PERONKAKAS 4.

Mi van ráírva ?

 

4.  Jegyvizsgáló gondban

                                          A gondolkodás a lehető legkeményebb munka.
                                                      Valószínűleg azért gyakorolják oly kevesen.
                                                                                                   (Henry Ford)

Valamikor, amikor jegyvizsgáló lettem, nagyon tetszett a munkakör.

Csak sétáltam a vonaton. Beköszöntem a fülkékbe. Kezeltem a jegyeket. Rengeteget utaztam. Ingyen. Nem mondom, hogy soha senkivel nem volt problémám, de ami volt normálisan elintéztem. Az utasok nem pikkeltek rám, mint néhány kollégámra, akik túlságosan szigorúan tartották be az előírásokat. Ha valaki otthon felejtette a bérletét - olyan, akit minden nap láttam a vonaton - nem csaptam patáliát: - majd holnap megmutatja.

Az idősebb kollegák mesélték, hogy volt olyan szigorú jegyvizsgáló, aki saját édesanyját is megbüntette a vonaton, mert nem megfelelően csomagolva vitte haza a kacsákat.

De azt is mesélték, hogy egyszer Moszkvából jött haza egy vasutas csoport a "Tisza"  expresszel  és a vonaton szolgálatot teljesítő fiatal jegyvizsgálónak a moszkvai uszodajegyet nyújtották át. Forgatta, nézegette az idegen betűket, majd kilyukasztotta és visszaadta. Amikor elárulták neki, hogy mit lyukasztott ki, nagyon elszégyellte magát.

A következő eset egy lelkiismeretes fiatal jegyvizsgálóval történt. (Ha megtörtént?)

Két fiatalember, jó barátok, együtt váltottak menetjegyet a győri állomás pénztáránál.  Mindketten Budapestre utaztak, személyvonat 2. osztályon. Beültek a vonaton egy üres fülkébe  és amíg a vonat nem indult,  tanulmányozták a menetjegyeiket. Egyformák voltak. De egyikük észrevett valamit. Rögtön el is mondta barátjának mire jött rá,  és javasolta, hogy törjenek borsot a jegyvizsgáló orra alá.

Kényelmesen elhelyezkedtek és várták, hogy jöjjön a kalauz. Nemsokára  oda is ért hozzájuk a fiatal jegyvizsgáló.
Udvariasan köszönt, elkérte a jegyeket, megvizsgálta, jónak találta, lekezelte, (akkor még lyukasztani kellett, ma már nem) és visszaadta őket. Ugyancsak udvariasan elköszönt és már húzta be a fülke ajtaját, amikor  észrevette, hogy a két fiatalember huncutul összenevet.

Szolgálati kötelességéből fakadó lelkiismerete ekkor megszólalt, de csak annyit mondott, magában:  nono...!

Visszalépett a fülkébe és nagyon udvariasan még egyszer elkérte a két fiú menetjegyét  és töviről-hegyire átvizsgálta azokat. Semmi kifogásolni valót nem talált rajtuk.  Visszaadta őket. Elnézést kért, további jó utazást kívánt és behúzta az ajtót.

Már lépett volna tovább, amikor meghallotta, hogy a fiatalemberek azt súgják egymásnak  (persze akarattal olyan hangosan, hogy a jegyvizsgáló is meghallja):
nem vette észre!

Ez már sok volt. Ő ne vett volna észre valamit? De mit? Még eddig nem fordult elő, hogy valami rendellenesség elkerülte volna a figyelmét. És most itt van. Már másodszor vizsgálta meg a jegyeket. Minden tökéletes. Érvényesek. A bélyegzés tisztán látható, olvasható, a kocsi osztály passzol, a  vonatnem  úgyszintén, a kilométer távolság is megfelelő. Mit nem vett észre?

Homlokán apró verejtékcseppek jelentek meg. Lábai elgyengültek az izgatottságtól.
 Kis időbe telt, amíg összeszedte magát és visszalépett a fülkébe.

A tőle telhető udvariassággal, de határozottan még egyszer elkérte, és külön-külön alapos vizsgálat alá vette a két átkozott menetjegyet. Agyán  keresztül-kasul cikáztak a Személydíjszabás idevonatkozó pontjai. Hányszor megdicsérte az oktatója, hogy milyen figyelmesen tanulta meg a szabályokat.

Még egyszer megnézem!

 Forgatta, tapogatta, a világosság felé tartotta a jegyeket. Semmi gyanús jel, semmi rendellenesség. Talán rosszul értelmezte a suttogást.  Nem is rá vonatkozott.

Remegő kézzel adta vissza a jegyeket. Zavarában még dadogott is, amikor újra elbúcsúzott a két utastól. Gyorsan berántotta az ajtót és már osont tovább,  de a lábai földbe gyökereztek attól, amit hallott.

A fülkében nagy kacagás tört ki,  a két fiú a térdét csapkodta, hogy ilyen jól sikerült az átverés:  még most sem vette észre.

Ez szíven ütötte. Ahhoz, hogy még egyszer visszamenjen, már nem volt ereje. Alig várta, hogy a vonat Pestre érjen. Megkereste a két fiatalembert és  arra kérte őket, árulják el neki, hogy mi az, amit ő nem vett észre.

A két kópé ekkor elővette a két menetjegyet és mutatták a jegyvizsgálónak, hogy mi van a hátoldalára írva: "Másra át nem ruházható!"

Mi pedig  átruháztuk. Elcseréltük egymással a jegyünket. Ezt nem vette észre a kalauz bácsi. De már futottak is, gyorsan elvegyülve a tömegben. Nem akarták, hogy a jegyvizsgáló haragja tettekben is megnyilvánuljon.
A jegyvizsgáló azonban megkönnyebbült.
Nem hibázott semmit.  A két kópé pedig csak örüljön a csínynek.

Egykori kalauzkulcs