2016. november 29., kedd

Csodaszép Magyarország 207. Enying

Batthyány-Kastély


Enying

Batthyány-kastély

Fejér megye délnyugati részén, a Balatontól légvonalban 7 km-re fekszik.
A település közlekedési gerincét jelentő 64-es főút  bonyolítja.
Vasútállomás

1895. december 31-én indult meg a forgalom a 75 km hosszú Lepsény és Dombóvár közötti vasútvonalon, melynek egyik állomása Enying volt.
Az 1980-as években már elég rossz állapotban Azóta csak a Lepsény és Enying közötti folyik teherforgalom a vonalon. volt a vonal, melyet nem újítottak fel, hanem fokozatosan felszámolták. Az utolsó személyvonat 1990. április 1-jén ment végig az egész vasútvonalon. 1999 júniusában szűnt meg a személyforgalom a maradék Lepsény-Mezőhidvég vonalon is. Vonatok helyett 2007-ig vonatpótló buszok közlekedtek, de aztán azokat is megszüntették.


Nepomuki Szent János templom

Enying első említése 1241-ből való, királyi tulajdonban állt.
Az 1540-es évek végén azonban a terület török kézre került, nagyban elnéptelenedett.
A terület birtokosai a 18. század második felében a Batthyányak lettek, és látványos fejlődés indult meg a településen. 1789-1792 között a református templom, 1810-ben uradalmi kastély alakult ki a településen, környékén pedig majorságok jöttek létre.
A 7600 fős település 1810-ben épült.
Enying városi címet 1992-ben kapott.
2000-ben szűnt meg a település vasúti ellátottsága.
A szomszédos, Enyinggel már majdnem teljesen összeépült Balatonbozsok község 1966. év október 1-jén közigazgatásilag Enyinggel egyesült.



Nevezetességei:
Batthyány-kastély   (Batthyány-Draskovich-Csekonics-kastély)
Római katolikus templom (1838, klasszicista)
Református templom
A Batthyány Kastélyban – a szabadtéri színpadon – évente több alkalommal tartanak zenei rendezvényeket Muzsikáló kastélykert címmel.
Református templom

A falut egykor uraló Török család  vára helyén ma egy 1792-es építésű református templom áll, amelyben időnként komolyzenei hangversenyekre kerül sor.
Neves személyiségek:
Vas Gereben író itt született és itt élt.
Bocsor István pápai professzor itt született.
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudóst a második világháború alatt itt bújtatták, ennek emlékét a volt kastély előtt álló bronz mellszobra képviseli.
Enyingi Török Bálint nándorfehérvári bán itt élt, és az ő családi tulajdonukban volt a település.
A református gyülekezet kezdeményezésére, ökumenikus összefogással rendkívüli esemény tette emlékezetessé az idei október 23-ai megemlékezést itt, Enyingen. Az országban egyedülálló módon egy dán hősre, Povl Bang-Jensenre emlékeznek, aki az '56-os eseményekben és az utána következő években döntő szerepet játszott.
Az új emlékmű

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése