzá kedvem játszogatni rajta.
Nem jött össze, mert amikor a sógorom észrevette a harmonikát, nagy örömmel csapott le rá és magával is vitte.

Mondhatnám, hogy más hangszerhez nem értek, kivéve a dobot.  Mert dobolni azt szeretek – azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül – de csak az asztalon verem a taktust.

A fentieken kívül persze még sok minden történt a tanév hátralevő részében, de arról apránként fogok beszámolni, mert nem akarok gyorsan a végére érni.
Mondhatnám azt is, hogy nem akarok a vesztembe rohanni!
Ezt a mondatomat majd év végén lehet értelmezni!