2017. március 31., péntek

Csodaszép Magyarország 242. Révfülöp

A Hajóállomás épülete 


Révfülöp

Az ősi átkelőhely

Amint a helység nevéből is kitűnik, Révfülöp már a középkorban kapcsolatot jelentett az északi és déli part között.
Vonattal elérhető a Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca-vasútvonalon.

Ecserpusztai rom


Cholnoky Jenő jeles földrajztudós egykori véleménye szerint "…a révfülöpi Fülöp-hegyről nyílik a világ egyik legszebb tája. Vannak magasabb hegyek, nagyobb vizek, de ahol a vulkáni kúpok csodás sokasága találkozik a széles víztükörrel, hát ilyet alig találunk a világon.






Szigeti strand

Nem véletlen, hogy itt, Révfülöp és Balatonboglár között volt az első Balaton-átúszó verseny, s az első „csavargőzös” hajónk is ezen a távon járt 1846-tól 1891-ig.
A község felett őrködő Fülöp-hegyről páratlan kilátás nyílik az itt álló kilátóból a tanúhegyekre.
Ugyancsak a környező hegyek ölelésében bukkanhatunk rá az egykori ecséri templom romjaira, s aki néhány kilométerre még jobban bemerészkedik a szárazföld belsejébe, az a közeli Kővágóörs határában található kőrengeteget is felkeresheti.

Fülöp hegyi kilátó


A Balaton-átúszó versenyeket 1974 óta rendezik meg minden évben.
Az 5,2 kilométeres erőpróbát Révfülöp és Balatonboglár között kell teljesíteni az arra  vállalkozóknak.
A mára több, mint tízezer résztvevőt számláló eseményt különböző kiegészítő programok, többórás koncertsorozat, valamint tűzijáték is színesíti.




Békakirály ivókút







A révész szobra a mólón.

2017. március 28., kedd

Csodaszép Magyarország 241. Dörgicse


Alsódörgicsei evangélikus templom


Dörgicse

Az öt templom falva


Balatonakalitól kb. 5 km-re északnyugatra helyezkedik el, a Balaton-felvidék középső, Balatonfüred és Badacsony közti szakaszára jellemző, a tóparti hegysor mögött kialakult márgás alapkőzetű medencék egyikében, amit a település után Dörgicsei-medencének neveznek.
Utcarészlet

A területen a XIII-XV. században 6 falu alakult ki:
Boldogasszony vagy Alsódörgicse,   Szentpéterdörgicse vagy Felsődörgicse, Szarkadörgicse,               Akalidörgicse,  Kisfaluddörgicse és  Ságdörgicse.

Szarkadörgicse településrész nevében a  megkülönböztető "Szarka-" előtag a legnagyobb itteni nemes családra, a Szarka családra emlékeztet.
Érdekessége, hogy  ennek megfelelően a dikális összeírásokban 1534, 1542, 1548, és 1549-ben a faluban csak Szarka nevűek vannak összeírva
.

Felújított antik parasztház

A helység neve talán kapcsolatba hozható a magyar nyelvjárási dörgécs durbincs halnévvel, amely személynévként alkalmazva lehetett a helységnév előzménye. Az Alsó- előtag Felsődörgicse előtagjával van korrelációban. A korábbi települések ma településrészek.
A nádtetős házakat, présházakat, a keskeny kanyargós utcácskákat és a szakrális építészet gyöngyszemeit látva úgy érzi az utazó, hogy megállt az idő.
Egyházai még a települések végleges megkötődése előtt épültek mégpedig az alsó részben Boldogasszony, a felső részben Szent Péter tiszteletére.
Templomrom, Alsódörgicse

Az Alsó- és Felsődörgicse egyesülése révén létrejött 300 lelkes kis faluban öt templom áll.
Igaz, ezek közül kettő csak romjaiban, de a fenti tény ennek ellenére sem hétköznapi.
S ha idesoroljuk Kisdörgicse két templomát is, minden bizonnyal egyedi „rekorddal” állunk szemben. 
A Felsődörgicsei kettős templom romja különösen érdekes.
A templomegyüttes első része egy itt álló római szentély elemeit felhasználva épült a 11. század elején. 
Az Alsódörgicsei templom a 13. században, kerítőfallal épült.

