2018. február 17., szombat

Pipaszó 6. Gyermekévek Pápán (1)









                       PIPASZÓ





Gyermekévek Pápán (1)

Petőfivel egy utcában

Pápán a Petőfi utcában laktunk albérletben egy családnál, ahol a férfi vonatvezető volt, a felesége és annak húga pedig a nagytemplomban végeztek apró-cseprő munkákat.
Péter bácsi a vonatvezető sokat mesélt a vasutas életről. Mindig elmesélte merre járt előző szolgálatban és hova lesz e legközelebbi út.
Élvezettel hallgattam a paklikocsiban töltött szolgálatának részleteit, akár Gallára, akár Bánhidára vitte az útja, de szívesen hallgattam, a jutasi útját is.
Az idősebbek tudják milyen állomásokról beszélek. Ma már nem így nevezik őket.  Az ő elbeszélései nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy én is vasutas akartam lenni.  Ehhez hozzájött, hogy az anyám is a pápai állomáson dolgozott, ahol gyakran meglátogattam.
Petőfi háza

Péter bácsiéknak nem volt gyermekük, így én élveztem a szeretetüket.
Később ő lett a bérmakeresztapám, így a második keresztnevem nekem is Péter lett.
A Petőfi utca 7-es szám alatt laktunk, aminek azért örültem, mert a 11. szám alatt lakott úgy 100 évvel előttem Petőfi Sándor. A ház mindig fel volt virágozva, koszorúzva és az emléktáblánál évenként (március 15-én) nagy ünnepséget tartottak.        A sárgában lakott  Petőfi a fehér, gondozatlanban én.
Iskolába a nagytemplom melletti plébánia iskolába lettem beíratva. Ide jártam három évig. A tanulmányi eredményeimmel soha nem dicsekedtem, pedig ez a három év dicsekvésre érdemes volt.  Mindenből egyes voltam.  Persze akkor még az egyes osztályzat volt a jeles.
minisztránsok

Szerettem tanulni. Minden érdekelt. Rendszeresen átjártam a nagytemplomba minisztrálni.  Nagy élvezettel lengettem a csengőt, forgattam a misekönyvet  ha arra volt szükség és mondtam a pap után, amikor kellett, hogy „ dominus vobiscum, Et cum spiritu tuo”…!
A hittant egy hitoktató néni tanította, aki nagyon kedvelt engem és a barátomat, Geda Gyurit.  Igaz, hogy, amikor csak kérte elmentünk segíteni neki fát, szenet hordani a Tüzépről  (akkor még Tüker volt) pajtás kocsival és fel is aprítottuk a tüzelőjét. 

 

Szentkép





Mindig kaptunk érte nagyon szép szentképet, amire módfelett büszkék voltunk, mert a többi gyereknek ilyen nem volt.
Ahol laktunk, az épület hátsó részén lakott egy család, a Herczeg Sanyi bácsiék, aki újság árus volt, a felesége, Lujzi néni terebélyes, vidám asszonyság volt.
Ha süteményt sütött mindig odacsalogatott és megkínált, mondogatva, hogy ilyen finomat még úgysem ettél.  Valamiért igazat adtam neki.
Volt egy fiuk, Miki, akit keveset láttam, mert valahova iskolába járt.
(Ez a Herczeg Miki nagypapája lehetett annak a Herczeg Miklósnak, aki később első osztályú, sőt válogatott focista is volt).

kis rikkancs

Sanyi bácsit el szoktam kísérni a Fő térre, ahol az újságárus standja volt.
Nagyon tetszett ez a rikkancs élet.  Megtanultam én is az újságok nevét és a mondókát. Néha megkért, hogy kiabáljam az újságokat, ellép inni valamit.
Nagyon élveztem a mondókát:    Szabad Nép, Népszava, Világosság, Kis újság, Páááápai Néplap, Ludas Matyi, Pesti Izé, Szabadszáj, Ráááádió  Újsááág!
Néha elvitt magával a Tókertbe, ahova az előfizetett újságokat kellett vinni.

Tókerti utca

Sanyi bácsi minden reggel átnézte az érdekesebb híreket a lapokban és azokkal egészítette ki a az újságok nevét:  - Hatalmas szenzáció:  Megtalálták Tutenkámen (Tutanhamon) sírját!
Sajnáltam, hogy a harmadik osztály után el kellett költöznünk a város másik részébe a Celli útra, ahonnan a Zimmermann utcai iskolába kellett mennem negyedik osztályba.

2018. február 16., péntek

Csodaszép Magyarország 380. Kiskunlacháza

Angyalos ház


Kiskunlacháza

Motokrossz az Alföldön

Az 51-es főút mentén található. A község egészen a Duna-partig tart; a folyó másik partján Ráckeve. A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia-vasútvonalon található Kiskunlacháza vasútállomás és a már megszűnt Áporka megállóhely.
Nevének első része: a tájegységre (Kiskunság) utal, míg Lacháza a falu (előző nevén Szántó, amit rab szántó királyi szolgálónépeiről kapta. ) egykori birtokosáról Kolos fia Lackról, illetve a tőle leszármazó szántai Lackfiakról kapta a Lackháza (Lacháza) nevet.
Peregi kat. templom

Pereg Árpád-kori település, 1950-től szintén Kiskunlacháza része.
A településen és környékén csodálatos környezetben, fedett lovardával, nagyszerű lóállománnyal várják a sport szerelmeseit.
A Kiskunlacháza határában kialakított motokrossz pálya nemzetközi versenyei ezreket vonzanak évről évre, de sokan látogatnak ide októberben a Kiskún Kulturális Napok rendezvényeire is.
Kiskún Kulturális Napok








Hajós kúria
Nevezetességei
Református templom (1771); előtte "szégyenkő"
Peregi (Szent Mihály) katolikus templom (1774)
Hajós-kúria – Bankháza
Lacházi (Szent László) katolikus templom
Angyalosház
Peregi temető kápolna



Reptér


Magyarország legkorszerűbb kisgépes magánrepülőtere, a Kiskunlacháza Airport, amely a legújabb trendeknek megfelelően épült újjá amerikai és német repterek mintájára.

 
Start
Lovaskocsikázás

2018. február 14., szerda

Csodaszép Magyarország 379. Dabas

Kapisztrán-Hunyadi emléktorony


Dabas

Turjános viperával

Alsódabas és Felsődabas egyesítésével keletkezett 1950-ben, majd 1966-ban hozzá csatolták Gyónt és Sárit is.
Vasútállomás

Pest megye délkeleti részén, a Pesti-síkság és a Kiskunság találkozásánál fekszik, mintegy 15 kilométer hosszan nyúlik el a Budapestet Kecskeméttel összekötő 5-ös főút mentén.
A város a Budapest–Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonal mentén fekszik. Egy állomással (Dabas vasútállomás) és egy megállóhellyel (Gyón megállóhely) rendelkezik a vonalon.





 
Halász Jenő kúria

A környék legnagyobb, közel 16 ezer lakosú települése az udvarházak városa címet is kiérdemelhetné, hiszen hét műemlék és tizennégy műemlék jellegű épülete ritkaságszámba megy.
A 18. és 19. században számos kisnemesi udvarház épült itt.
Az egyik legrégebbi műemlék az 1760 táján emelt Zlinszky-kúria, amelyben ma általános iskola működik.


Halász Móric kúria

Legtöbbjükre, így például a Halász Jenő- és Halász Móric kúriára, jellemző az oszlopos tornác, illetve az oszlopos timpanonos előcsarnok.
Az egyik ilyen udvarházban élt haláláig Kossuth Lajos édesapja, Kossuth László is, aki 1838 októberében költözött ide lányaival és feleségével.
Az egykori nemesi Kaszinó klasszicista stílusú épületében ma művelődési központ működik.
1836-ban egyébként Dabas az első vidéki városok egyike volt, ahol nemesi kaszinó nyílt.

Zsilip a turjánoson

A város központjától nagyjából egyórás sétával érhető el a Dabasi Turjános természetvédelmi terület, amely az Alföld ősi láperdeinek utolsó maradványa.
Ritka növények sokasága él az itteni mocsárréteken és a nedves kaszálókon, -
ilyen a szálkás pajzsika, a tőzegpáfrány és békaliliom.
Külön kiemelendő az orchideák családjába tartozó szarvasbangó, amely a város címerébe is bekerült.
De a tájék otthona ad a fokozottan veszélyeztetett parlagi viperának is.
Ezért a terület csak engedéllyel látogatható.
Református templom

Nevezetességei
Nemesi Casino
Halász Móricz kúriája (ma Dabas-Gyóni Faluház), tovább i nemesi kúriák.

 
Úri kaszinó







 
Rétesház
 Sári rétes
Volt egyszer egy asszony Sáriban, aki megálmodta, hogy a sári rétest, mint gasztronómiai különlegességet és évszázados hagyományt meg kell őrizni, és át kell örökíteni az utókornak. Ez az asszony Fojta Istvánné Piroska volt. És álma életre kelt, mert sok ember csatlakozott a Rétesház gondolatához, hogy valóra váljon.


Készül a rétes

Kapisztrán-Hunyadi-emléktorony
Dabas városa 2011-ben döntött úgy, hogy kell a városnak egy szakrális jellegű épület, amely a főtéren kapna helyet. Hosszas egyeztetések és indítvány után megszavazták, hogy a nándorfehérvári diadal tiszteletére állítsanak emléktornyot. Abban az évben volt a nándorfehérvári csata 555. évfordulója. A nándorfehérvári csata 1456 nyarán zajlott, amikor is II. Mohamed szultán a vár elfoglalását tűzte ki céljául. A vár védelmének érdekében Kapisztrán János és Hunyadi János tette a legnagyobb erőfeszítéseket.

Zsidó temető
Gyón Dabas zsidó temető
Itt született Gyóni Géza (1884-1917) költő
Kossuth László, Kossuth Lajos édesapja itt élt és halt meg 1839. június 13-án

2018. február 12., hétfő

Csodaszép Magyarország 378. Pusztavacs

Az ország közepe


Pusztavacs

Az ország közepe

A község Pest megye déli részén, a Kiskunsági homokhátságon, természetvédelmi területen található. Budapest központjától légvonalban 49, közúton 59 kilométerre található zsáktelepülés. Vasútállomása nincs. A községet szinte teljesen erdők fogják körbe, külterületének 63%-a erdő. Pusztavacs központi belterülete mellett jelentősebb súlyt képvisel település nyugati határában fekvő Rákóczitelep.
Dabasról mintegy húszperces autóúttal érhető el az ország közepe, vagyis Pusztavacs.
Ez jelzi az ország közepét

Vacs-puszta a 19. században népesült be újra. Előbb tanyák jelentek meg területén, majd a templomrom körül megkezdődött a mai község kialakulása.
Itt egy alföldi cseres, akácos, nyíres erdőkkel körülvett tisztáson található az a 11 méter magas nyolcszögű gúla, amely egészen pontosan az ország közepén, vagyis az északi szélesség 47 fok 11 percén és a keleti hosszúság 19 fok 30 percén áll.
Jeltorony; Pusztavacs akkor vált országos hírűvé, amikor az 1960-as évek végén a térképészek Magyarország földrajzi középpontjaként határozták meg. (Koordinátái: északi szélesség 47°10'51", keleti hosszúság 19°30'11"). A település központjától kb. 1 km-re északkeletre Kerényi József tervei alapján jelzőtornyot (jeltornyot) emeltek. A napórával kiegészített együttes 1978-ban készült el, felavatására 1979 téli napfordulóján került sor 2001-ben az addigra már igen rossz állapotba került Jeltorony leégett. Helyreállítását 2004-ben a helyi önkormányzat végezte el. A Jeltorony környezete természetvédelmi terület, ahol a kiskunsági legelők több értékes társulása megtalálható.
Romtemplom

Árpád-kori templomrom és az Aradi vértanúk emlékműve; Pusztavacs középpontjában, a Hunyadi téren található a 14. században felépített gótikus stílusjegyeket viselő templom romja.
A 12 méter magas falazatok anyaga kő és tégla.
Környezetében Zarándokparkot alakítottak ki, előtte áll a 13 aradi vértanúról készített kopjafás szoborcsoport és a tanítók emlékének állított faragott faoszlopok.

Pihenőpark

Erdei pihenőpark; A pusztavacsi erdő mélyén, homokdűnék és tölgyesek által határolt tisztáson a 2000-es években fokozatosan épült ki az erdei pihenőparknak nevezett létesítmény. A tisztás korábban katonai lőtérként szolgált, felhagyása után kezdtek területén rendezvényeket tartani. Nyári időszakban az egykori Béke-fesztiváloknál sokkal kisebb könnyűzenei események, motoros találkozók számára ad otthon

2018. február 10., szombat

Pipaszó 5. Meglepetés a vonaton










                 PIPASZÓ









Meglepetés a vonaton

Amikor jegyvizsgáló voltam, történt egy nagyon érdekes találkozásom egy kiskatonával.


Ma már ritkán látok fülkés kocsikat, de akkor még sűrűn előfordultak.
Az egyik fülkében ült egy kiskatona.
Mivel kevesen voltak a vonaton és jómagam is katonaköteles korban voltam, csak éppen nem hívtak be, leültem hozzá, hogy kifaggassam, milyen is jelenleg a katonaélet.





Beszélgetés közben hatalmas meglepetés ért.  Ugyanis nekem szegezett egy kérdést:
- Nem te vagy a Varga Pityu?
Szemem kikerekedett, szám tátva maradt a váratlan kérdés hallatán.
El kell mondanom, hogy miért.
Azért, mert valóban én vagyok (voltam) a Varga Pityu.
De honnan tudja ezt egy idegen, amikor még az ismerőseimnek sem említettem ezt sohasem.


Mi van ebben a világban?

Most kivételt teszek:
Amikor születtem, anyám tizenhat éves volt, még szinte gyermek.
Mivel az apám angolosan lelépett, nekem a nagyanyámat jelölték ki gyámnak, aki Varga Istvánné volt, így kaptam a  Varga István nevet.
Az anyás csecsemőotthonban töltött évek után menhelybe kerültem, ahonnan egy család elvitt engem Jászfényszarura.
Ebben a faluban töltöttem gyermek éveimet amíg én az iskoláskort, anyám a felnőttkort el nem értük.  Ekkor eljött értem – azt állítva hitetlenkedésemre, hogy ő az anyám, amit én egyáltalán nem értettem – és elvitt magához Pápára.
Pápán azután örökbefogadott egy Walter István nevezetű vadász ember, akinek az örökbefogadás – állítólag – csak arra volt jó, hogy ne vigyék el katonának.
Ezeket terelgettem

Hogy bejött-e a számítása, nem tudom, mert úgy eltűnt, hogy azóta sem hallottam róla.
De a nevem ezen túl nem Varga, hanem Walter lett. A Vargát el is felejtettem.
Vagyis amíg Jászfényszarun kergettem a libákat a velem egykorúakkal, akkor még Varga Pityu voltam.
Artézi kút

De honnan is tudja ezt ez a srác?
- Tényleg én vagyok a Varga Pityu, de honnan tudod te ezt?
- Hát nem emlékszel, Jászfényszarun néhányszor megvertél az artézi kútnál játék közben? Persze néha én vertelek meg téged!
Nem emlékeztem.
Nem azért mintha megijedtem volna, hogy most visszakapom a verést, de tényleg nem emlékeztem rá.
Hogy tényleg megvertem-e nem tudom, de nagyon sok közös élményt tudtunk előhozni az emlékezet tarsolyából, amelyeken mindegyikőnk nagyot nevetett.
Kiderítettük, hogy milyen eleven srácok voltunk.
Kár, hogy a vonat gyorsan a végállomásra érkezett, mert biztosan lett volna még közös élményünk.

Karikázás

Ez az én kis titkom, ami csak olyankor jutott eszembe, amikor valamilyen kérdőíven az előző, netalán leánykori nevemet kérdezték.
A kisördög mindig megkísértett, hogy beírom a „Varga Pityut”. De nem tettem.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy próbáltam nyomára bukkanni a névadó Walter Istvánnak.
Mielőtt megnősültem anyám írt neki levelet.
Hogy honnan tudta meg a címét nem árulta el. 
A levélre a felesége válaszolt, felszólítva, hogy ne zaklassuk a férjét, mert elég beteg állapotban van.
 Nem is tettem többet.

Csodaszép Magyarország 377. Tápióbicske

Than Mór:  Tápióbicskei ütközet


Tápióbicske

Ahol máig érezni a lőporfüst szagát

Az Alsó-Tápió jobb partján terül el. A legközelebbi település Tápiószentmárton.
Tápióbicske

A mai Tápióbicske őse a XIII. században keletkezett, az első okleveles említés 1275-ből való. A település névadója a Bicskei (vagy Bikcsei, később Bicskey) család, akik a XIX. század közepéig meghatározó birtokosai a községnek. Tápióbicske nem csak emlékművel, hanem egy különleges hagyománnyal is őrzi a magyar szabadságharc és forradalom 1849 április 4-i győztes csatájának emlékét.  Az évfordulón korhű jelmezekben, népes közönség előtt minden esztendőben „eljátszszák” a hídi csatát (ahol több tizenéves honvéd halt hősi halált, így többek között Szabó József is).
A Hidi csata

A tápióbicskei csata emlékére az akkori bíró – Fehér István és felesége Csikós Terézia – vagyonuk egy részének felajánlásával alapítványt hozott létre. Miszerint a dicsőséges tavaszi hadjárat győztes csatájának évfordulóján – április 4-én – 1882 óta minden évben friss zsömlét    (manapság már inkább buktát)  osztanak a falu kisdiákjainak, akik részt vettek az évforduló ünnepén.


Világháborús emlékmű
Fehér István és Csikós Terézia tiszteletére emelt emlékmű a nagykátai úton van, nem messze a párviadal színhelyétől, hamvaik a tápióbicskei temetőben, helyét kopjafa jelzi. A tápióbicskei Kultúrházat Fehér Istvánról nevezték el.
Fáklyás menettel ünnepel a település minden évben az ütközet évfordulóján. Azt a falurészt pedig, ahol Jellasics altábornagy, horvát bán seregei táboroztak, Horvátországnak hívják.
A Jankovics Gyula által tervezett, 1910-ben felavatott Honvédszobor alatt közös sírban nyugszanak az itt elesettek.

 
Róm.kat. templom






A szeplőtelen fogantatás tiszteletére szentelt templom építését 1737-ben kezdték a falu közepén, de tornya csak 1786-ban készült el. Az egyhajós, barokk stílusú épület homlokzatát falsávok és tükrös kialakítások tagolják.
A temető melletti ún. Agyigácsó-gödör meredek löszfalában nagyon gazdag gyurgyalag-telep található.



 
Bicskey kúria


Az újjáépülés utáni időszakból fenn maradt két népiesen klasszicizáló stílusú kúria is: a Zsille-kúria és a Bicskey-kúria. A Bicskey család kúriája az egyik legrégibb nemesi kúria a megyében, 1690 körül már állt. A 19. század első felében klasszicista stílusban átépítették, eredeti stílusjegyei elvesztek.


Zsille kúria


Az épületben később téeszirodákat rendeztek be, jelenleg magántulajdonban van. Érdekessége, hogy máig megtalálható mellette a hajdani cselédház.

Gyurgyalag
 
Gyurgyalag telep 

2018. február 7., szerda

Csodaszép Magyarország 376. Tápiószentmárton

Puszta tizenkettes


Tápiószentmárton

A lovas turizmus fellegvára

Az Alsó-Tápió-mente legnagyobb lélekszámú faluja.
Autóval a 4-es számú főút 54-es és 55-ös kilométerszelvényei között leágazó mellékútról közelíthető meg a legegyszerűbben.
Aki a fővárosból tömegközlekedéssel kíván eljutni a településre, célszerű a Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonalat választania, amivel Nagykátáig kell utazni, onnan pedig a legegyszerűbb Volánbusszal megközelíteni, mivel vasút megállóhelye messze esik a központtól.
Lovasiskola

A település az őskor óta lakott hely, amit a határában 1923-ban feltárt fejedelmi sírból származó pajzsdísz, a szkíta aranyszarvas is tanúsít. (Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban, másolata a tápiószelei Blaskovich Múzeumban látható).
Ebecki Blaskovich Ernő mezőgazdász alapította azt a híres ménest, amelyben a Kincsem nevű versenykancát is nevelték.
Kincsemről, az itt született legendás versenylóról nevezték el a Tápiószentmár-tonban működő Lovasparkot, amely teljes körű szolgáltatással:  szállodával és remek étteremmel várja a lósport szerelmeseit és a bemutatókra érkezőket.

Kincsem

Az itteni lovasiskolában nemzetközileg elismert oktatók tanítják a lovaglás tudományát az érdeklődőknek, és az elsajátítottakat azonnal ki is lehet próbálni a Tápióság lankáin.
S hogy teljes legyen a harmónia, a településen termálvizes strand várja a fürdőzni vágyókat.
Strand- és gyógyvizes termálfürdő: közel 10 hektáros területen fekszik 4 medencével (gyermek-, gyógy-, úszó- és fürdőmedence). A fürdő 52 °C-os termálvize (alkáli-hidrogénkarbonátos–kloridos hévíz) 650 méter mélyről tör fel; általános fájdalomcsillapító, nyugtató és alvásjavító hatással bír, de alkalmazható különféle bőrbetegségek orvoslására

Alighanem a világon is egyedülálló látványosság Tápiószentmártonban a
pusztatizenkettes formációja.


Róm. ket. templom

Református templom

Templomok, kápolnák: a településen katolikus, evangélikus, református és pünkösdi vallású templomok és kápolnák vannak; utóbbiak egyike, az ún. Blaskovich-kápolna az 1700-as években épült.
Sportcsarnok és tanuszoda: nemzetközi méretű, parkettás pályával kialakított sportcsarnok, tanuszodával, melyhez szauna és masszázsterem, továbbá edzőterem, kondicionáló terem és pingpongterem is tartozik. A létesítmény akadálymentes megközelíthetőséggel is rendelkezik.
Sportcsarnok




Attila domb







Attila-domb:


Különféle leírások szerint a 400-453 között élt hun király egy ideig a mai Tápiószentmárton területén egy fából és kőből épült palotában lakott, s az is vélelmezhető, hogy a közelben temették el.   Ez adta az ötletet, hogy a palota képzeletbeli mását itt felépítve, egyedülálló idegenforgalmi és kulturális értékkel gazdagodhatna a település, amely ezáltal meghozná a fellendülést az egész térségnek.
A közelben hamarosan hozzákezdenek Attila sírjának felkutatásához is. Különböző adatokból ugyanis arra lehet következtetni, hogy 453-ban ezen az akkor, a Tisza árteréhez tartozó mocsaras vidéken temették el aranykoporsóban a hunok királyát.