2018. március 2., péntek

Csodaszép Magyarország 386. Érd

Humor az van!


Érd

Gyógyvíz és minaret

A párhuzamos völgyekkel szabdalt Tétényi-fennsíkon terül el a Közép-Duna-vidék második legnagyobb, mintegy 57 ezer lakosú települése, az 1979-ben városi rangra emelkedett Érd, amelyet korábban Európa legnagyobb falvaként emlegettek.
Nagyállomás

A Duna-parti település Tárnoktól keletre, Diósdtól nyugatra terül el a Tétényi-fennsík és az Érdi-tető dombokkal tagolt vidékén. Érdliget és Ófalu a Duna egykori árterületén fekszik.
A székesfehérvári (30A) és a pusztaszabolcsi (40A) vasútvonalak öt megállóval nagy hivatásforgalmat bonyolítanak (Tétényliget, korábbi nevén Nagytétény-Érdliget és Érd alsó a 30a-n ; Érdliget és Érd felső, a 30a-n és a 40a-n (a 30a csak Érd felsőn áll meg), „Érd nagyállomás” a 40a-n található).




Minaret

Az Ófalu városrészben található, 1600-as években épült Minaret a török uralomra emlékeztet.  Az épületet és a hozzá kapcsolódó dzsámit a fehérvári Hamza bég által építtetett palánkvár területén emelték. (Érdet sokáig Hamzsabégnek is hívták).
A 23 méter magas zömök minaret müezzinerkélye és sisakja valószínűleg egy villámcsapás következtében megsérült, később betonból formálták meg újra az erkély feletti részt. A dzsámi mára elpusztult. Köveit széthordták.
A toronyból remek kilátás nyílik a városra, ám a szomszédos dzsámi sajnálatos módon nem élte túl az évszázadok viharait.
Hazánkban mindössze három városban maradt meg minaret: Eger, Pécs, Érd).
Kutyavár

A város másik középkori eredetű emléke a Kutyavár, egy gótikus vadászkastély maradványa.
A néphit szerint Mátyás király ölebeinek, vadászkutyáinak lakhelye volt.
Ma már csak faltöredékek láthatók belőle.
A minarettől karnyújtásnyira található Érd Gyógyfürdője, amelynek 800 méter mélyről feltörő, 42 Celsius fokos, nátrium-hidrokarbonátos, kloridos, szulfátos termálvize ivókúra formájában gyomorbetegségek, bélhurut és epekőbántalmak esetén nyújt enyhülést.  Benne megmártózva azok remélhetnek javulást, akik a fürdőt reumatikus és köszvényes bántalmakkal keresik fel, törések után lábadoznak vagy makacs bőrbetegséggel bajlódnak.
A gyógyfürdő szolgáltatásai közé tartozik a masszázs, vízimasszázs,  iszappakolás, szauna és szépségápolás is.
Napfény Otthon

A fürdő körül több panzió és szálloda is várja az Érdre látogatókat.
A város központjában, egy 19. századi kúriában fogadja látogatóit a Magyar Földrajzi Múzeum.  Itt többek közt Kőrösi Csoma Sándor, Teleki Pál vagy Benyovszky Móric munkásságának emlékei fedezhetők fel.





Kakukk-hegy

Látnivalók
Kakukk-hegy
A Kakukk-hegy az ország azon ritka területeinek egyike, amelyen a bevezetőben ismertetett löszerdős sztyepp a szó szoros értelmében, erdő-gyep mozaik formájában maradt fenn
Az Érdi-magaspart
"Az Érdi-magaspart alámosott, függőleges falakkal törik le Ófalu ill. a Duna felé. A fennsík legmagasabb pontja a 177 méteres Kakukk-hegy Ófalu fölött, míg a 163 méteres Sánc-hegy a Duna fölött hívja fel magára a figyelmet.
Magaspart

Fundoklia-völgy
Érd-Parkváros tájképileg legszebb része a szarmata mészkőbe bevágódott karsztos aszóvölgy, a Fundoklia. ember kultúrájának világhírű magyarországi lelőhelye".A Fundoklia-völgyben és környékén mintegy 25 védett növényfaj fordul elő és több védett gyíkfajnak és cickányfélének nyújt menedéket, de az erdei sikló is előfordul.







Harangjáték

Harangjáték
1993-ban, Érd első okleveles említésének 750. évfordulóján adták át. A harangjáték 12 harangja 45 dallamot szólaltat meg.
Szent Mihály-templom


A 15. századi romokon újjáépülő templomot 1723-ban áldották meg. Illésházy János kegyúr bőkezűségéből épült fel a templom órapárkányos tornya 1774-ben. 

 
Minaret


"A római hadi út nyomvonala mellett emelkedik a török világ letűnt emlékét idéző, XVII. században épült dzsámi minaretje. A 23 m magas érdi minaret a magyarországi török tornyok között zömökségével tűnik ki. Törzse 12 szög alaprajzú. Körerkélyéhez 53 db változó magasságú kicsorbult csigalépcső vezet fel. A lépcső megvilágítását a torony falába épített résnyi nyílások biztosítják."
II. Lajos emlékmű
1926-ban a mohácsi csata 400 éves évfordulójára állították. A római korból származó oroszlánnal díszített emlékmű II. Lajos magyar király érdi tartózkodását örökíti meg.
Fundoklia völgy

Kutyavár
A Kutyavár Érd legrégebbi, 15. századi gótikus építménye. A legenda szerint Hunyadi Mátyás építtette vadászkutyái és azok gondozói, a kutyapecérek számára. Ma már csak romjai láthatóak. Nem tudni, valóban Mátyás király építtette-e, vagy az Elbenyi testvérek.
Fenyőerdő
Érd-Parkvárosban a Borostyán utcából közelíthető meg a magas mészkőfallal körülvett kertben a védett erdőség, melynek telepített állományát az erdeifenyő (Pinus silvestris) uralja. Az erősen meszes, karsztos felszínen a csekély termőképességű talajon is jól megél az erdeifenyő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése