Pipaszó 10. MÁV Nevelőintézet

                PIPASZÓ

Nevelőotthon

 Elcsodálkoztam egy kissé, amikor anyám augusztus közepe felé azt mondta:

Gyere fiam, veszünk egy-két ruhát neked, amiben elmehetsz Szegedre.

MÁV Nevelő bejárata

Sok mindent ugyan nem vettünk, de nekem így is soknak tűnt az új nadrág, cipő, zoknik, ingek.
Megkérdeztem, hogy miért is megyek én Szegedre?
Azért fiam, mert Nevelőintézetbe kell, hogy adjalak, mivel itthon nagyon nehezen jövünk ki a fizetésemből.
Csakugyan nem dúskáltunk a jólétben.  Ekkor már ott sorakozott mögöttem két húgom is. A nagyobbik jövőre már megy iskolába.
Nem tetszett ugyan az a megnevezés, hogy Nevelőintézet, mert elég negatív kicsengése volt.  Úgy éreztem, hogy azokat a gyerekeket küldik Nevelőintézetbe, akik valami rosszat cselekedtek.

Tanterem

Mivel ilyen dolgot magamról fel sem tételeztem, megkérdeztem anyámtól, hogy kikkel leszek én ott együtt, csak nem csavargó gyerekekkel?
Megnyugtatott és elmagyarázta, hogy ez olyan iskola, kollégium, ahol a vasutas szülők gyermekei kapnak helyet, minimális ellátás fejében.
Most, hogy ezeket írom, eszembe jut, hogy személyszállítási vezető koromban mekkora összetűzésbe keveredtem a főnökömmel a következők miatt:

Kaptunk egy rendelkezést a felettes szerveinktől, aminek a fejrészébe ez volt írva:    „Árva és félárva vasutas szülők gyermekeinek óvodai- és iskolai elhelyezése.”
Mutatom a főnöknek, hogy ezt a címet igencsak elírták. Olvassa csak el.

Elolvasta és azt mondta, hogy nincs ezzel semmi baj.  Hülye vagy, ha nem érted.  Mondtam neki, hogy beküldöm a Ludas Matyiba, mert ez így hülyeség.

Nem a vasutas szülők árvák és  félárvák, hanem a gyerekeik.
Azt találtam mondani, hogy ő is csak olyan, mint, aki ezt leírta.
Nem váltunk el barátsággal.

Ebédlő

Nos, ebbe a szegedi kollégiumba érve megtudtam, hogy ezt intézetnek nevezik és városszerte Bakter a neve, és bennünket, akik ide járunk illetve itt élünk szintén bakternak neveznek.

Az ide kerülő gyerekek vagy nagycsaládok gyerekei voltak, vagy fél-családokban éltek, vagy szüleik más módon nem tudták előteremteni gyermekük taníttatásához a megfelelő összeget.

Megértettem, hogy nem a szabadulás vágyával, hanem azzal adták intézetbe gyermeküket, hogy több legyen belőle, mint saját magukból. Ilyen módon az intézet fontos szociális és kulturális feladatot töltött be.

 Magam is tapasztaltam, hogy olyanokhoz jutottam, amiről otthon még csak álmodni sem mertem.  (Ezekről még fogok mesélni).

Egy hamvas arcú kis bakter

A kollégiumi díjat, ami általában nem volt magas, a szülők jövedelme és a gyermek tanulmányi eredménye határozta meg.

Ezért a bakter, lakást, teljes ellátást, ruházatot, tanszereket kapott, azaz mindent, ami a tanuláshoz, létfenntartáshoz kellett.

Anyám gyorsan rábízott engem egy nevelőtanárra, aki egyengette az utamat a megfelelő helyekre.
Ami viszont feltűnt és valahogy nem értettem:  Majd nem minden gyerek sírt az anyja karjában, néha az anyjával együtt. Ennyire nehéz az elválás?
Jómagam nagyon keveset voltam az anyám karjaiban. Ha voltam is csak nagyon apró koromban lehetett.  Amikor hatévesen megismertem, már nem voltam éppen karon ülő.

Volt, aki sírt

Ágyneműt és fehérneműt a varrodában kaptunk. Minden darabba bele lett varrva az azonosító számom, amire ma is emlékszem, mert könnyű volt:  246.
A szabónál dobáltak ránk zubbonyokat (hétköznapi, ünneplő és játszó), valamint nadrágokat, sapkát, kabátot. A ruhákat aztán egymás között addig cserélgettük, hogy végül is  rendes, méretes ruhánk lett.
A felszerelés az ágyak fölhúzásával, a hálótermi rend kialakításával (emeletes ágyakban aludtunk), valamint a tanulószobai (tantermi) hely elfoglalásával és elrendezésével zárult.
Az ágyazásnál egy ellenőrző nevelő, amikor átvette a hálót – nyilván nevelési szándékkal – azonnal feldobott minden ágyat. Kezdhettük újra, de az már jó volt, még ha nem is lett olyan, mint először!

Az egyenruhához vállapok is tartoztak, amelyek a tanulmányi eredményt jelezték, egy stráf mellé egy, kettő vagy három fekvő „V” jelezte az eredményt.

A fölszerelés délre befejeződött. Ebéd után kaptunk kimenőt, amit később csak szombat és vasárnap délután a szobarendet követően kaptunk.

A tanév eleji izgalmakkal teli napokat a tanulással eltöltött hétköznapok követték.
Lesz még mit meséljek.

 

Kultúrterem