Várszinház |
Cserszegtomaj
Betyársírok a fűz tövében
Keszthely és Hévíz felett, egy képzeletbeli háromszög
csúcsán érünk Cserszegtomajra.
Cserszeg település neve a magyar
cser és szeg (szeglet) szavak összetételéből származik. Tomaj helységnév a Tomaj nemzetség nevéből származik.
Margit kilát |
A település első említése – Tolmaj néven – 1357-ből való, amikor is
Keszthellyel együtt írták össze.
A község határában, messziről is jól láthatóan magasodik a
falu kilátótornya, amelynek tetejére hosszú lépcsősor vezet, s ahonnan
belátható az egész Keszthelyi-öböl, a környező dombok és hegyek.
Kastélyszálloda |
A falu határában építették fel a Festeticsek 1728-banazt az
uradalmi Fogadót és Csárdát, amely azóta is várja a vendégeket.
Az épülethez – amellett, hogy népi barokk építészetünk pompás emléke – több monda is fűződik.
A fogadó egykor ugyanis a környék betyárjainak kedvelt találkozóhelye volt.
Az épülethez – amellett, hogy népi barokk építészetünk pompás emléke – több monda is fűződik.
A fogadó egykor ugyanis a környék betyárjainak kedvelt találkozóhelye volt.
Ezt bizonyítandó a falakon megannyi híres, hírhedt betyár
képe függ (fotók és rajzok), de
olvashatunk korabeli körözőleveleket, s láthatóak a 19. századi betyárok fegyverei is.
olvashatunk korabeli körözőleveleket, s láthatóak a 19. századi betyárok fegyverei is.
A csárda mögötti gyepen, hatalmas fűzfa árnyékában lelt örök
nyugodalmat Vak Illés és
Kökes Pista a környék betyárjai.
Kökes Pista a környék betyárjai.
Dobogó major |
A község említésekor nem szabad megfeledkezni a nagy
népszerűségnek és keresletnek örvendő borról, a cserszegi fűszeresről sem.
Lefelé a kútbarlangba |
A település legérdekesebb látnivalója az egyedülálló Cserszegtomaji-kútbarlang, amit 1930-ban Tóth Lajos
kútmester véletlenül fedezett fel, és amely szövevényes hálózattal, valamint
különleges formakinccsel rendelkezik. A barlang fokozottan védett természeti
képződmény.
A Kútbarlang.
Megkapta a Zala megye csodája címet.
További látnivalók:- Arborétum
- Okker- és piritbánya
- Európa tér
- Templom
- Szent Anna-kápolna
- Várszínház
- Margit-kilátó
- Acheron-kútbarlang
Római katolikus templom |
Csókakő |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése