Johanna |
Nő a pápai trónon
A római katolikus egyház élén álló középkori pápák többnyire
igencsak távol álltak a szent ember eszményétől.
A hiszékeny emberek pedig bármilyen botrányos mesét hajlandók voltak elhinni róluk.
A hiszékeny emberek pedig bármilyen botrányos mesét hajlandók voltak elhinni róluk.
Volt például egy pápa, akiről kiderült, hogy nő!
A versem így szól erről:
A versem így szól erről:
Walter István
Nyolcadik János
Feltűnő szépségű leány volt Johanna
A tudás iránt is nagy volt a vonzalma
De a nagy szerelem még őt sem kímélte
Beleszeretett egy ifjú szerzetesbe.
Hogy vele lehessen, ő is csuhát öltött
És így szerelmével sok időt eltöltött.
Kedvesével eztán közösen kerestek
Ismeretet és tudást nyújtó helyeket.
Barátja azonban hamarosan meghalt
Így a szerzetesség tovább nem vigasztalt.
A középkori nők beszűkült élete
Neki egyáltalán nem volt az ínyére.
Férfinak álcázva utazott Rómába
Ahol egy-kettőre ismert lett tudása.
Röviddel ezután iskolát indított,
Röviddel ezután iskolát indított,
Ahol sok fiatalt sikerrel tanított.
Emiatt örvendett nagy megbecsülésnek
Johanna pápista tarotkártyán |
Sőt mi több, pápának meg is választották.
S neki a nyolcadik János nevet adták.
Végezte is dolgát nagy hozzáértéssel,
Feladatát nőként is ellátta szépen.
Két éven keresztül nem is volt probléma.
Sokan megszerették és tisztelte Róma.
Ám egyszer engedett egy nagy kísértésnek.
Elérte, ami egy gyarló embert érhet.
Mert tán pápaként is valakit szeretett,
Kitől rövidesen teherbe is esett.
Anyaságát nagyon nehéz volt titkolni.
(Apaságot sokkal könnyebb mismásolni.
Néhány pápa már ezt bizony meg is tette)
Anyaként titkolni, nehezen tehette.
Ráadásul fiát a nyílt utcán szülte.
VIII. János lebukása |
A menet egy szűk utcába kanyarodott,
A „szentatya” lába egyszer csak megbotlott.
Az ájtatos tömeg tisztán látta akkor
Hogy tisztelt pápájuk, egy vajúdó asszony.
Egy csapásra bőszült csőcselékké váltak,
Átkozták és szidták, kit eddig imádtak.
Városkapun túlra kivonszolták őket,
S halálát okozták ottan mindkettőnek.
Addig hajigálták rájuk a köveket,
Amíg csak észlelték bennük az életet.
Neve nem került be a nagy krónikába.
Hogy nyolcadik János, nincsen ilyen pápa?
Az esetből tanulva azt is figyelik,
A „körmenet” útját messze elkerülik.
Hogy a fenti eset tényleg megtörtént-e,
A kezemet tűzbe én sem tenném érte.
Ha nőként, mint pápa a legelső volt is,
Megkövezés |
Az biztos, hogy Ő volt a legutolsó is!
A katolikus egyház kétezer éves története során több mint
260 pápa váltotta egymást. Pontosan nem is olyan
egyszerű összeszámolni őket, ami viszont biztos, hogy mindannyian
férfiak voltak.
Az egyik népszerű elképzelés szerint Angliai
János botrányos pápaságát a 10. század eleji vatikáni viszonyok ihlették,
amikor az egyház történetének egyik legsötétebb időszakában több valódi János
is regnált.A ma is elfogadott hitelességű VIII. Jánosra egyébként 872-ig kellett várni, ő a legjobb mai tudásunk szerint is férfi volt.
Beiktatási trónszék |
A história legbizarrabb bizonyítékaként a lateráni bazilikában található egy pápai trón,
az úgynevezett „Sella stercoraria”, melynek közepén egy lyuk bevágással
található. Ennek állítólagos célja az volt, hogy ellenőrizhető legyen a pápa
neme, elkerülendő egy ilyen skandalum újbóli bekövetkezte. Mások azt állítják,
erre a procedúrára azért volt szükség, hogy a pápai székbe ne ülhessen se
kasztrált, se körülmetélt (tehát zsidó) férfi. A vizsgálatot egy segédlelkész végezte,
az eredményt pedig „habet” (van neki) kijelentéssel jelezte.
Más források szerint pedig így hangzott: „Mas nobis nominus
est”
(A választottunk férfi.).
(A választottunk férfi.).
Papa IOANNES
Octavus
Ioannes |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése