Pipaszó 9. Koppányszántón

               

            PIPASZÓ

Koppányszántón

Az ötödik osztályról nem tudok sokat mesélni.
Nem lógtam ki a sorból.  Ugyanúgy tanultam, játszottam, rosszalkodtam, mint a társaim.  Nem lettem kitűnő, de még jeles tanuló sem.
Anyámnak mindig azt mondták – gondolom más szülőknek is ugyanezt - , hogy sokkal jobb tanuló lehetnék, mert többre lennék képes, ha odafigyelnék.

Fakarusz

A nyári szünetben olyan helyre mentem, ahol még nem jártam.
Megtudtam, hogy van nekem egy keresztanyám, az anyám legidősebb nővére,
Annus néni, aki Koppányszántón lakik, Tolna megyében.
Tamási állomásig vonattal mentünk, onnan autóbusszal. Az igazsághoz tartozik, hogy ez az autóbusz nem igazán volt busz. Úgy is becézték, hogy fakarusz.
Lényegében egy ponyvás teherautó volt, amibe padokat raktak.  Elég kényelmetlen volt vele az utazás.
Első ízben persze eljött velem anyám.  Ezen kívül még kétszer jártam Szántón, akkor már egyedül utaztam és izgalmasabb volt, mint az első út.

Keresztanyám első férje eltűnt a háborúban.  Most egy cipésznek a felesége, akit Béla bácsinak hívtam és nagyon jópofa ember volt, mint általában a suszterok.
A fél falu ismerte, mert ügyesen tudott használható lábbeliket előállítani a már használhatatlannak látszókból is. Ráadásul fillérekért.

Harangkötelek

Keresztanyám a helyi templom alkalmazottja volt. Takarította, gondozta a virágokat, gondoskodott róla, hogy a papnak mindig oda legyen készítve minden, ami éppen szükséges.  A harangozást is keresztanyám végezte.
Ebbe beavatott engem is.  A déli harangszót, amíg itt voltam, én játszottam el a harangokkal a falubelieknek.
Arra kellett vigyázni, nehogy eltévesszem. Nehogy rövid, nehogy hosszú legyen a harangszó.  Arra tanított keresztanyám, hogy harangozás közben a „Hiszekegyet..” kellett mondanom és akkor kellett „szakítani”, amikor oda értem, hogy „..és az ige testté lőn..”.(Persze, ha ismeritek ezt az imát).

Harangok a toronyban

 Később nem mondtam az imát, hanem számoltam.   Senkinek nem volt kifogása a harangozásomra.
Amikor kitudódott, hogy Pápán minisztráltam, a pap itt is bevont egyszer-kétszer segédkezni.
Sőt el kellett mennem a zarándokokkal 

Megyünk Andocsra

Andocsra, a búcsúba, persze gyalog mentünk és végig énekelgettük a zsoltárokat. Béla bátyám itt is mókázott, ha csak tehette.
A zsoltár éneklése közben a szomszédasszonya odaszólt neki, hogy: kifolyik a vize a kulacsából  Béla bácsi!  Ő nem hagyta abba az éneket, úgy válaszolt:  „Nem folyik ki, be van dugva, Mária segíts!”

Eperfák

Amit nem nagyon szerettem, az a selyemhernyó tenyészet volt a padláson.
Keresztanyám minden délután megszólított:  Gyere kisfiam, szedünk eperlevelet!
Persze az eperlevelet leginkább én szedtem. A hozzá mellékelt zsákkal fel- másztam az eperfára, amiből rengeteg volt a szántói utcán.  Mondtam is Béla bátyámnak, hogy a nóta szerint:  „A szántói híres utca, cimbalommal van kirakva…”.  Ezzel ellentétben itt minden utca tele van eperfával. Cimbalom egy se!  Tetszett is az öregnek!

Selyemhernyók

Ezért is vállaltak az itt lakók is – gondolom máshol is volt ilyen – selyemhernyó tenyésztést.
A padlás tele volt a ronda kukacokkal és csak zabálták az eperlevelet, amíg csak be nem gubóztak. Akkor aztán elvitték őket.  Hogy mennyit lehetett ezzel keresni, azt nem tudom, de több nyáron már nem láttam őket a padláson.

Begubóztak

Többször is jártam keresztanyámnál.  Olyankor is, amikor már legénykedtem.
Magyarul, érdekelni kezdtek a lányok.
Le is mentem néha a faluba, de más szórakozóhely nem volt, csak a kocsma.
Na, nem inni mentem, hanem a kuglizókat lestem, sőt ha engedték, akkor a bábukat is állogattam.
Egyszer még bál is volt, ahova leengedett keresztanyám.

Ötödikes koromban volt az iskolában egy tánccsoport, ahova én is csatlakoztam.  A tánctanárnőnk, ha jól viselkedtünk, a néptánc befejezése után, ha ügyesek voltunk, néhány lépésre megtanított bennünket a szalon táncokból.
Most ki is próbáltam.

Bálozók

Megismerkedtem, néhány fiúval, akiktől érdeklődtem, hogy melyik kislánnyal táncolhatok, anélkül, hogy valaki nemtetszését fejezné ki.
Meglepődve hallgattam, hogy a 14 éves, nyolcadikos, helyes lányok már mind menyasszonyok. Pedig velük szerettem volna táncolni.
Óva intettek ettől az elgondolásomtól.
Felkértem hát egy idősebb!, 17-18 éves lányt, aki ugyan egy kicsit dundi volt – talán ezért nem kérték meg még a kezét – de legalább tudtam táncolni.
Többet aztán Szántón nem mentem el a bálba.

Andocs, Mária szobor

Andocs népe még a török megszállás alatt is megőrizte hitét és a nagyszerű legenda hagyományát. Annyira, hogy még a törökök sem merték levenni a kegykápolna tornyocskájáról a keresztet, és teljes szabadságot, védelmet adtak Andocs népének és az ide zarándoklóknak.

Főbúcsúja augusztus 15-én van. A szűzanya és a kis Jézus kegyszobrát korona teszi ékesebbé, és mindkettőjük drága alakját kb. kétszáz év óta szebbnél szebb ruhákba öltözteti az áhítatos hívősereg. Minden év augusztus 15-én vadonatúj ruhácskákat kapnak. Ezeket a hívek készítik. A régi öltözékeket pedig elteszik, és a templom melletti kegyhelymúzeumban őrzik.