A Gyermeknap ürügyén mese: Vörösről és Feketéről

  Walter István

                                                                                                

Figyelj csak...!

 Vörös és Fekete

Figyelj ide                                                                  
kis Bertike,
mert mesélek
néked szépet,
érdekest.
Ne légy rest,
mond meg gyorsan,
de azonnal,
miről szóljon a mese,
melyikbe kezdjek bele.
Mert van ám sok,
amit mások
nem hallottak még soha.
Nem a gonosz mostoha
kiről néked
most mesélek,
mert így van az eleje:

Vörös és Fekete

Volt egy cica, Fekete.                                      

Játszótársa,
jó pajtása,
testvére a Vörös volt.
Selymes hátán
szőr-bundáján    
 húzódott egy vörös folt.                   
Játszadoztak,
ugrándoztak,
néha jókat aludtak.
Egér-fogni nem tudtak.

Gazda

Ennél fogva
egérlyukba
volt nagy dínom-dánom
ott fenn a padláson
vígan rágták
a sok árpát.

Míg a gazda,
észbe kapva,
a cicákért elszaladt.
Megfogta a hátukat,
bajsza alatt így morogva:
Kezdjetek a dolgotokba
két mihaszna kis csibész!
S Vöröset és Feketét
jól bezárta
a padlásra.

Ijesztő!

Lett erre nagy lárma
az egércsaládba.                                                                       
Szaladgáltak össze-vissza,
nem találtak be a lyukba.
Siránkozott egérmama                                                    
legeslegkisebbik fia,
mi is lesz most ővele,
megeszi az
egyik cica,
Vörös vagy a Fekete.
De a buta
két kis cica,
ahelyett, hogy egerészne
játszadoznak, kergetőzve.
Míg az egyik kisegér
megharapta Feketét.                                                                      

Játszadoznak

No de erre
teringette
hozzáláttak szaporán.
És hogy mi lett ezután
az egér családdal?
Aki tudott
szerte futott
az egész világban.
De amelyik
valamelyik
cica útjába került,
az jobb létre szenderült.                                        

Megfogta!

 

 

Ettől kezdve
egérlesre
jártak a padlásra,
ügyesen vadászva,
akikről szól a mese:
Vörös és a Fekete.

Vörös és Fekete