Papa mesél 20. Jeltelen sírban

"Mozart kutyája"

Jeltelen sírban

A gyermek Mozart

Wolfgang Amadeus Mozart csodagyerek volt: már hatévesen Európa előkelő szalonjaiban koncertezett, és ekkortájt komponálta első műveit.
30 évvel később, pályafutása csúcsán, rövid szenvedés után meghalt.
Még arra is gyanakodtak, hogy megmérgezték, de ez soha nem bizonyosodott be.
Egy ideig Salierit gyanusították, aki vetélytársa volt.

1791 első vasárnapján sógornője látogatta meg a beteg sógorát Bécsben és azzal a hírrel jött vissza, hogy jobban van.
Másnap kávéfőzés közben furcsa dolog történt:  a petróleum lámpában a láng hirtelen kialudt, mintha sohasem égett volna. Még csak nem is izzott a kanóc, pedig egyáltalán nem is volt huzat.

Mozart utolsó napja

Balsejtelmektől gyötörve utazott Bécsbe Mozartékhoz. Megtudta, hogy a zeneszerzőnek nyugtalan éjszakája volt.
Mellette volt fiatal tanítványa, Süssmayt, akit utasításokkal látott el a Requiem befejezésére vonatkozóan.
Mozart nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy a Requiem – amelynek megírásával egy titokzatos idegen bízta meg – saját temetésére készül.
(Mi már tudjuk, hogy von Walsegg gróf kérte fel rá felesége halála alkalmából.)

Egy órával éjfél előtt elvesztette eszméletét  és egy órával éjfél után, 1971 december 5-én, meghalt.

Constanze

Mivel halálakor felesége Constanze anyagilag nagyon rosszul állt, a lehető legolcsóbb temetést rendelte meg.  Maroknyi gyászoló jelenlétében zajlott le a gyászszertartás  (valószínű, hogy Salieri is ott volt).
A rokonok és barátok állítólag a havas esőre hivatkozva nem követték a halottszállító kocsit az egy órányi járásra fekvő Szent Márk temetőbe, így senki sem látta, hol temették jeltelen tömegsírba Mozart holttestét.
Egy verssel elmesélem a temetőben történteket:

                                                   Temetőcsősz

Havas decemberi délután volt

Mikor egy deszkából összetákolt

Koporsót kísért ki három ember,

S hagyott a bécsi temetőkertben.

Az eltávozott szegény lehetett

Nem váltottak polgári sírhelyet,

Csak egy gödröt, névtelen, fejfátlan

A temető szegény fertályában

Temetési menet

Barátai sem hintón érkeztek

Tán hasonló szegények lehettek

Nem álltak soká latyakban, sárban

Papírt nyomtak a csősznek markába

Halottas-cédulát, hogy az árva

Az isten kertjének leltárába

Vezesse be a megboldogultat.

Ezzel ők is hátat fordítottak.

A temetőcsősz sem tett már többet,

Vetett még rá néhány lapát földet.

Bement aztán a meleg szobába

Beírni, hogy melyik parcellába,

Melyik sorába, melyik sírjába

És persze, hogy kinek lesz itt ágya.

De mikor a nevére pillantott,

Agyába egy régi emlék ugrott.

Mozart

                                               Gyerekként az apja kézen fogta,

S vezette a Szent István templomba.

Suhogott a nők fényes ruhája

És szállt a tömjénnek kék párája.

Búgott az orgona. Ó de szép volt!

A templom ragyogott, mint az égbolt.

Mise végén apja felemelte.

Mi történik, hogy ő is meglesse.

Az a nagyorrú, látod, a császár

Egy fiút simogat az oltárnál.

A fiú egy karmesternek fia.

Miatta van itt a kompánia.

A fiú egy szép muzsikát költött,

Amiért a sok úri nép eljött.

Látod, ilyen egy szorgalmas gyermek,

Akit a felnőttek megbecsülnek.

Te megéred, nagy úr lesz belőle.

Amit mondtam, majd jusson eszedbe.

A temetőcsősz csóválta fejét

Nem értette, miért ilyen a vég.

Mert a fiú, ki nagy úrnak indult,

Jeltelenül, szegények közé bujt.

Mégsem lehetett szorgalmas gyerek?

Rossz magaviseletű lehetett?

Mozart családja

Nem értette, mi lehet e mögött,

Hogy itt van most a szegények között.

Húzott egyet az égetett borból,

Könnyebben megszabadul a gondtól.

S beírta a protokollba mindjárt,

Neve: Wolfgang Amadeus Mozart.

Kinézett a hideg éjszakába

Pont rálátott a zenész sírjára.

A fehér hó úgy bemárványozta,

Mintha gazdag ember sírja volna.

Jeltelen sír

1859-ben a halhatatlan komponista végre márvány emlékművet kapott a Szent Márk temetőben, de hogy hova tegyék, azt már csak találgatni lehetett.

Mozart síremléke