Levendarium

 
Történelmi szobor a templomromok környezetében 

2017. március 26., vasárnap

Csodaszép Magyarország 240. Hegyestű

Hegyestű, bazaltbánya volt


Hegyestű

A megdermedt történelem

A Hegyestű vagy Hegyes-tű egy tanúhegy a Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti peremén, Monoszló és Zánka között, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén.

Geológiai bemutatóhely

Tengerszint feletti magassága 337 m vagy 338 m.
A korábbi bazaltbányászat miatt elveszítette eredeti kúp formáját, azonban a nyersanyag-kitermelésnek köszönhető, hogy feltárult a hegy belső szerkezete, s láthatóvá vált az egykori vulkáni kürtőben megrekedt, s kihűlése során oszlopokká szilárdult bazalt.
A hegy tetején Árpád-kori cserepeket, illetve egy nagyjából kör alakú falgyűrűt találtak a régészek.
Zánkáról, az egykori úttörővárosból vezet fel az út a 338 méter magas Hegyestűre.
Az óriás bazaltoszlopok tövében lépdelve a szemünk láttára elevenednek meg a Föld geológiai történelemkönyvének lapjai.
A 30-50 cm átmérőjű, 50 méter magas bazaltoszlopok, mint kővé vált orgonasípok emelkednek méltóságteljesen a mesés táj fölé.

Hegyestű, Múzeum

A Hegyestű tövében szabadtéri ásványgyűjtemény mutatja be a Balatonfelvidéken található képződményeket.
A bazaltoszlopok tetejére kiépített út vezet, s félútról letekintve káprázatos kilátás nyílik a tájra.
Egy panorámatérkép segít eligazodni, mit is lát a turista alant a Káli medencében és a Balaton körül.
Megszemlélhető innen a Fonyódi hegy, a Badacsony, a Gulács, a Keszthelyi hegység, a Csobánc, a Fekete hegy, a Boncos tető és a távoli Tátika hegy is.
Erdei iskola


1930-ban kezdték el a bazalt kitermelését a Hegyestűn. A Balaton-felvidéki bazaltbányászat elleni erőteljes tiltakozás eredményeképpen az 1960-as évek közepén a Természetvédelmi Tanács meghatározta az itteni bányák jövőjét. A Hegyestűvel kapcsolatban hozott határozat szerint az akkori bányafalat már nem bonthatták tovább, csak a fal mentén az alapzatig fejthették a hegyet. Ennek megfelelően a bánya 1970-ig működött, majd felhagyták.
A bányászat eredményeként a hegy mintegy felét letermelték.

Bemutatóhely

Miután az egykori bánya természetvédelmi kezelésbe került, 1996–97-ben rendbe tették az elhanyagolt területet. Az egyik bányaépületben 1998-ban állandó kiállítás nyílt, melyen az egykori kőbányászatot, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékeit, a Balaton-felvidék földtörténetét, kőzeteit és a Hegyestű kialakulását mutatják be.
A fogadóépületben lehetőség van kiadványok, ajándéktárgyak megvásárlására, illetve frissítők fogyasztására.

Tagyon birtok, lazulós hely

A Tagyon birtok a festői szépségű Hegyestű tövében található. Mint sok romantikus vállalkozás a Tagyon Birtok is egy baráti hóbortból kezdődött.
Később folyamatosan bővült a terület mérete és a szolgáltatások mennyisége, de a szlogen maradt a régi: “Barátoktól barátoknak..”




Kiszolgálás

2017. március 24., péntek

Csodaszép Magyarország 239. Salföld major

Állatsímogató


Salföld-major

Ősi fajták emberközelben

A honfoglaló Kál harka szállásterületének szívében, Salföldön hozta létre központi bemutatóhelyét a Balaton Felvidéki Nemzeti Park.

Salföld major

Salföld település a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén helyezkedik el, csupán 5 km-re a Balatontól a gyönyörű természeti szépségekkel bíró Káli-medencében.
A településen barangolva lenyűgöző szépségű és gondosan karbantartott házikókat láthatunk, melyek mind magukon hordozzák a táj népi építészeti emlékeit.
A lankás dombokkal határolt természetvédelmi major ideális kirándulóhely gyermekes családoknak és minden olyan embernek, akinek ritkán volt (van) lehetősége háziállatok közelében lenni.


Pajta Galéria

A Káli-medencében található Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban lévő Salföldi majorban az csak az egyik pláne, hogy milyen környezetben mutatja be az őshonos magyar háziállatfajtákat és a majorságokra nem feltétlenül jellemző egyéb érdekességeket.
Tévhit, hogy a kiállítás csak strandidő hiányában, gyerekekkel, vagy aktívabb program híján ér meg egy látogatást. Salföldön akkor is remekül érezhetjük magunkat, ha eddig összekevertük a pumit a pulival.

                                                                                  
Tipikus salföldi ház

A Salföldi major célja, hogy a Balaton-felvidék régi épületei és birtokainak rendezése által alkotott autentikus környezetben mutassa be elsősorban a rackajuhot, a bivalyt, a szürke marhát, a baromfit, a pásztorkutyákat és a lovakat.
A Balaton légvonalban három kilométerre található, így a faluszéli gazdaság azoknak is remek alternatíva lehet, akik nem kifejezetten a látnivalók miatt érkeztek a Káli-medencébe. Itt amellett, hogy a negyven lovat számláló ménessel, a pónikkal ismerkedhetünk, évente többször is kutyaversenyekbe is belefuthatunk. 
Lovasbemutató

Májusban és júniusban például Svéd-, illetve Finnországból is érkeztek ebek, hogy a pásztorkutya terelő bajnokságon megküzdhessenek fajtársaikkal. Ösztönpróba, szépségverseny, családi programok - ezekre lehet számítani minden évben
Ráadásul itt nem akármilyen jószágokat, hanem az őshonos magyar háziállatfajtákat
(szürke-marha, rackajuh, puli és komondor) tekinthetjük meg.
Mód nyílik lovaglásra (tereptúrára is), kocsikázásra, a legkisebbek pedig a pónik nyergébe pattanva tehetnek meg néhány kört, emellett lovasbemutatók is gazdagítják a programot.

Pálos kolostorrom

Az egyik gazdasági épületben kiállítás látogatható, amelynek anyaga az 1910-30-as évek Balatonjának területeit, községeit hasonlítja össze a mai állapotokkal.
Nem messze innen, Ábrahámhegy és Salföld között, az Öreg-hegy erdejének ölelésében, a meghitt hangulatú egykori pálos kolostor kínál érdekes látnivalót.






Kékkút, Levendulaporta
Salföldtől néhány kilométerre található Kékkút, ahol a híres forrásvíz tör a felszínre.
A Theodora bizánci császárnőről elnevezett frissítő ásványvizet a palackozó üzem melletti szabadon folyó kútnál bárki megkóstolhatja.






Salföld temploma

2017. március 23., csütörtök

Csodaszép Magyarország 238. Tapolca-Diszel

Első Magyar Látványtár


Tapolca-diszel

Magánmúzeum a malomban

Tapolcától keletre, öt percnyi autóútra fekszik Tapolca-diszel.
Diszel 1977. április elseje óta Tapolcához tartozó egykori község.
Az Eger-patak két partján elterülő település Tapolcától 5 kilométerre keletre fekszik a 77-es főút mentén.
Először 1255-ben említik az oklevelek Terra nomine Dezl és nobiles de Dezl neveken,
1329-ben pedig Dyzl néven.
Az Árpád-házi királyok idejében udvarnokok laktak a településen.

Látványtár

A faluszéli egykori malom és a mellette álló gazdasági  és lakóépületek rendkívül leromlott  állapotban várták, hogy végleg az enyészeté legyenek.
Ám a megszállott műgyűjtő, Vörösváry Ákos látott fantáziát az ódon malomépületben és felújítva azt, itt hozta létre az Első Magyar Látványtárat.
A kiállítóházban évente változó tematikájú egyedi kompozíció alapján kialakított tárlatokat rendeznek.
A kortárs képzőművészet alkotásai mellett helyet kapnak itt ipari és kézműves tárgyak vagy
akár a hétköznapi élet már eldobásra ítélt használati tárgyai is.

Csobánc kilátó


                                       
Szent György hegy





Diszeltől mindössze 3 kilométerre található a csonka-kúp alakú Csobánc hegy, amelynek tövében egy rendkívül romos középkori templom található, míg a hegy tetején Csobánc 13. századi várának maradványai tekinthetők meg.
Szüreti felvonulás


Kéknefelejcs nyaralóház







Tapolca-Diszel térségében 2000. év nyarán Mohos Csaba elhatározta, hogy a térségben fellelhető öreg motorokkal és motorosaikkal egy rövid túrát szervez. Már az első túrára is szép számmal akadtak jelentkezők, azóta a Rozsdamarók több mint egy évtizede aktív résztvevői a veterános életnek.


Rozsdamarók

2017. március 21., kedd

Csodaszép Magyarország 237. Kisapáti

Kisapáti templom


Kisapáti

Falu a nagy hegy tövében

A Tapolcai-medencében, a Szent György-hegy keleti oldalánál fekszik, Tapolcától 5 km-re délkeletre.
Első írásos említése 1222-ből van (Apaty). A arra utal, hogy a település a pannonhalmi apátság tulajdona volt, a Kis előtag a közeli Monostorapátitól való megkülönböztetésül lehet a névben. Hívták Sárosapátinak is.
A mindössze 400 lelket számláló pici falu a Szent György-hegy hatalmas tömegének kontrasztjaként búvik meg a 415 méteres tanúhegy keleti oldalán.
A község lakói évszázadok óta szőlőművelésből élnek, a hegy lankáin termő szőlő kincsét a boros gazdáknál ki-ki maga is megízlelheti.
 
A falu határában középkori templom romja látogatható, ám a hegy híres bazaltorgonái minden bizonnyal még ennél is maradandóbb élménnyel örvendeztetik meg az érdeklődő turistákat.

Kilátás a Szent György hegyről

A hatalmas vulkáni oszlopok lenyűgöző látványa csak bevezető ahhoz a pompás panorámához, amely a Tapolcai medence tanúhegyeire és a csodálatos Balatonra nyílik innen.


Nemesgulács-Kisapáti mh










A bazaltorgonák alatt található a Kaán Károly nevét viselő turistaház, ami egész év folyamán üzemel, így egy kicsit vállalkozik is a település. A múlt tiszteletének is nagy szerepet adva, felavatták a II. világháborús emléktáblát.
A kisapáti Szent Kereszt Kápolna a többszöri tulajdonos váltások következtében végül a Pannonhalmi Bencés Apátság tulajdonát képezte. A település így kapta az apáti nevet.


Kápolna
 A kápolna a mai napig szerencsésen átvészelte az idő viszontagságait, így Kisapáti legrégebbi épülete, melyet folyamatosan karbantartanak.
Nemesgulács-Kisapáti megállóhely egy Veszprém megyei vasútállomás, Kisapáti településen, melyet a MÁV üzemeltet.
A hegyközség borai dobogós helyezéseket hoznak rendszeresen.
Aki pedig e nedűk helyett a tiszta forrásból származó vizekre esküszik, annak is van mit kóstolnia: ilyen a Szent György-hegyi természetes ásványvíz.
A gólyák is szívesen járnak ide

2017. március 19., vasárnap

Csodaszép Magyarország 236. Badacsony

Szegedi Róza Irodalmi és Bormúzeum


Badacsony

A szürkebarát hazája

A Badacsony a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegye, a Balaton két öble közé ékelődve magasodik. A csaknem kerek hegy kerülete 11 km, észak-déli irányban kissé megnyúlt tetőrégiójának átmérője 1–1,5 km.
Badacsony

Badacsony nevű állomás ugyan létezik, ám ilyen nevű települést hiába is keresne az utazó a térképen.
Több apró, Badacsony előnevű falu veszi körül a legendás, 438 méter magas, lapított tetejű hegyet.
Érdemes felkaptatni a vulkanikus eredetű tanúhegy derekára, ahonnan lenézve szinte az egész tó a tájat fürkésző előtt fekszik, önzetlenül feltárva minden szépségét.
A Szegedi Róza Házban, a Kisfaludy Házban vagy a Bormúzeumban még a legigényesebb  borbarátok is megtalálják a számításukat, ha azért kirándultak ide, hogy megízleljék a hegy nedűjét.

Kilátó

A lejtőkön és a környéken bármely gazdához vagy borászhoz betérhetünk, igaz, a bor szeretete előfeltétel,  Badacsonytördemicen és Badacsonyörsön ugyanúgy, mint Badacsonytomajban.
Badacsonytomaj még egy különlegességgel is szolgál a látogatóknak:
Az Európa Első Bazalt templomaként 1930-32 között emelt katolikus templom ugyanis kizárólag a hegy bazaltjából faragott téglákból épült.
A szürke kéttornyú épület roppant tömegével hangsúlyos látványossága a vidéknek.







Szent Imre Bazalt templom

A Badacsony lejtőin termő szőlőket, a szőlőkultúrát még a rómaiak telepítették és a később idetelepedő népek is átvették.
A szőlőültetvények különleges mikroklímában érlelik gyümölcseiket.
A Balaton ugyanis éjjel kiadja magából a nappal magába szívott meleget, s ezzel éri el hőmérsékletkiegyenlítő hatását.
Ez segíti elő az ízletes szőlőszemek fejlődését.
A hegy bazaltsipkája hosszú és meleg vénasszonyok nyarát eredményez, amely rendkívül kedvezően befolyásolja a szőlő érési folyamatát.


Badacsonytomaj, Tájház

Miért válasszák Badacsonyt?!
Mert, barátságos, kényelmes, otthonos szálláshelyek várják az utazót,
az ott élők vendégszeretete, figyelme kíséri a vendéget nyaralása során,
a Balaton selymes, lágy, simogató édes vize különösen a családos vendégeknek az öröm forrása,
túrára, kalandra csábítanak a dombok, lankák, hegyek...
történelmi, irodalmi barangolásra a környék kis kápolnái, a várak, várromok, múzeumok...
két keréken is csodás élményeket nyújt e táj,
gasztronómiai találkára hívnak a borospincék, hangulatos vendéglők, éttermek...
és mindezek együtt arra késztetik a látogatót, hogy újra és újra visszatérjen, megmerítkezzen Badacsony varázsában.
                                      
Badacsonytördemic 
Badacsony

2017. március 16., csütörtök

Csodaszép Magyarország 235. Szigliget

Szigligeti vár


Szigliget

Bevehetetlen vár

A Balaton északi partján, Badacsony és Keszthely között fekvő félszigeten, számos vulkanikus dombon terül el a falu.

Esterházy kastély (Alkotóház)

A nádtetős, kedves házak falva több nevezetességgel is büszkélkedhet.
Régészeti leletek szerint már a kőkorszakban és bronzkorban is lakott volt, és kelta, római illetve avar sírleletek is kerültek elő. A 12. századból több írásos, sőt épített emlék (Avasi-templomrom) is maradt ránk. Neve (Sziget-liget; Zeg-Ligeth) korábbi sziget mivoltára utal, szigetjellegét az 1822-es partrendezéssel szüntették meg.
A település közepén épült egykori Esterházy Kastély és annak parkja ma az Írók Alkotóházának ad otthont.

A várban

A falu fölé magasodó hegyen álló hajdani várat 1260-62 között emelték.
Az építmény az 1550-es évektől végvár volt.
Az utóbbi évek munkálatainak köszönhetően szintről szintre haladva ismerkedhetünk meg a vár múltjával, tündöklésével (a török képtelen volt bevenni) és bukásával (1701-ben villám csapott a várba, amelynek következtében jelentős károkat szenvedett). 




Esterházy pince
A várból érdemes sétát tenni Tapolca felé, ahol egykori barokk Tóti-Lengyel kúriában, az Esterházy pincében patinás Bormúzeum várja a kirándulókat.
További értékes látnivaló a község Balaton felőli szélén álló Avas torony.
A kicsiny Árpádkori román templomnak már csak az alapjai láthatók, de az építmény tornya ma is büszkén hirdeti a középkor mesterembereinek dicsőségét.
Különlegessége, hogy lent négy-, majd hat-, feljebb pedig nyolcszögletű a templomtorony.

Avasi templomrom

. Nevezetességei
A 12. században épült Avasi-templom romjai
A 168 m magas hegyre (Rókarántó) épült klasszicista stílus Szentháromság kápolna
A szigligeti vár
A 239 méter magas Várhegy köré települt Ófalu. A domboldal kanyargós utcácskái mellett nádtetős házak őrzik a múlt századok hangulatát – nem véletlen, hogy számos magyar költőt is megihletett e táj varázsa.
A 19. század elején épült klasszicista Esterházy-kastély (és 9,2 hektáros arborétuma) a Szigligeti Alkotóház néven működik.
A településen áthalad az Országos Kéktúra

 

Szentháromság kápolna

 


Strand