Pipaszó 14. Pápa, Műtrágyagyár

               PIPASZÓ

14. Pápa, Műtrágyagyár

Volt Pápán valamikor Műtrágyagyár is a Csornai és a Szombathelyi vasútvonal szegletében.  Hogy mikor szűnt meg nem tudom, de ettől a helytől nem messze  volt egy hosszú emeletes épület, az emeleti lakások előtt egy hosszú gang.

A Dohánygyár

Valamiért ezt a házat nevezte a nagyanyám Műtrágyagyárnak, hogy volt-e valami köze a gyárhoz, senki nem tudta.

Ebben a házban lakott anyám középső nővére, Mariska néni és családja.
Ha Mariska nénihez kellett mennem, csak azt mondta:  ugorj el a Műtrágyagyárba!

Kuti Gyula bácsi volt Mariska néni férje és öt gyermekük született.
A legidősebb Laci egy évvel idősebb volt nálam, Emma annyi idős volt, mint én, Gyuszi, akit Öcsinek neveztek nálam egy évvel fiatalabb volt.
Őket követte jó pár év különbséggel Bözsi és még öt-hat év múlva Mari.
Nem sokat jártam hozzájuk – bár jól kijöttem az unokatestvéreimmel – csak ha valami elintézni való akadt.

Ezen a nyáron viszont néhány hetet náluk töltöttem, mert anyám valamilyen -
azt hiszem, úgynevezett segédtiszti – tanfolyamon volt, ahol megszerezhette a vasúti szakvizsgákat, hogy forgalmista lehessen.
A velem hasonló korú unoka-testvéreimmel sokat csavarogtunk és szórakoztunk.
A mellettük levő nem nagy tó a horgászok paradicsoma volt. Nekem nem volt türelmem a halakra várni, hogy kapják be a horgot, vagy megmozduljon az úszó, csak nézegettem a tó körül, hogy kinek, milyen módszere van a halfogáshoz.

Tapolcafői források

Néhány hasonló korú fiú és lány is lakott a házban, akikkel eljártunk kirándulni

a környező látványosságokhoz.
Tapolcafőre a régi malomhoz,  a Dohánygyárba, ahol Gyula bácsi dolgozott és ha alkalom adódott elmentünk Perutz meccsre, ha az öreg bevitt bennünket.
Egyszer a távolabb levő repülőtérre is el akartunk menni, de a katonák nem engedtek a közelébe menni.  Pedig talán egy éve történt, hogy egy szovjet pilóta  leszállásra kényszerített egy amerikai gépet.  Nem láthattuk meg.

A HÍR: A MH Pápa Bázisrepülőtér (becenevén a „Párduc”) Pápa város közelében található.

1951. november 19-én az 5. gviap egyik főhadnagya, A. A. Kalugin MiG–15bisz gépével leszállásra kényszerítette az Amerikai Légierő egyik C–47 Skytrain szállítógépét (helyi idő szerint 17:55-kor fogta el), amely később a Malév állományába került át.

A házban körülbelül húsz család lakott. Ha jó idő volt sokan kiültek az udvarra a lakásuk elé és beszélgettek, közben figyelték, hogyan játszanak a gyerekek.

Mindenki ismert mindenkit töviről hegyire.  Engem is hamar megismertek és hallottam, hogy úgy mutatnak be egy másnak, hogy én vagyok a Kuti Pityu, mivel a Kutiéknál laktam.

A szomszédunkban lakott egy idős sváb házaspár, akiken a fiatalok sokat nevettek.  Nem is rajtuk, hanem azon, ahogy beszéltek. Állandóan zsörtölődtek egymással, főleg Lina néni, akinek a mondása szállóigévé vált a házban:
Ha nem jól viselkedett a párja, azt mondta neki:
 - Ha nem pöcsülsz meg, tökülj meg!, ami azt akarta jelenteni, hogy ha nem becsülsz meg, dögölj meg!

De nem csak ők beszélték a „tájnyelvet”, hanem a Pápaiak beszéde is érdekes volt, mert az „é” betű helyett „í”-t használtak. A pénzt például píz-nek mondták.
Erről jut eszembe, hogy Győr és Pápa között van Tét település, ahol Kisfaludy is született. Itt történt egy foci meccsen – egy újságíró leírása szerint – hogy nem érkezett meg a játékvezető, ezért egy téti játékvezetőt bíztak meg a meccs levezetésével. Ez a játékvezető aztán ítélt egy tizenegyest a tétiek ellen.

Erre egy feldühödött helybeli drukker azt kiabálta be, hogy:
„Mit itété te téti tetű, tán átátá?”, ami lefordítva:
 - Mit ítéltél te téti tetű? Tán átálltál?

kisérletezés

Itt Pápán vettem a számba először cigarettát, mert Laci és Öcsi szereztek az apjuktól cigit és rábeszéltek, hogy menjünk le az ólba, ahol jelenleg nem voltak állatok és cigarettázzunk. Még Emma is velünk jött.
A cigarettázásból aztán nem sok minden lett, mert egyikünk jobban köhögött tőle, mint a másik, így hamar lemondtunk a cigarettaszívásról.

Pápán az estéket szerettem legjobban, mert az volt a szokás, hogy néhány szomszéd átjött Kutiékhoz és  néha éjfélig is mondták, énekelték a magyar nótákat.
Nagyon sok magyar nótát ismertem és tanultam itt meg, mert bizony nekem is velük kellett mondanom a dalokat. Amikor szabadkoztam, érdekes dolog derült ki:
- Pedig neked jó hangodnak kell lenni, mert az „apád” sokat énekelt itt anyádnak az ajtó előtt.

 

Mi a nótád?

Ezt el kell magyaráznom:
Amíg én Jászfényszarun nevelkedtem, anyám itt lakott a nővérénél, hiszen maga is majdhogynem gyerek volt még. Ide járt hozzá az a Walter István, aki engem örökbe fogadott, és udvarolgatott az anyámnak. Néha bizony úgy érkezett, hogy előtte néhány pohárral felbátorította magát.  Így szerenádozott.
Nem mondhattam, hogy az ő hangját ugyan nem nagyon örökölhettem, mert csak a nevét hagyta rám.
Mondták, hogy kár, mert nagyon jóképű férfi volt. Még egy fényképet is előkerestek róla, amit mikor megláttam, igazán sajnáltam, hogy nem ő a vérszerinti apám. Olyan klasszul nézett ki, mint a híres színész, Poul Newman.

Ó, ha én is ehhez hasonló lehetnék!

Poul Newman

És én!

Noszogattak is hogy hozakodjak elő a nótámmal, mert az biztosan van.
Hiába szabadkoztam, hogy nekem olyan nincs. Egyszer aztán eszembe jutott, hogy anyám sokat énekli a Sárdy János dalát, ami nekem nagyon tetszett.
Mondtam, hogy csak ezt ismerem.  Rábeszéltek, hogy énekeljem.
Nagyon jó hangom ugyan nem volt, de elkezdtem:
„ Elpihent a nagyvilág, elpihent a lomb…”       (Széfeddin Sefket - Buday Dénes)
A refrénnél már segítettek:  „Rózsalevél, elkap a szél…”
A végén megdicsértek, ami nagyon jólesett.
Ezek a nótaestek majdnem mindig azzal fejeződtek be, hogy mindenki sírt!

Amikor ugyanis azt a nótát énekeltük, hogy:   „Nótás kedvű volt az apám…”, a vége felé már mindenkinek folyt a könnye annál a résznél, hogy   „mi lett a sok nóta vége, kivitték a temetőbe…”, és már alig lehetett befejezni, mert mondták, hogy az egyik szomszédból átjött Sanyi édesapjára vonatkozott az egész nóta, mert ő is úgy járt, ahogy a nótában megéneklik.

A család

Végül aztán mindenkinek jöttek a könnyei, még nekem is pedig nem ismertem az öreget!

Közben anyám végzett a tanfolyammal és úgynevezett össz-szakvizsgát szerzett és rögvest forgalmista lett,  méghozzá a kőszegi vasútállomáson.
Az állás mellé kapott szolgálati lakást is, ahova átköltöztünk.
Erről a lakásról is tudok mesélni egy-két dolgot – legközelebb.