Peronkakas 29. Az Őrangyalom

Talán ilyen lehet

29.      Az őrangyalom

                                      Minél nagyobb a baj, annál közelebb vagyunk Istenhez!
                                                                                                                        (Mörike)

Bár a vasúti pályát és járműveket a háború után nagy mértékben felújították, átépítették, a fejlődés sosem volt arányban a jelentkező igényekkel.
Baleseti veszély a pálya vagy a járművek hiányosságaiból jelenleg is fennáll.
Hiba volna azonban minden balesetet a  műszaki hiányosságokra fogni.
Nagyon sok esetben a baleset valamilyen emberi magatartás következménye. Ráadásul nem is csak egy, hanem legalább kettő  vagy több ember mulasztása kell ahhoz, hogy egy baleset bekövetkezzen.
Azt tanultam és azt tanítom, hogy egy ember, egyedül, nem tud balesetet okozni.
Olyanok az előírások, Utasítások, Szabályok, hogy egy dologra több embernek is figyelni kell.
A baleset akkor van, ha mondjuk a három felelős közül mindegyik mulaszt.

Lelőhely a "gyűjtőknek"

Mondhatja valaki, hogy a síneket, vagy a kábeleket, vagy a sorompó akkumulátorát  egy ember is meg tudja rongálni. Igaz,  de ez már bűntény.
Kezdettől fogva azt hallottam az idősebb vasutasoktól, hogy minden vasutasnak van egy téglája abban az épületben, amelyiknek rácsosak az ablakai.
A valóság nem ilyen ijesztő. Baleset ugyan nagyon sok van, de kevés vasutas került ezek miatt börtönbe.
Csak egy mondat erejéig utalok vissza a vasút kezdetére.
Az első gőzmozdony vontatta vonat  -  R. Stephenson Rakett nevű mozdonyával -  Liverpool és Manchester között  42 km/h sebességgel robogott  és mindjárt az első alkalommal egy embert halálra gázolt.

Már ezzel is történt baleset

Az építők azonnal a fejükhöz kaptak, mert rájöttek, hogy a vonatközlekedéshez szabályok is kellenek. Jelzések, végrehajtási utasítások.
Mielőtt részletesebben beszélnék egy-két balesetről, megemlítek néhányat a régmúlt időkből:
1939 március 21-én Hernádcsány állomáson egy helytelenül álló váltón kisiklott a kassai gyorsvonat gőzmozdonya. A mozdonyvezetőt és fűtőjét a gőz leforrázta. Belehaltak.
Nevüket a mozdony oldalán elhelyezett Emléktáblán őrizték meg.
1960 június 30-án Kálkápolna állomáson a személyvonat nem tudott megállni. Kifutott az állomás másik végén a nyílt pályára, ahol a vágány  -  pályaépítés miatt  -  fel volt szedve. A gőzmozdony a kavicságyban állt meg.

kitekintett a Körútra

1962-ben a Nyugati pályaudvarra érkező személyvonat nem tudott megállni, hanem az ütközőbakot kitörve kiballagott a körútra. Csúnya látvány lehetett.
1974-ben Szajol állomáson siklott ki egy vonat az előzőleg felvágott váltón.
1983 január 22-én Herendről 3 személykocsi megindult a lejtőn és Veszprém előtt egy tehervonattal ütközött.  (Öten meghaltak, 39.en megsérültek)

Több, mint 42 éves szolgálatom alatt olyan balesetet nem okoztam, ami miatt rácsok mögé kerültem volna.  Bírósági tárgyaláson azonban néhány esetben  résztvettem.
Ezek közül egyiknek voltam részese  (majd egyik sztoriban részletesen elmesélem), de hála a  Szabályok ismeretének, büntetést nem kaptam.

Nagyon veszélyes helyzetbe viszont kerültem.
20-21 évesen Térfelvigyázó lettem.  Volt két rutinos váltókezelőm (bakterom).
Helyszíni állítású váltóink voltak. A jelzőket is mi kezeltük.
Egyik este a Komárom felől érkező személyvonat előtt egy olyan tolatást kellett elvégezni, ami teljesen keresztezte a vonat útját.

Váltóállítás

Belevaló gyerekek vagyunk, mondtam, hogy futás fiúk. Te mész arra, dobálod a váltókat, te a másik irányban készíted a tolató egység útját, én meg megyek a tolatott szerelvény után és állítom vissza a váltókat a vonat részére.
A szomszéd gyerekek, akik ott nőttek fel nálunk a bódéban, most is ott tébláboltak.
Mondom a legnagyobbiknak, aki 17 év körüli volt és nem egyszer kezelte már a jelzőket,
hogy figyeljen engem és ha intek, állítsa "Szabadra"  a jelzőt a személyvonatnak.
Minden simán ment, elhaladt a tolatómenet, az úgynevezett "mosómenet", én mentem utána és állítottam vissza a váltókat, majd intettem a fiúnak, hogy
"Húzd meg a jelzőt!”

Húzd meg a jelzőt!

Ő meg is tette. Hátranéztem és láttam, hogy a vonat meg is indult Ipartelepről.
Ekkor vettem észre, hogy egyik váltót, pontosan azt, amelyik a vonatot a Rendező pályaudvarra terelte, a kapkodásban elfelejtettem visszaállítani.
A váltó ott volt előttem két méterre, a vonat mögöttem robogott. Odaugrottam a váltóhoz
és átdobtam. Szerencsémre a váltó úgy volt gondozva, hogy a bakter két újjal is át tudta állítani. Nekem is sikerült. Ahogy átdobtam a váltót,  a vonat már ott is dübörgött mellettem. 
A szívem meg a gyomromban.
Bevánszorogtam a bódéba és összeestem.
Akkor jött ki rajtam az izgalom.
10 percig meg sem tudtam mozdulni. Émelyegtem, izzadtam. Minden bajom volt.
Ráadásul a többiek az egészből nem vettek észre semmit.

A vonat az jön!

Azóta is sokszor eszembe jutott a felelőtlenség.
Mi lett volna, ha nem veszem észre a helytelenül álló váltót. A személyvonat berobogott volna 80 km/órával a teher pályaudvarra.
Szerencsémre az őrangyalom velem volt.
Jó lecke volt. Soha nem bíztam abban, hogy majd más figyel helyettem.
Mesélem Imre bácsinak az idős bakternak, miként mentett meg az őrangyalom.
Mondta, hogy őt is megmentette az övé néhányszor. 
Egyszer meg is kérdezte tőle:
                                                     - Hát akkor hol voltál, mikor megnősültem?

Peronkjakas 28. Telefonos esetek

Csak finoman!

28.  Telefonos esetek

               Mosolyogj miközben felveszed a telefont. A hívó érezni fogja, hogy jó szándékkal vagy.
                                                                                                                 (Útmutatás az élethez)

 

Amikor a morse-távírókat felváltották a vasúton is a telefonok,
 azt hittük, hogy meg fognak szűnni a félreértések, ami abból
 adódott, hogy vagy az üzenetíró vagy az üzenet olvasója nem ismerte tökéletesen a morse abc-t. 
Vagy az üzenet írója kétbalkezes volt.
A telefonokról tudni kell, hogy a vasút külön üzemi telefont használt, amivel az ország területén, de még azon kívül is térítésmentesen lehetett telefonálni azok között, akiknél az üzemi telefon be volt kötve.  Általában vasúti szolgálati helyeken, szolgálati lakásokban és néhány, úgynevezett nyilvános telefon is volt az állomásokon elhelyezve.
Ezen kívül a forgalmi irodákban illetve olyan helyeken, ahol az utasokkal, fuvaroztatókkal  kellett kapcsolatot tartani, volt "postai"  telefon is.
(ma már a kettőt összevonták és bizonyos  előszámokkal üzeminek és postainak is használhatók).
Volt néhány komolytalan , főleg fiatal, akik tréfálkozásra használták szabadidejükben a telefont.  Ilyen buta szórakozás volt, hogy felhívták a telefonkönyvben felfedezett Szarka nevezetű  előfizetőt  és amikor bejelentkezett, hogy:  Szarka lakás!, nagy röhögések között szóltak bele, hogy:  Azt hittem verébfészek!
De előfordult humoros eset rosszindulat nélkül is.  A  Kereskedelmi főnökségen a Dr. Ott Gyula bácsi rendszeresen részese volt ilyen eseteknek.  Megszólalt a telefonja, felvette és beleszólt:  Itt Ott. A telefonálók fele, akik nem ismerték Gyula bácsit, azt gondolták, hogy ez valami vicc.

Persze vicceltek is a telefonokkal.  Durva vicc volt, hogy április elsején a telefon hallgatóját bekenték indigóval.  A  telefonáló nem tudta elképzelni, hogy miért bámulják annyira a fülét, ami a telefonkagylótól, nehezen lemosható kék színt kapott.
Egyéb félreértés is előfordult a telefonos kapcsolat során.  Elmesélem a Józsi esetét, aki előjelentő lévén rendszeresen telefonált a környező állomásokkal.  Főleg a szomszéd állomásra nemrégen odakerült távírász lányt hívogatta nagyon szívesen. Főleg éjszakai szolgálatban sokat beszélgettek. Józsi odáig volt a szerelemtől. Nem győzött áradozni, hogy a kislány milyen kedves, barátságos, okos. Mindenről lehet vele beszélgetni.
Odáig jutottak, hogy amikor egyik vasárnap a győri fiatalok kirándulást szerveztek a Bakonyba, Józsi megbeszélte a kislánnyal, hogy jöjjön ő is el velünk. Megállapodtak, hogy Józsi azon az állomáson, ahol a kislány felszáll a vonatra, egy "Kisalföld"-del a kezében integetni fog neki a vonat lépcsőjéről.
Járt be a vonat az állomásra, Józsi  vitte az újságját, mi pedig néztük az ablakon, hogyan találnak egymásra.   Amikor megpillantottuk a forgalmi iroda ajtajában várakozó kislányt, már sejtettük, hogy ez a kirándulás nem lesz unalmas. A kislány ugyanis olyan 160x160-as termetű  volt, ellentétben a Józsi 185 centijével.

Kirándulás

 Egyszer csak Józsi rohan be a kocsiba, a Kisalföldet félredobta a sarokba és szaladt tovább a vonaton egész a vonat elejéig.  Az ajtóból még visszaszólt:  Mondjátok, hogy rosszul érzem magam. Mellesleg ez meglehetősen meg is látszott rajta.

Vidám teremtés

Ennek ellenére a kislányt behívtuk magunk közé és el kell mondanom, hogy amit a Józsi telefonon keresztül tapasztalt  az teljesen olyan is volt.  Nagyon vidám teremtés volt, nagyokat nevetett sőt később amikor az alakjára is tettünk célzásokat, "vette a lapot" és nem sértődött meg.
Józsi erről mit sem tudott, mert a következő állomáson,  persze az ellenkező oldalon, leszállt a vonatról. A sors játéka, hogy egy év múlva hivatalosak voltunk Józsi és Kati esküvőjére.  Mondanom sem kell, hogy Kati a kirándulásunkon résztvevő kislány volt.
Nem tudom, hogy mondhatom-e erre, hogy az ügy balesetmentesen zárult?
A következő esetnél azonban nem sok hiányzott  ahhoz , hogy rosszul végződjön.
Mindenki tudja, hogy a telefonálásnak vannak írott és íratlan szabályai. Ha ezeket nem tartják be, legjobb esetben félreértés keletkezik.
Ilyen szabály például, hogy akit  hívnak  mondja meg a nevét és a helyet ahonnan beszél.
A hívó félre ugyanez vonatkozik.
Történt, hogy két szomszédos állomás forgalmistája, a személyzettel együtt, az éjszakai szolgálat mélypontján, úgy hajnali fél kettő két óra körül,  elaludt.
Előtte még mindegyik elküldött egy-egy vonatot a másik állomásra.  Egyik vágányon ment egyik vonat, a másik vágányon jött a másik vonat. Egészen az állomások bejárati jelzőjéig.
Ott meg kellett állniuk, mert a bejárati jelző "vörös" volt.
Egy darabig vártak, hogy majdcsak megváltozik ez a szín és mehetnek tovább.
Nem így történt. Az egyik vonat mozdonyvezetője nem volt türelmetlen, talán még bólintott is, mondjuk ő volt az "A" állomás  bejárati jelzőjénél.
A másik mozdonyvezető azonban, amelyik a "B" állomás bejárati jelzőjénél állt, türelmetlenebb volt. Leszállt a mozdonyról a "pályatelefon"-jával, amit a megfelelő helyre csatlakoztatva, felhívta a szolgálattevőt.
Tudni kell, hogy ilyen esetben mindkét állomás forgalmistájánál "megszólal"  a telefon csengője.  A  "B" állomás forgalmistája lehetett álmosabb, mert őt nem ébresztette fel a csengetés.  Az "A" állomás szolgálattevője viszont azonnal  felkapta a telefont és beleszólt:   Mi bajod?
A mozdonyvezető, miután elmondta a véleményét az éber szolgálatvégzésről, közölte, hogy:  Itt állok a bejárati jelzőnél, miért nem engedtek be az állomásra?

A vonat beballag!

A forgalmista rátekintett a berendezésére és látta, hogy a bejárati jelzőjénél áll egy vonat.  Azt nem vallotta be, hogy csakugyan aludt, hanem azt mondta a mozdonyvezetőnek, hogy "rossz" a bejárati jelző, vörös mellett behaladhat az állomásra.
Ezután leste, hogy a vonat csak nem akar megindulni.
Annál inkább meglepődött a "B" állomási forgalmista, amikor arra ébredt, hogy egy vonat húz be az állomására.  Kérdezi a mozdonyvezetőt:  Hát te hogy kerülsz ide?
Mondja a mozdonyvezető:  Mi van veled, még mindig alszol?  Az előbb beszéltem veled, azt mondtad, hogy vörös mellett behaladhatok.
 Én ugyan nem,  -  mondja a forgalmista -  most ébredtem fel.
Nagy nehezen tisztázták a helyzetet. Kiderült a félreértés, ami abból adódott, hogy a mozdonyvezető sem mondta meg, hogy honnan beszél, melyik vonattal van, és a forgalmista sem mondta meg hogy ő melyik állomás forgalmistája.

Pályatelefon

A félreértés szerencsésen végződött. De ennyi erővel hatalmas baleset is keletkezhetett volna, hisz a vonat nem arra az állomásra kapott engedélyt behaladásra, ahova tényleg behaladt.

Peronkakas 27. Ugratások

Már ezzel is lehetett betyárkodni

27.  Ugratások, tréfák

Ha képes vagy mindenben megtalálni a humort, akkor bármit túlélhetsz.
                                                                                                                       (Bill Cosby)

           Minden közösségben előfordul, hogy valakit kiszemelnek a többiek és a tréfák, viccek célpontjába helyeznek.
Előfordul, hogy az áldozat nem ugyanaz a személy, hanem alkalmanként változhat.
Ilyen alkalom lehet a házasságkötés, (gyermek  esetleg unoka) születés, de akár a szeretett foci csapat  veresége is.
Az 1960-70-es években még volt Vasúti rendőrség.  A  rendőr-örs  kinn volt az állomáson és egy-két vasúti rendőr mindig szolgálatban volt.  Nagyon sokszor segítettek a renitenskedők megfékezésében.
De állandó téma volt egymás ugratása, bosszantása is.

Postás

Rendőr

Ha a rendőr hallott egy viccet, úgy mesélte, mintha vasutasokkal történt volna.
 Persze  a vasutas ugyanezt a másik rendőrnek már úgy mondta, hogy a rendőrrel történt.
A rendőr  például a szakmákat úgy rangsorolta, hogy: rendőr, postás, vasutas.
A vasutas persze, hogy a sorrendet megfordította.

Postakocsi

A postásokkal is együtt dolgoztunk. Akkor még a posta a leveleket, csomagokat vasúton továbbította (egyéni véleményem, hogy a küldemények előbb célhoz értek, mint jelenleg).
A postásnak sem volt kitörő véleménye a vasutasokról, pedig ugyanazon a munkahelyen, ugyanolyan beosztásban dolgoztak ők is.
A forgalmi irodában a vonatra várva meséli a postás:  Van három fiam. Az egyiknek nagyon ügyes keze van, elküldöm asztalosnak,  a másik mindig a motorral babrál, autószerelőnek taníttatom.  A  harmadik egy kicsit lusta meg buta, azt elhozom a vasútra.
A menesztő tárcsával zavartuk ki a forgalmi irodából.
Persze az is igaz, hogy mi is mondtuk a postásra, miért kancsal?
Mert egyik szeme a levélen, a másik a házszámon!
Zajlott tehát az ugratás oda-vissza. Olyan azért nem történt, talán azért, mert nem volt rá adódó alkalom, mint amit a buszon szokott mesélni a Hollós Jóska (az idős barátiak emlékeznek rá), hogy a kollégái lehegesztették a talicskáját, amíg ő mással volt elfoglalva.
Nagyon sokszor úgy alakul, hogy a közösségben akad egy balek, akivel minden viccet, tréfát ki lehet próbálni. Nálunk is volt ilyen. Nem mondom a nevét, mert nem az a lényeg.
Vele művelték azt, hogy a kabátja hátuljára dróttal nyúllábat kötöttek. Így kerékpározott haza, ráadásul a Baross úton végig, hogy csóválta tekerés közben a nyúlfarkat, a járókelők nagy örömére.

Vele történt, hogy télen a vagonból szerzett jó minőségű sziléziai "Gomulka" szenet, amit azért vitt a szolgálati helyére, hogy jó meleget teremtsen, a ravasz kollégák kicserélték ugyanolyan fényes és darabos,  kátrányra.    Égett is, mint a zsír.
Csak hajnalban  vette észre, hogy  nem ég a tűz a kályhában. Utána még nagyon sokáig.
Ki kellett cserélni a tűzhely egész belsejét, mert beleolvadt a kátrány, ráadásul  olyan illata lett, hogy nem lehetett a bódéban megmaradni.
Az is vele esett meg, hogy ki kellett mennie a Rendező pályaudvar végére, valamiért. A kocsi-rendezők éppen akkor húztak ki egy kocsisort egy közeli vágányról.

Ilyen volt a meszes kocsi

Megkérte a tolatásvezetőt, hogy vigyék ki őt is a szerelvénnyel.  A tolatásvezető mutatta neki melyik kocsiba másszon fel.   Fel is kapaszkodott.  A nyavalyások azt viszont nem árulták el neki, hogy abban a kocsiban előtte darabos (oltatlan) meszet szállítottak, amit nem régen raktak ki.  De hamar észrevette, mert jól meg is rángatták a kocsisort, hogy hadd szálljon a mészpor. Az utazás után még egy hétig prüszkölt.
A következő eset is vele történt, bár az úgymond nem készakarva.
Kollégánk, aki mellesleg mindig szerelmes volt. Jelen pillanatban az egyik hangosbemondó kislányba, akinek előző este olvasta fel  a fiatal koromban írt szerelmes verseimet, amit elkért tőlem kölcsön. Persze nem árulta el, hogy azokat nem ő írta.
Ebben az időben bárcázó volt, akinek az a dolga, hogy az állomásra  érkező kocsikra különböző színű és feliratú bárcákat ragasszon, minek alapján a kocsi-rendezők a megfelelő vágányra tudták juttatni a vagonokat.
A bárcák ragasztásához csirizt használtak.
Ezt úgy készítették, hogy gesztenyeliszthez vizet öntöttek, jól elkeverték és kész.
Gesztenyelisztért, ha elfogyott, fel kellett menni az állomás túlsó végén lévő Szertárba.
Éppen elfogyott.  Kerékpárra ült és egy bádogdobozzal felnyargalt a Szertárba.
Megtöltötték a dobozát gesztenye liszttel és már tekert is vissza. 
Közben az eső szép csendesen megeredt.  Választhatott volna más útvonalat is, de ő vesztére a forgalmi iroda előtt hajtott el, mert a hangosbemondó kislány éppen a forgalmi ajtajában állt.  Ezt nem lehetett kihagyni.  Sportosan vette be a kanyart, de a bicikli megcsúszott a sínen  és ő ott hevert a kislány lábai előtt. Ez még nem lett volna baj. De a gesztenyeliszt zöme a  nyakába , ruhájára borult és ott  rövidesen csirizzé változott. (A posztózubbonyt el lehetett dobni, mert azt már kimosni nem lehetett)
El lehet képzelni, hogyan érezte magát. A kislány azonnal vette a lapot és megjegyezte:
Ejnye Laci,  idáig szerettem, de ezek után már nem. 
Ez rosszabbul esett, mint a csiriz.

A szőnyeg szélén!

Április elsején, amit a bolondok napjának neveznek, néhányan sok huncutsággal próbálkoztak.
Érdekes, hogy nagyon kevesen engedték magukat átverni. Mintha mindenki készült volna rá, hogy senkinek nem szabad elhinni semmit.
A Főnöknél is  megnövekedett  ezen a napon a forgalom, mert néhányan "bevették", hogy azonnal jelentkeznie kell a főnöknél. A főnök már azzal fogadta őket, hogy tudjátok milyen nap  van?
A legdurvább tréfa az volt, amikor a tolatásvezető egyik éjszakai szolgálatban, a mai szlengben szólva, "megszívatta" az álmos mozdonyvezetőt.
A "vezér" úr már este óta nagyon lagymatag volt. Kétszer-háromszor el kellett mondani egy-egy parancsot, mire hajlandó volt végrehajtani.  Hajnali fél három körül, amikor már mindenkit le tud teríteni az álmosság, a tolatásvezető szólt a  kocsi-rendezőjének, hogy menjenek be a bódéba pihenni.  A  mozdonyvezetőnek erről egy szót sem szóltak.
A mozdony "üres" volt, nem volt ráakasztva egyetlen kocsi sem.

Csak tolat, csak tolat....

A tolatásvezető a bódéból továbbra is szóval tartotta a mozdonyvezetőt a tolatórádión keresztül.

Adta a parancsokat: "Gyere előre!",   Megállsz!", " Húzzál vissza!",  "Lökd meg!",
"Betolsz a harmadikra!",  "Állj meg!",   "Húzzál vissza!".
Ez ment félórán keresztül.   A  mozdonyvezető csak jött-ment a mozdonnyal.
A Térfelvigyázó, váltókezelő,  kocsi-rendező  látva,  hogy a mozdonyvezető félálomban milyen szorgalmasan dolgozik, a röhögéstől a hasukat fogták és az utolsó csepp álmosság is kiment belőlük.
A mozdonyvezető még ma sem ismeri el, hogy vele ilyesmi megtörtént.
De a kollégák nagyon jól érezték magukat.

Peronkakas 26. Őzgerinc

375-ös járt a veszprémi vonalon

26.  Őzgerinc

                  Akik nem tudnak magukon nevetni, meghagyják ezt másnak.
                                                                                      (Életbölcsesség)

Ha valakinek lenne türelme hozzá, milyen beceneveket (mondhatnám némely esetben, hogy csúfneveket) aggattak egymásra az egy helyen tevékenykedők, egész könyvet lehetne belőle kerekíteni.

Még izgalmasabb lenne, ha a becenevek eredetét is ki lehetne deríteni. Ez nagyon sok esetben már a homályba veszett.
Az én munkahelyemen (persze a lakóhelyemen  is ) nagyon sok ember kapott becenevet.
Ki ne találkozott volna már olyan esettel, ami főleg faluhelyen előfordul, hogy a hasonló nevű embereket valamilyen jelzővel különböztetik meg egymástól.

Borsó Jóska

Magam is  megjártam, amikor anyósom elküldött a Borsó Jóskához, mert azt nem mondta, hogy Nagy Józsefnek hívják, csak megkülönböztetésül mondják "borsónak".
Vagy, hogy a  Baboti  Laci bácsi attól  „Baboti”, hogy Babot faluból nősült ide, egyébként Németh László.

A vasúton is nagyon sok munkatársam van, aki becenevet visel.
Néhánynak az eredete bizonytalan, de ha elhangzik a becenév, mindenki tudja  kiről van szó.
Néhány ilyen becéző jelzőt elmondok:

Ha beszélgettünk valakiről és pontosítani akartuk az illetőt, azt mondtuk, hogy tudod a "hét numerás". Ennek az eredetére is emlékszem, mert magam is hallottam az illetőt a nászéjszakájáról dicsekedni. Hát rajta maradt.

"Kicsi magyar"

Előfordult, hogy Sz. Józsi bácsiról beszéltünk, a félreértés elkerülése érdekében hozzátettük, hogy tudod a "kicsi magyar". Ő ugyanis Erdélyből került ide és egy kicsit "törte" a magyart.

Innen ment le a haja

A  K. Laci hogyan lett "tollas bokájú", szintén közismert volt. Korán megkopaszodott. Főleg a homloka fölött. Csak hátul maradt meg a haja. Őt azzal ugratták, hogy hajnövesztőt öntött a fejére, csak sajnos lefolyt  a bokájára, így kapta a titulust.

"Komm cici!"

Érdekes viszont, hogy B. Judit, hogy érdemelte ki a "komcici"  becenevet.
Kapott a fiától, Svédországból  egy cicát. Ez a cica egyszer megszökött. Judit mindenhol kereste. Mivel közel lakott az állomáshoz, bement a forgalmi irodába is megkérdezni, nem látták-e a cicát.
Nem látták.  Megkérte a forgalmistát, ha meglátná, csalja be a  forgalmiba és majd érte jön. De arra vigyázzon, hogy a cica nem tud magyarul, ezért azt kell neki mondani, hogy
"komm cici".   Hát ez rajta maradt.

Gyalogkakukk

Az is köztudott, hogy S. Jancsi azért lett "gyalogkakukk", mert a hosszú lábaival pillanatok alatt végigszaladt a rendező pályaudvaron.

Ugyanezért az U. Karcsi bácsit viszont "Póklábú"-nak becézték. Az előbb még telefonon beszéltél vele az állomás egyik végéről, egy perc alatt már odaért hozzád a forgalmi irodából.
Szintén mindenki tudta, hogy ki az a "Csibe". Ő először "csibetipró" volt, amit a 150 centiméteres "magasságával" vívott ki, de még ezt is becézték, így lett "csibe". Közvetlen kollégája V. Karcsi verset is szokott neki mondani: 

"Én vagyok a kiscsibe,  olyan, mint a nagy csibe, csak kicsibe".
Arra is könnyen rá lehet jönni, hogy C. Imre mivel érdemelte ki a "Nagycipős" becenevet,
vagy, hogy T. Józsi miért "Leces".  Ugyanígy az E. Pistit miért nevezik "Szőrös"-nek.
Könnyen ki lehet következtetni, hogy K. Feri mivel érdemelte ki a "Tápos" jelzőt.  Valószínű azért, mert olyan vékony volt, mint a kisujjam. Mintha tápon nevelték volna.
Néhány becenév eredete, előttem legalábbis,  feledésbe merült.
Nem tudtam például sohasem, hogy P. Feri kollégám, miért "Fáni"? Vagy a P. Jani hogyan lett "Cickes"?

"Hamis kártyás"

Azt, hogy K. Ilit miért hívják "Bömbi"-nek, a Tisztképzős társai árulták el. Amikor ugyanis nem tudott valamit, elsírta magát.
Az egykori helyettes főnökünk, a háta mögött, azért volt "Fújó", mert valamikor a vasutas zenekarban fújta a kürtöt.
B. Klárira azért ragasztották a  "Kalán"  becenevet, mert így hívták a TV-ben közvetített mesében az aprócska asszonyt, akinek a "magasságával" vetekedett.
 Érdekes történetet meséltek arról az idősebbek, hogy a gőzmozdony vezetőjét, Karcsi bácsit, aki a vonatunkat elég sokszor vitte hazafelé meg vissza, miért hívják "Őzgerinc"-nek.
Az öreg haragudott is érte, ezért én soha nem mertem neki mondani.
Úgy történt, hogy a Bakonyban , Veszprém felé menetben, a vonattal elütöttek egy őzet.
Nem álltak meg a vonattal, hanem az öreg a legközelebbi állomáson megállapodott a forgalmistával, hogy az otthagyott táskájába  - ha megtalálták az őzet  - rakjanak egy pár jó 

Ilyesmi volt a táskájuk

falatnak valót.  Régi filmeken lehet látni, hogy a mozdonyvezetőknek milyen táskájuk volt akkor.  Olyan, mint egy szerszámos táska most, csak valamivel szebb.
Leadta tehát a táskát, hogy majd visszafelé adják fel neki, de rakjanak bele egy pár kiló őzgerincet.

Ez már egy finom párolt őzgerinc

Visszaútban fel is adták a táskát. Az öreg nagy örömmel cipelte haza. Mondta a feleségének, hogy mi van a táskában és még azt  is, hogyan készítse el.
Nagy volt a  megdöbbenés  amikor a táskát kinyitották és az őzgerinc helyett egy halom zúzottkövet találtak benne. El lehet képzelni az öreg haragját.
Persze ez csak a hecc volt.  Nemsokára ugyanis bekopogtak az öreghez és hozták, egy másik  táskában  a  beígért  őzgerincet.   De az eset miatt sokáig szekálták az öreget.

Ilyen "őzes"  esettel én is találkoztam. Ügyeletes voltam, amikor telefonhoz hívtak.
Egy vonatvezető  (akkor még volt) kért meg, hogy segítsek nyélbe ütni egy attrakciót.

Elütöttek ugyanis egy őzet. Meg is álltak, felrakták a "Pakli-kocsi"-ba.  Arra kért, hogy a poggyászosokat küldjem oda a kalauzkocsihoz targoncával,  vitessem ki az őzet a taxihoz, és vigyem haza a lakására.
Mindent szépen elrendeztem, csak az volt a baj, hogy aki segített az mind igényt tartott egy falat őzpecsenyére. Az igényeket én fel is jegyeztem, magamat is az igénylők közé sorolva. Másnap a vonatvezető panaszkodott, hogy rossz üzlet volt ez az őzzel, mert annyi felé kellett osztani, hogy magának alig maradt. Ráadásul a taxist is ki kellett fizetni, így többe került az őzhús, mintha boltban vette volna.

Vezér úr a vezetőálláson

A mozdonyvezetők becenevéhez visszatérve, megemlítem, hogy K. Bandi bácsit a kollégái "Rettenetes Bandi"-nak hívták, mivel szigorú volt, ráadásul nagyhangú is.

Nem tudom, és még olyannal sem találkoztam, aki hitelesen tudta volna, hogy N. Béla miért "Silány"?  De azt sem, hogy a B. Lajos miért "Bukta". Ő ugyan egy darabig volt "Kutyás" is, de erről többet is tudok.  Az  történt, hogy valaki nekem küldött egy kutyát Komáromból.   Nem kértem, de azt hitte, hogy a vidéki házamban elkel egy kutya.
Lajos el is hozta. A Torony alatt megállt a vonattal, lementem a kutyáért és egész éjjel a Toronyban pátyolgattuk a kutyust. A baj az volt, hogy nekem akkor már nem kellett a kutya, mert szereztem máshonnan. Mondtam a Lajosnak, hogy mit csináljon  a kutyával.
Annyit  csinált, hogy jött érte és elvitte. Így volt egy darabig "Kutyás" is.

Beosztásuk szerint is becézték a kollégák egymást.

Peronkakas !

A váltókezelő például „bakter” volt.  Ellentétben a slágerben szereplő sorompókezelővel.
A forgalmistát „hamiskártyás”-nak is becézték, mondván, hogy tökre pirosat tett.
De ugyancsak a vörös sapkája miatt „peronkakas”-nak is hívták.

Kalánka néni

A mozdonyvezető, ha kéréssel fordultak hozzá, akkor „vezér úr” volt, egyébként pedig hívták „szutykos”-nak, még a gőzmozdonytól eredően,  „árampocsékolónak” a villamos mozdony vezetőjét, vagy egyszerűen a gépészeti szakma kapcsán „lavorlakatos”-nak.

Sokan kérdezik tőlem, hogy nekem van-e becenevem. Azt kell mondanom, hogy nem tudok róla. Hacsak a hátam mögött nem "becéznek" valahogy.

Perucz embléma

Előfordult ugyan, hogy Szegeden az iskolában "Perucz"-nak hívtak, mert a gombfoci csapatom a pápai  Perucz focicsapatának színeit viselte. Még a focisták neve is rajta volt a gombokon.  (Akkor még Pápán laktam, és sokszor kimentem a Perucz meccseire).
Néhányan még arra is emlékezhetnek, hogy az irodákban néhányan, "Gézának" hívtak.
Onnan ered, hogy írtam egy köszöntő verset egyik kolléganőnknek, amit úgy fejeztem be, hogy:        "... ez olyan igaz, mint hogy az én nevem Géza".  (csak a rím kedvéért írtam Gézát)
Egy ideig Géza voltam a folyosón.
Amikor megkaptam a Lovagkeresztet, néhányan kiegészítették a nevemet, hogy: (Szőr)
sír Walter.   De igazándiból ez sem terjedt el.  Másról pedig nem tudok.

Ha eszetekbe jut egy-egy becenév, esetleg még az is, hogy mi az eredete, a hozzászólásokban, (kommentekben) írjátok meg.
 Hadd tudja meg más is.  Ne merüljön feledésbe.

Peronkakas 25. Foci, foci

A kis csapat

25.  Egy kis foci

              A sportot sosem késő elkezdeni, úgy, hogy én még várok vele.
                                                                                                   (Graffiti)

Amikor majdnem 18 évesen hazaköltöztem Nyúlra, azt kellett tapasztalnom, hogy én itt vadidegen vagyok.  Sok időnek kellett eltelni, mire néhány helyet és néhány embert megismertem a faluban.

Ráadásul nem is a faluban laktunk, hanem az állomás végén egy vasúti házban. 

Ilyen házban laktunk

 Ennek egyetlen előnye volt:  a vonatot reggel akkor is elértem, ha akkor ébredtem fel, amikor beérkezett az állomásra. Az utolsó kocsi a kapu előtt állt meg. Előfordult, hogy ruháimmal a hónom alatt szaladtam ki a vonathoz és az öltözködés már a vonaton történt.

A falubeliekkel, főleg a fiatalokkal, eleinte a vonaton ismerkedtem. 
Mindenki úgy ismert, hogy én vagyok az Ilonka néni fia.

Nyuli állomás

 Ilonka néni, az anyám, az állomás forgalmistája volt és beosztásánál fogva a fél falu ismerte.
Rengetegen jártak be vonattal dolgozni Győrbe. Egy munkásvonat  18-20 kisméretű
(úgynevezett Bz, kéttengelyes) kocsiból állt.
Azonkívül az állomásnak rakodóvágánya is volt. A TSz-nek, Tüzép-nek rengeteg küldemény érkezett. Répaszezon idején pedig rengeteg vagon állt a rakodóvágányon.
Nem csoda, hogy az állomáson sokan megfordultak.

Ilyen kocsikkal jártak a vonatok

Engem persze nem elégített ki, hogy "az Ilonka néni fia"  vagyok. Valamit tennem kellett, hogy máskülönben is megismerjenek.
Egyik délután kimentem a focipályára.  Akkor még a pálya nem a mostani helyén volt, hanem ott, ahol most az iskola van.  Éppen edzés volt. Megkérdeztem, hogy csatlakoz-
hatok-e.  Nem volt ellene kifogásuk.
Szegeden az iskolában benne voltam a focicsapatban.  Cselezni nem nagyon tudtam, nagyot rúgni sem, de annál gyorsabban futottam.  A többiek sem voltak sokkal ügyesebbek. Így nem ríttam ki a tömegből, nagyon.  Sőt, rábeszéltek, hogy igazoljak le a községi csapathoz.  Szívesen megtettem. Amikor szabadnapos voltam kijártam edzésre.

Két hét sem telt el, már a Nyúli KSK igazolt játékosa voltam.  Igaz, hogy a sportorvos azt javasolta, hogy ne nagyon rohangáljak, mert azt nem bírja a szívem.
 Már akkor is olyan gyenge (vaj-) szívem volt, mint most.
Szerencsémre kapusa nem volt a csapatnak. Így egyszerre bekerültem, igaz, hogy egyelőre csak a második csapatba. Jól éreztem magam. Bejártuk a környező községeket.
Rengeteg ismerőst szereztem. Ráadásul olyan jól ment a védés, mintha mindig ezt csináltam volna.

Volt, ami bement!

Rövidesen az első csapat kapusa lettem. Igaz, ehhez az kellett, hogy H. Gyurit behívták katonának, jó két évre, és nem volt más kapus.
Ez kellett nekem.  Gondoltam, hogy no Nyúliak, ha eddig nem ismertetek, majd most megismertek. Úgy is lett. Nagyon szerettem védeni. Rengeteg ember járt a meccsekre.
(Körülbelül annyian, mint most a Fradi meccsre!)
Köztük sok fiatal lánynak is a vasárnap délutáni meccs volt egyik szórakozása.
Önteltség nélkül mondhatom, hogy jó kapus voltam: Szerencsém is volt, mert nagyon sok 11-est megfogtam:  Ha 11-est ítéltek ellenünk, a közönség kórusban kiáltozta a nevemet.
Persze értettem hozzá, hogyan kell egy kicsit rájátszani a labdák megfogásakor.
Akkor is vetődtem, pózoltam, amikor semmi szükség nem volt rá.
Hamarosan kedvenc lettem. A meccsek után, amikor is az első út a kocsmába vezetett, nem győztem visszautasítani a rengeteg ajánlatot:  Mindenki fizetni akart, sört, fröccsöt, pálinkát. Én pedig nem szerettem egyiket sem. De a csapattal mentem a kocsmába is, mert nem akartam lecsúszni a dicsérő szavakról.  Hamar megértették, hogy nem szeretem a piát.  Így is elfogadtak.
Jó kis csapatunk volt. Végig vertük a környéket a járási- majd pedig a megyei, nem tudom hányadik osztályban.  Vagy a TSz vitt bennünket pótkocsis vontatóval, ami hatalmas élmény volt, a földúton végig rázatni magunkat.
 Jobban kifáradtunk, mint a meccsen.
A közelebbi falukba kerékpárral mentünk. A távolabbiakba autóbusszal.
A bekkem, V. Gyuri, écsi  srác volt, belevaló gyerek. Nyugodt voltam mögötte a kapuban, mert rajta nem jött keresztül egy csatár sem.  Ráillik, hogy „vagy a baba vagy a labda!”
Vele haverkodtam legtöbbet. A vidéki meccsek előtt mi már két órával előbb ott voltunk a faluban és toboroztuk a csajokat a meccsre. Sokszor többen drukkoltak nekünk, mint a helyi csapatnak.  Egyik ősszel Tényőn fociztunk. A pálya nem ott volt ahol most, hanem egy lejtős terepen.  A felső kapuban védtem a második félidőben. Már 6 góllal  vezettünk. A helybeli lányok a kapum mögött nevetgéltek. Arra akartak rábeszélni, hogy engedjek be gólt.  Megegyeztem velük, hogy ha a közeli barackfáról hoznak nekem 10 szem barackot beengedek egy gólt.  (Tehát bunda már akkor is volt). Hozták a barackot, én meg engedtem be a gólokat. Végül a csapattársaim már megfenyegettek komolytalanságomért.
Nagybajcsra a győri lányok kerékpárral jöttek utánunk.
Azt vettem észre, hogy ott állnak a kapum mögött.  Meg kellett tehát mutatnom milyen kapus vagyok. Még szerencsém is volt.   Két 11-est kifogtam ezen a meccsen.
(Az egyik lánnyal még randizgattam is, egészen addig amíg meg nem tudta, hogy vasutas vagyok. Azután már, Isten tudja miért, nem akart velem randizni).

Ménfőcsanakon volt egy baklövésem. Már odamenet megjártam, mert kerékpárral akkorát estem, hogy azt hitték nem is tudok védeni. De nem sérültem meg. Sokáig nem tudtak gólt rúgni a Csanakiak (pedig sokkal jobb csapat volt, mint mi). A mérkőzés vége felé ítéltek ellenünk egy szabadrúgást a kapunktól úgy 20 méterről.  Szépen ívelődött a labda a sorfal fölött a kapu bal felső sarka felé. Elrugaszkodtam és egy párduc mozdulattal még elértem a labdát ujjheggyel és szépen betoltam -  a felső sarokba.
 Gól.
Ami ezután következett sokáig nem tudtam elfelejteni. Csapattársaim sokáig ezzel szekáltak.  Az első, aki nekem esett a bíró volt.  Vili bácsi, aki "civilben" a vasúton dolgozott, elmondott mindenféle hülyének.  Mi a francnak kellet neked  belenyúlni ?
Közvetett szabadrúgás volt. Ha nem érsz hozzá, hiába megy be, nem gól. Ismertem én is a szabályokat, csak nem vettem észre, hogy "közvetett", meg különben is olyan jól jött a laszti, muszáj volt beleérnem.

Hozzánk is vándorolt

Volt még egy jó meccsem. Az Öntödével játszottunk az első helyért. Egy ponttal vezettünk, tehát nekünk a döntetlen is jó lett volna. Tartottuk is az egy pontot (különben akkor még a győztes meccsért 2 pont járt).  A meccs vége felé ítéltek ellenünk egy 11-est.  A közönség "zúgta" a nevemet. Bíztak benne, hogy ezt is megfogom.
Sikerült is arra az oldalra vetődnöm, ahova a 11-est rúgta a fiú. (Erre a trükkre Illés bácsi az edző tanított: "oda rúgja, ahova az első pillantását veti, amikor leteszi a labdát". Sokszor bejött). El is értem a labdát. Feltoltam a kapufára. A földön fekve éreztem, hogy a labda a hátamra esik és szomorúan észleltem, hogy onnan meg begurult a kapuba.  Másodikak lettünk.
Egyszer játszottunk edzőmeccset az ETO ellen Pannonhalmán. Egy félidőt a pannonhalmi csapat, egy félidőt, a másodikat pedig mi. (Ekkor pannonhalmi edzőnk volt, ő intézte a meccset). Nem is említeném ezt a meccset, ha nem történt volna az, hogy a pannonhalmiak kaptak négy gólt, én pedig megúsztam gól nélkül.
A pályafutásom nagyjából úgy ért véget, hogy H. Gyuri leszerelt, én meg egyre kevesebb alkalommal jártam el edzésre, a munkám miatt, így az edző úgy döntött: az véd, aki eljár edzésre.  Az pedig nem én voltam.
Átigazoltam ugyan a MÁVDAC-hoz, de ott abban az időben jó kapusok voltak. A csapat
 NB II-es volt, így én nem jutottam szóhoz.
Később egyik forgalmista kollégám, aki igazolt játékvezető volt, ráadásul a JB vezetőségi tagja, megalakította a vasutas kispályás csapatot, amivel beneveztünk a városi bajnokságba. Nem vittük sokra, mert az ellenfelek csapataiban kiöregedett ETO-s, Dózsás, Elektromos játékosok voltak, és sokszor lemostak bennünket a pályáról.

Együtt a szurkolókkal!

De azért jókat játszottunk. Egészen addig, míg egyszer a betonpályán hanyatt estem és idegbecsípődésem keletkezett.

Mivel vonatindítás közben ilyen sérülés nem nagyon fordul elő, el kellett árulnom a feleségemnek, hogy én bizony titokban fociztam.
Mondanom sem kell, hogy a feleségem egyből eltiltott a focitól, mondván, hogy darabokban nem megy velem semmire.  Tudta ugyanis, hogy egyik edzésen, még a nyúli csapatban, elrúgták a jobb kezemen a középső ujjamat.  Jó sokára mentem csak el vele orvoshoz, amikor tapasztaltam, hogy a jobb középső ujjamon a legelső perec nem egyenesedik ki. Kérdeztem az orvost, hogy mit tudna vele csinálni. Azt mondta nem probléma. Tegyem az ujjamat az asztalra.

 Hozott egy nagy gumikalapácsot. Na nem.
Kérdeztem, hogy másképp nem megy-e?
Azt mondta, sajnos nem. 
Nem fog ez engem később zavarni?
Legfeljebb, ha öreg leszek meg fogom érezni az időjárás változást. Onnan tudom, hogy még mindig nem vagyok öreg, mert az időjárást még most sem jelzi.
Sorozáskor azonban felvették különös ismertetőjelnek: "Jobb középső ujj, első perec törött".
Eddig még egyáltalán nem zavart.
 (Sőt, voltam olyan helyzetben,   amikor előnyösen hasznomra is vált..)