2018. május 19., szombat

A Duna Szegeden




Olvassátok el – persze, ha van rá időtök a következő aktuális versemet,
Amit Móra Ferenc novellája alapján írtam:

                                     A  Duna  Szegeden

A főtisztelendőt, Grúber úrnak hívták,
Egy nap, délelőtt a  Tisza-parton sétált.
Látja ám egyszer csak  -  nem tudta mi végett,
Hogy a part mellett sokasodnak a népek.
Az ötlött eszébe: ez nem volt szokásuk!
Mire kíváncsiak? Közelebb ment:  lássuk!
Megkérdezi tőlük, hogy mit szemlélődnek?
Mutatják, hogy ott jön, - „nem tudjuk mi löhet!”
Hát egy csoda úszott felfelé a Tiszán,
Mintha hajó lenne. De ugyan mért pipál?
Ráadásul pedig nem vontatja senki.
Ez már a főtisztelendőt is érdekli.
Olvasott férfi volt, tudta miről van szó.
Eltalálta egyből, hogy ez egy gőzhajó.
Magyarázta is a környező népeknek
Milyen gépelye van ennek a szerzetnek.
Az be is durrantott a magyarázatba,
Így köszönté őket a hajó tarackja.
A félősebb rácok keresztet vetettek,
De a kíváncsibbak még közelebb mentek.
A vidám legények szaladtak a parton
Versenyt a hajóval, volt, aki lóháton.
Már látszott a hajón egy torzonborz férfi,
Aki a part felé kalapját lengeti.
Látták a népek, hogy nem lehet akárki,
Mert a hajóból nagy kísérettel szállt ki.
Grúber úr köszönté nagy istenhozottal,
S vezette a partra aprólékos gonddal.
A vendég a parton a sok embert látva
Mutatja a hajót.  „Mit szólnak hozzája?”
Mit is szóltak volna?  „Huncut egy portéka!”
„Kapari a vizet, akárcsak a kutya!”
Grúber úr a grófot – mert a vendég az volt,
Meghívta ebédre a többi urakhoz.
A szegedi urak, vivátozták ugyan,
Mert külsőre a gróf nem mutatott olyan
Gigászi alakot. Vállas ember sem volt,
És úgy maguk között, kicsit „csekélyke” volt.
Akkor hitték csak el, hogy igazi magyar,
Ahogy a messzely bort leöntötte hamar.
Ezek után bátran hallgattak a szóra,
Elkísérték eztán grófot a hajóra.
A hajón el is fért kétszázötven ember,
Tápéig felúszott a hajó ezekkel
A gróf útközben szüntelen magyarázott.
A parton tízezer ember kendőt rázott,
Így mutatva ki hallatlan örömét,
Ilyen látvány őket még soha nem ért.
A hajóút után bejárták a várost
Szeged szépségéből néhány dolgot látott.
Amiben viszont nem sok öröm érte,
Kiértek a piszkos, szennyes piactérre.
Ez bizony eléggé elkeserítette:
Okosabb vón’ ha itt kolompér teremne!
Senki még akkor álmodni sem merte,
Hogy ez lesz az ország egyik legszebb kertje.
Ezt a város népe nagyon megbecsülte:
A padokra bárki, pénzért ülhetett le!
A parkőr azért lett köztük „Himnusz bácsi”,
Ne kelljen fizetni, hát fel kellett állni!
Az időben senki nem gondolta volna,
Hogy mi lesz egykoron a piactér sorsa.
Azt meg egyáltalán senki sem gondolta,
Hogy ez a szép liget a gróf nevét kapja.
A gőzhajó aznap elhagyta Szegedet.
S aki levett kalapjával integetett
Széchenyi István volt, a „legnagyobb magyar”,
Nevét világszerte megismerték hamar.
A hajó Duna névre volt keresztelve.
Így kerülhetett el a Duna Szegedre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése