Pipaszó 13. Az új tanév

                PIPASZÓ

13. Új tanév kezdődik

Akárkinek mondom, hogy én szeretek iskolába járni, hitetlenül néz rám.

Alsóvárosi iskola

Pedig tényleg szeretek.  Ha nem is a tanulás miatt, hanem azért, hogy találkozzak az iskolatársaimmal, tanáraimmal. 
Mesélhessem, hogy milyen élményeim voltak a nyáron és hallgassam, hogy kivel mi történt a szünidő alatt.

A hetedik osztály következett és anyám csak Győrig jött velem, mivel Ő a húgomat vitte Kaposvárra az ottani Nevelőintézetbe.

Erzsi hugom

A Kaposvári Intézetben csak lányok voltak.
A kishúgom most ment első osztályba.  Nagyon félt elhagyni a családi környezetet, hiába biztattam, hogy milyen jó lesz, a könnyeit nem nagyon tudta visszatartani.  Hat évvel volt nálam fiatalabb és a húgaim közül a legidősebb.

Nagyon kedveltem Erzsikét, aki egyébként csak egy évet bírt ki Kaposvárott.

Róla már csak azt a szomorú hírt mondom el, hogy 15 évesen a vonat kerekei gázolták halálra.  Nagyon-nagyon sajnáltam. A sírját még manapság is gondozom (igaz, hogy rajtam kívül senki más. A többi húgom azt sem tudja, hol van eltemetve. A kisebbek nem is ismerték).

Győrből én egy nálam két évvel idősebb lánnyal utaztam. Ő is Szegeden járt már gimnáziumba. Amint felfedezte, hogy Szegedre utazok, azonnal pártfogásába vett.  Róla is tudok mesélni:  Kitűnő eredménnyel érettségizett és hívták Párizsba egyetemre. Nem ment el, mert itt udvarolt neki egy fiú. Ezt később nagyon bánta, mert a szerelme két év múlva elhagyta.

A Könyvtárban volt olvasnivaló

Az iskoláról különlegeset nem tudok mondani. Tanulni kellett, ezt anyám is lelkemre kötötte, hiszen minél jobb volt a tanulmányi eredményem, annál kevesebbet kellett utánam fizetni. Nem erőltettem meg magamat, de azért igyekeztem, hogy az eredményem ne legyen túlságosan elkeserítő.
Az intézetben is törődtek vele, hogy a délutáni „tanulási időt” hasznosan használjuk ki. . A nevelőtanár elég szigorúan vette, hogy ezt az időt az iskolai felkészüléssel töltsük.  Ezért nem is tudtunk rá haragudni.
A szabadidőbe pedig nem nagyon szólt bele. Mehettünk a Könyvtárba, olvashattunk, gombfocizhattunk, sakkozhattunk vagy egyéb társasjátékok is rendelkezésre álltak. Szívesen mentem a könyvtárba, mert a kötelező olvasmányokon kívül sok jó könyvet is találtam.  A Verne könyveket ki nem hagytam volna, de a verseskötetek közül a kedvencem volt Petőfi és Arany János. Sok verset megtanultam, nem csak a kötelezőket. Néha szavalóversenyen vagy ünnepségen el is mondtam néhányat.

Nekem nagyon tetszett a szegediek özése.  Olyan ízesen tudták mondani a megfelelő helyen az e betű helyett az ö-t, hogy szinte jólesett a fülemnek.
Azt is megfigyeltem, hogy az e betűk között különbözik a zárt, illetve nyílt e betű.   Például az ember szónál a második e betű helyére került ö:  embör.
Akinek ez nem volt a vérében, hanem csak utánozni próbálta, az bizony könnyen eltévesztette. Mint egyik osztálytársam, aki édesanyjának írt levelében próbált szegediesen beszélni és minden e betű helyett ö-t írt.  Csúnya lett!
Mondtam neki, hogy gyorsan nézzen utána, mi a helyes, mert így kiröhögik.

Sportpályák az udvaron

A viccben az utcán sétáló két fiú időjárásra vonatkozó szavait értette félre az előttük sétáló nő.  Amikor a fiú azt mondta, hogy  „nagy fene köd van!”, a nő megfordult és visszaszólt:   „Neköd!”

De nem csak az özés tetszett, hanem néhány kifejezés is, amit mifelénk nem így használtak.

A napraforgóra azt mondta a szegedi fiú, hogy tányérica, a bere, beré vagy tócsni itt cicege volt.

A tavasz, illetve a jó idő megérkezésével a szabadidőt az udvaron töltöttük.

Már említettem, hogy az udvar tele volt röplabda pályával. Aki akart tudott röplabdázni.  Érdekességként mondom, hogy akkor más szabályok voltak, mint jelenleg.  Pontot csak az adogató csapat kaphatott és addig szervált, míg pontot tudott a csapat szerezni.  Ha rontott a csapat, akkor a másik csapat adogatott, de pontot csak a saját adogatásából szerezhetett.  Egy szett 15 pontig tartott, de legalább 2 pont különbséggel kellett nyerni.
Forgás akkor volt, ha az ellenfél rontott. (Forgás, szervacsere.)
Egyébként a ping-pongnál is más volt a szabály a mostaninál.  Egy szett 21 pontig tartott.  Nem kettő, hanem öt adogatás után volt szervacsere.

Csak ezzel evezhettünk

Hogy a jelenlegi szabály miért jobb, azt nem tudom.

Az igazi jó idő beköszöntével hétvégeken mentünk a Tisza-partra.
Az Intézetnek volt néhány csónakháza.
Mire mi, kisebbek odaértünk, a nagyobbak addigra a csónakokat elvitték.
Egyébként sem adtak volna nekem csónakot, mert nem tudtam úszni. Az osztálytársaim ugyan meg akartak tanítani. Elmentünk a SzUE-ba  és belelöktek a vízbe. Előtte ugyan elmondták hogyan viselkedjek a vízben, de nem nagyon sikerült a víz tetején maradnom.
Csaknem úgy jártam, mint a viccbeli cigány, aki meg akarta tanítani a fiát úszni.
Mondta neki, hogy a vízben csak kapálózzon.
Bele is dobta a vízbe és rászólt:   - Kapálózzál !

                                                     -  Kapálózzál bazzmeg!
                                                     -  Bazzmeg!!!
A csónakházból végül elvihettünk egy ladikot, mondván, hogy az nem fog felborulni velünk.  Le is eveztünk a Boszorkányszigetig, persze csak a folyó szélén.  Elég könnyen ment, vitt bennünket a víz.  Csak a horgászók szidtak bennünket, hogy elvisszük a zsinórjukat.   Visszafelé viszont keményen megküzdöttünk az evezéssel.  Csak húztuk, húztuk az evezőket, de nagyon nehezen jutottunk feljebb a folyón.  Az a fa ott mellettünk a parton fél órája is ugyanott volt.

Többet aztán nem próbálkoztunk ezzel a sporttal. Legalábbis én nem.

Maradt az udvar, ahol volt ugyan kosárlabda pálya is, de ezt a sportot nem szerettem meg, mert sokat kellett rohangálni és a tornacipő talpa gyorsan elkopott.

A Széchenyi tér

A teniszpályára csak a nagyok mehettek, mert a kisebbek nem juthattak szóhoz:
- Nem bírjátok el a teniszütőt! – mondták.  Volt benne igazság.
Volt az udvaron egy medence, de amíg én ott voltam, abban víz nem, volt.
Csak futkároztunk le-fel az oldalán.

A tanév vége úgy sikerült, ahogy az előzőek is.  Voltak szép osztályzatok, de voltak gyengébbek is.  A lényeg, hogy nagyon gyenge nem volt.
Amikor a tanév végén elbúcsúztam a társaimtól, még nem tudtam, hogy a búcsúzás nem csak szeptemberig szól, mert a nyolcadik osztályt már nem velük fogom járni.

Szép sorban elmesélem, hogy történt.