Lajtabánság területe |
Lajta bánság
(Civitas Fidelissima)
Sok magyar sírta a trianoni
békét,
Nem tudták lenyelni a nagyok
döntését.
Közéjük tartozott egy volt
ezredes,
Akit a sereg már nyugdíjba
helyezett.
Fegyveres csapatot kezdett el
szervezni
(a kormány pedig, ezt egy szóval
sem ellenzi).
Az irreguláris csapatai élén
Területet foglalt el Sopron
környékén,
(ez Ausztriának adandó terület)
És saját kezébe vette ezt az
ügyet.
Ki is kiáltotta a Lajta
bánságot,
S a bán maga Prónay Pál lett ott.
Szándékát félvállról hogy ne
vegye senki;
A bánság egy saját bélyeget
adott ki.
Akciója révén a kormány elérte,
Népszavazást tartson Sopron és
környéke.
A települések hovatartozását
A nép döntse el és válassza
hazáját.
A két hónap múlva tartott
szavazáson
Magyarország mellett döntött
egész Sopron.
Ezért is lett a „leghűségesebb
város”,
Mert a döntés több, mint hetven
százalékos.
A Sopron környéki falvak
lakossága
Hazájának Magyarországot
kívánta.
Ott a szavazóknak jóval több,
mint fele,
(bár sok németajkú) igent
jelölte be!
S hogy a területnek sorsa
rendeződött,
A bánság szerepe már
befejeződött.
Kialakulása történelminek tűnt,
A rövid életű Lajta bánság
megszűnt.
(A népszavazás 1921 december
14-16-án volt)
Kilencvenhét éve, 1921. október 4-én, Báró Prónay Pál, a
nyugat-dunántúli területek Ausztriához csatolása ellen felkelt irreguláris
alakulat, a Rongyosgárda parancsnoka Felsőőrön kikiáltotta a mindössze egy
hónapig fennállt Lajtabánságot. A kérészéletű operettállamnak az volt a legfőbb
célja, hogy megakadályozza a trianoni békeszerződéssel Ausztriának juttatott
nyugat-dunántúli területsáv átadását. A heves fegyveres harcokkal tarkított
ellenállás részben elérte célját, mivel az események hatására az antant október
11-én kénytelen volt összehívni a velencei tanácskozást, ahol a derekát
beadva hozzájárult a soproni népszavazáshoz.
(Prónay a Horthy-korszak idején szélsőjobboldali
szervezeteket alakított, végül a nyilasmozgalomhoz csapódott. 1945. március
20-án a szovjetek elfogták, és elvitték az országból. Halála helye és ideje
ismeretlen.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése