Miért kiabálunk?

. Miért is kiabálunk?

Egy hindu mondás szerint:

„Mikor két ember mérges egymásra, a lelkük eltávolodik egymástól.
Hogy leküzdjék ezt a távolságot és meghallják egymást, kiabálniuk kell.
Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a távolságot”

Nehezen azonosulok a hangoskodással, ezért az mindenféleképpen magyarázatra szoruló jelenség számomra, és persze, az ahhoz való görcsös ragaszkodás is.
A távolság, mint megfejtés valóban jó irány, én pedig két tényezőt találtam az ügyben."

 Az egyik: felfokozott tempójú életvitelünkben – tisztelet a kivételnek – semmilyen módját nem adjuk a bennünk felgyülemlett feszültség levezetésének, így marad a mindig kéznél levő, bármikor-bárhonnan könnyedén előkapható társunk, családtagunk, barátunk, vagyis akiket végeredményben  szeretünk.
Egyéb módját is hallottam a feszültség levezetésének.
Nagyon sokan elintézik azzal, hogy jól becsapják az ajtót.
A szelídebbek elmennek és sétálnak egy nagyot.

A kiabálás a kialakult távolság miatt alakul ki.
Akivel kiabálunk nyilvánvalóan mindent rosszul csinál, de szerencsére mi, mindig tökéletesek és hibátlanok vagyunk.
Amennyire téves ez az elgondolás, annyira mégis ennek megfelelően viselkedünk úgy, hogy mindenki más a felelős értünk, csak nem mi.

A másik tényező rögtön összefonódik az „egyikkel”, és hűséges társként elválaszthatatlan szimbiózisban élve vele, adja magát: az EGO elhatalmasodik valódi énünk felett.
Az EGO, ami a szüntelen zajból, és mások energiáiból táplálkozik, rettegi a halált, így mindent megtesz a túlélésért. Nem bírja elviselni sem a csendet, sem az elismertség nélküliséget, sem azt, ha nem hallgatják meg.
Márpedig adódnak szituációk, hogy csend van, hogy a másik is fáradt és nincs energiatöbblete számunkra, sőt olyan is, hogy nem körülöttünk forog a világ: ilyenkor üvöltünk, hogy meghalljanak és veszekszünk, hogy észrevegyenek és megbántunk másokat, mert sértődöttek vagyunk, amiért az „önző” módon nem táplál minket az energiáival.
Mielőtt legközelebb leüvöltesz bárkit, kérlek, menj el futni vagy nyomj le 40 fekvőtámaszt. Esetleg nézz magadba és lásd be: nem a másikkal van a baj.
Aki üvölt, annak mindig magával van problémája.
Aki kiabál, annak nincs igaza.
                                                                                           Az igazság csendes.